VSR: Void Space Racing

Ez nem egy hagyományos versenyjáték. Ez egy tanulási folyamat.

Az űr nem barát

Az első, amit a VSR az arcomba tol: nincs súrlódás. Ha megindulsz, mész. Ha rossz irányba indulsz meg, rossz irányba mész nagyon sokáig. A hajók oldalsó hajtóművei nem látványelemek, hanem az egyetlen eszközeim arra, hogy elfordítsam a járművet. ZL és ZR: pörgés. Fő hajtómű: tolóerő. Ennyi.

Nincs fel-le-bal-jobb. Csak irány és sebesség. Az első percekben úgy pattogtam a pályákon, mint egy elveszett flippergolyó egy túlterhelt automatában.

Pályák, amik nem pályák

Itt nincsenek aszfaltozott csíkok, kanyarokkal és korlátokkal. A versenyek bolygók, űrállomások és óriási objektumok körüli orbitális terekben zajlanak. A célpontok lebegő körgyűrűk, checkpointok, amelyekből mindig kettőt látok előre a HUD-on.

Ez zseniális. Nem csak arra figyelek, hogy elérjem a következő kaput, hanem arra is, hogy milyen szögben hagyom el, mert az határozza meg az egész következő szakaszt. Amikor a céljelző pirosra vált, már szinte mindegy: onnan csak egy ütközés vagy egy fal állíthat meg.

Ez nem reflexverseny, hanem trajektória-tervezés.

Alázat kötelező

Az AI pilóták még a legalacsonyabb nehézségen is könyörtelenül pontosak. Ha biztonságosan repülök, utolsó leszek. Ha kockáztatok, kizárás. Az első győzelem nálam nagyjából negyedóra után jött – és emlékszem rá, mert megérdemeltnek érződött.

Onnantól valami átkattant. A mozgás értelmet nyert, a sebesség kontrollálható lett, és a játék hirtelen elképesztően flow-érzést adott. De ezért keményen megdolgoztat.

Technika és hangulat

A látvány gyönyörű. Stabil 60 fps, hordozható és dokkolt módban is szinte azonos élmény. A hátterek simán hozzák a Galaxy on Fire szintjét, még ha ritkán van is időm igazán gyönyörködni bennük.

A zene elektronikus, pörgős, és tökéletesen passzol a tempóhoz – bár nem biztos, hogy a szomszédok értékelni fogják. Én igen.

Tartalomban korrekt: három hajó, nyolc pálya, mind fokozatosan feloldva. Online ranglisták adnak okot a visszatérésre, még akkor is, amikor már mindent kinyitottam.

Ami hiányzik (de nem fáj túlzottan)

Van split-screen két játékosnak, ami működik, de az online vagy lokális vezeték nélküli mód hiánya érezhető. Nyolc emberrel ez az egész őrület még jobb lenne.

Ami viszont tényleg hiányérzet: cockpit nézet. A külső kamera kiváló, de egy belső nézet még brutálisabbá tette volna az élményt. Fegyverek nincsenek – és ebben nem is vagyok biztos, hogy baj lenne. A VSR pont attól tiszta, hogy csak a fizika ellen versenyzünk.

Zárás

A VSR: Void Space Racing nem kér engedélyt. Megver, megaláz, majd megtanít repülni. Ritka az olyan versenyjáték, ami ennyire következetesen ragaszkodik az alapötletéhez, és még ritkább, ami ennyire jutalmazza a tanulást.

Az első pár futam fájni fog. Aztán egyszer csak minden összeáll. Onnantól viszont nehéz letenni.

Értékelés

8 / 10

Kegyetlen, különleges, és semmihez sem hasonlítható. Ha hajlandó vagy lenyelni az egódat, az űr meghálálja.