Bayonetta

A Switch verzió mindent megad, amit az előző portok nem tudtak – persze, ha eltekintek azoktól a hibáktól, amik már-már legendássá váltak a Wii U verzióval kapcsolatban.

A klasszikus visszatérése

Az alapok nem változtak: Bayonetta, a sármos, kicsit túlságosan magabiztos boszorkány most is előszeretettel táncol a legveszélyesebb angyali lényeivel. Az alapjáték nem változott meg: a harc gyors, pörgős, és minden mozdulatnak súlya van. Az ellenségek sokszínűsége és a végtelen kombinációk egy folyamatosan friss élményt biztosítanak. A játék nemcsak az akcióról szól, hanem egyfajta táncos harcról, ahol a mágikus támadások és a lőfegyverek tökéletes harmóniában szövik a győzelmet.

De azt is be kell vallanom, hogy a történet még mindig erősen az "ígyis-úgyis-basszuk-velük-agyon" kategóriába tartozik, és nem fogsz tőle életre szóló tanulságokat szűrni. Miért? Mert Bayonetta nem a mély és komoly drámák miatt imádjuk, hanem azért, mert tökéletesen adja azt a retró akciót, amit már a Devil May Cry sorozatban is megszokhattunk. Hogy az egész a szexuális allúziókról szól? Igen, ez is része a szórakozásnak, és még ha nem is vagy mindenben érzékeny a modern világ nézeteire, a túlzottan nyílt szexualitás és a meredek kamerabeállítások mégsem mindig érződnek igazán helyén.

A harcrendszer továbbra is istenkirály

A harc, ami egyesek szerint még mindig a Platinum Games mestermunkája, nemcsak hogy szórakoztató, de mesteri szintű kombinációkat is lehetővé tesz. A mozdulatok precizitása még mindig lenyűgöző, és ha pontosan időzíted a támadásokat, akkor ki tudod hozni belőle a maximumot. A Witch Time, amikor az idő lelassul, lehetőséget ad arra, hogy minden egyes támadást a legnagyobb hatékonysággal hajts végre. A küzdelem igazi élvezet, és minden egyes szinten egy újabb bossfight vár, hogy letesztelje a tudásodat.

Viszont nem csupán a harcról van szó. Bayonetta képes átváltozni egy pántherré is, ami hatalmas szakadékokat ugrik át, vagy épp démoni lényeket idéz meg, hogy brutálisan szétverje az ellenfeleket. Igen, a játék nem titkolja, hogy mennyire szórakoztatóan extrém.

A Switch port: Van, ami javult, van, ami nem

A legnagyobb előrelépés az, hogy a Switch verzióval végre eltűnt az a sok bosszantó lagg és szaggatás, ami a Wii U-s változattal szemben kifejezetten idegesítő volt. A grafikai minőség a Switch erőforrásaival egészen szép lett, és bár nem lehet ugyanazt a látványt elérni, mint egy PC-n, mégis sikerült egy igazán sima élményt biztosítani. A frame rate stabilitása is javult, és bár a kamera még mindig kicsit nyűgösen működik, hamar hozzászoksz.

Ami viszont továbbra is idegesítő, az a Quick Time Eventek (QTE), amelyek még mindig ugyanannyira idegesítőek, mint 2009-ben voltak. Bár a Switch verzióban a checkpointok gyorsan töltődnek és viszonylag elnézőek, a QTE-k még mindig olyan érzést adnak, mintha a játék kicsit mindenáron próbálná megnehezíteni a dolgokat.

A legnagyobb változás a kijelző érintésérzékeny irányítása, ami sokkal jobban működik, mint a Wii U GamePad verziója. A mozgatás és a támadások sokkal precízebbek lettek, és bár nem minden bonyolult mozdulatot lehet érintéssel végrehajtani, már elég jól sikerült elérni, hogy egy egyszerű szinten jól működjön.

Kézi módban – A kis képernyő varázsa

A kézi módban való játék kezdetben kicsit furcsa lehet, főleg, amikor a TV-n szokott pörgésről váltasz a Switch 6.2 colos kijelzőjére. Az apró képernyőn való pörögés nem mindenki számára lesz ideális, de ha hosszabb ideig játszol, gyorsan megszokod. Ráadásul még az egyébként kissé elmosódott textúrák is tisztábbak lettek ebben a formátumban, így a játék képes megőrizni a régi, mégis friss hangulatot.