RemiLore

Egy közepesen érdekes történet, de nem is ez a lényeg

A sztori nem igazán az erőssége a játéknak, és nem is kell túlzottan mélyen ástunk ahhoz, hogy ezt megértsük. A főszereplő, Remi, egy iskolás lány, aki egy véletlen folytán egy varázslatos könyvet ébreszt fel, és egy teljesen idegen világba, Ragnoah-ba kerül. A történet gyorsan elmerül a szokásos anime klisékben, amitől persze nem esik le az állad, de legalább nem zavar. A két főszereplő, Remi és a könyv, Lore (igen, a könyv, mintha nem lenne elég szimbolikus), jól pörögnek együtt, folyamatosan beszélgetnek, és ha nem is túl mélyen, de mégis színesítik az eseményeket.

Hack and slash egy kis varázslattal

A játékmenet leginkább egy Diablo-szerű hack 'n' slash, de egy kis könnyedséggel fűszerezve. Az alapja az, hogy Remivel végigvered a szintet, miközben robotokat és egyéb gépi ellenfeleket aprítasz el. Az irányítás sima, azonnali reakciókkal, és ha egyszer megtalálod azt a ritmust, amiben a gyors, könnyed ütéseket és a varázslatokat ügyesen összekombinálhatod, akkor tényleg egy kellemes flow-ba kerülhetsz. A harcrendszer nem valami forradalmi, de tökéletesen jól működik. Az egész érzete olyan, mintha egy régi, jó verekedős játékot játszanál, de egy kicsit több lehetőséggel.

A legjobb az egészben az, hogy a különféle támadások, varázslatok és pörgetések egy-egy jól megkomponált kombóval igazi katarzist tudnak adni. Aztán ott van Lore is, aki varázslatokkal segít, a harcok során pedig egyre újabb varázslatos támadások jelennek meg, attól függően, hogy milyen fegyvert választasz. Ha ügyes vagy, akkor sikerül úgy összeboronálni a dolgokat, hogy az egész harc egy folyamatos akciófolyamattá váljon, amiben mindent elnyelsz.

A fegyverek őrült variációi

Az extrém fegyverválasztékot én az egyik legnagyobb húzásnak tartom. Mikor először felvettem egy fagyis kanalat, hogy vágjam le vele a robotokat, akkor jött az a pillanat, mikor elgondolkodtam, hogy „Hú, mégis mi a fenét csinálok?” De valahogy mégis működik, és a bizaritás szépsége, hogy a játék tényleg nem veszi magát túl komolyan. Egyik pillanatban egy fagyiskanállal ölsz, a másikban egy fakanállal.

Minden fegyverhez egyedi varázslat társul, ami különböző módokon változtatja meg a harc menetét. És akkor ott van a loot, ami nem más, mint a megszokott szintezés. Kicsit lassan kezdődik a dolgok elcsavarodása, de ahogy a statisztikák és a cuccok egyre jobban és jobban nőnek, az igazi gyűjtögető fenevad ébred fel benned. Az, hogy az új loot mindig jobb, mint a régi, eléggé addiktív, még akkor is, ha valójában nem hoz semmi újat. De ha sikerül egy különleges fegyverhez jutnod, az nemcsak egy statisztikai növekedést hoz, hanem egy apró örömöt is, mint egy régi RPG-ben.

A világ, ami minden képkockájával elvarázsol

Ami a vizuális élményt illeti, az RemiLore-nál megint csak a szívem egy apró darabját rabolta el. Minden egyes szint, amit végigjársz, más hangulatot sugároz. Vannak helyszínek, ahol a hóesés alatt sétálsz, máskor a naplemente fényében vágtatsz, és az egész világ tele van apró részletekkel, amik visszarepítenek minket a mesék és a gyerekkor szintén egyszerűbb időszakába. A látvány nagyon erős, főleg a háttérben zajló mozgások és a mesebeli tájak miatt. Szeretem, ha egy játék szépen megtervezett környezetekkel ajándékoz meg, és ezt a RemiLore tökéletesen hozza.

Az egész hangulatot egy kis japán karikatúra jellemzi, de az a fajta, ami nem akar direkt irónikus lenni, inkább egy tiszteletteljes, szórakoztató hozzáállás. Itt nincs szükség túl komoly drámákra, mert minden pillanat a könnyed szórakozásról szól. Néha ugyan érezheted a szokásos akció-RPG kliséket, de az egész olyan simán gördül, hogy nem akarod túlságosan elemezni.

Értékelés: 7/10 - Egész jó