Dementium: The Ward

Túlélés, egy sötét kórházban

A Dementium: The Ward egy igazi túlélő horror: a főhős egy kórházban ébred, amnesziával, és neked kell kitalálnod, hogyan szabadulhatsz ki. Mindez a klasszikus túlélő horror elemeket hozza: szűkös erőforrások, ijesztő ellenségek, és persze rengeteg sötét sarok, ahol mindig ott leselkedik valami. Az alapötlet jól működik, és bár nem hoz semmi újítást a műfajba, az atmoszféra az, ami végig hajtja a játékot. A Resident Evil 7-hez hasonlóan az első személyes nézetet választották, ami sokkal inkább közelebb hozza a játékoshoz az ijesztő élményt.

Frissített irányítás, de vannak hiányosságok

A Switch verzió egyik legnagyobb előnye, hogy a kontrollokat végre átültették a modern FPS-ek világába. A mozgást a bal analóg kar irányítja, míg a célzást és lövést a jobb karra tették, háromféle irányítási mód közül választhatunk. Itt is előnyös, hogy nincs érintőképernyő-irányítás, ami a 3DS verziónál elég zavaró volt, de egy hatalmas hiányosság maradt: nincs gyro-irányítás. Ami a Switch-hez annyira illene, az teljesen kimaradt, és bár az irányítás így is jól működik, nem tudok nem arra gondolni, hogy egy kicsit több precizitás a mozdulatokban nem ártott volna.

A teljesítmény viszont rendben van. A játék 60fps-el fut, ami egy stabil, sima élményt ad, és a betöltési idők is minimálisak. A pályák közötti navigáció is gyors, szóval ha nem ragadsz bele, hamar visszatérhetsz az akcióba. De sajnos, a régi hibák sem maradtak el.

Ellenségek és harcok – a monotonitás határán

Az ellenségek dizájnja jó, és vizuálisan elég ijesztőek, de a harcok nem igazán hoznak túl sok izgalmat. A szörnyek többsége egyszerűen csak ront feléd, és ha nem figyelsz, könnyen bekerítenek, de ennél több nem történik. A főbossok sem vernek át a kreativitásukkal – például a Cleaver nevű ellenségnél gyakorlatilag csak hátrafelé kell sétálnod, miközben a shotgun-oddal próbálkozol. A nehezebb szintek próbálkozhatnak a kihívás növelésével, de összességében a harcok unalmassá válnak, és nem igazán érződnek fenyegetőnek.

Ami viszont tetszett, az az, ahogy a játék elhelyezte a világítási mechanizmusokat: nem használhatjuk egyszerre a lámpát és a fegyvert, így gyakran komoly dilemmát okoz, hogy mi a fontosabb, ha valami mozgást észlelünk a sötétben. Az ilyen pillanatok nagyon feszültek tudnak lenni, és az érzés, hogy a világításunkat feláldozzuk egy fegyverért, igazán jól illik a túlélő horror hangulatához.

A látvány – nos, nem minden arany, ami fénylik

A grafika az, amitől igazán vegyes érzelmeket kaptam. Az eredeti 3DS verzióhoz képest a 2015-ös remaster elég szépen hozza a látványt, de Switch-en kicsit monoton és egyhangúvá válik. Bár az atmoszféra így is megvan, és a különböző helyszínek (gyerekosztály, kórházi folyosók) jól kiemelik a játék sötét hangulatát, az ismétlődő környezetek elég hamar unalmassá válhatnak. Az újítások sem hoztak igazi frissességet, és még a térképeken is érdemes segédkezni, ha el akarjuk kerülni, hogy eltévedjünk.

Rövid és édes – de nem mindenki számára

A játék mindössze 3-4 órás élményt ad, ha tényleg a célra koncentrálsz, és bár a hossza nem feltétlenül egy hátrány, azok, akik a hosszú, mély játékokat szeretik, könnyen csalódhatnak. A történet nem túl mély, és a harcok is hamar visszatérnek a régi, ismert sablonokhoz. Aki viszont szeretne egy gyors, intenzív horrorélményt, annak biztosan jól fog esni, és még a végén egy jól megírt befejezés is vár ránk, ami még a szórakozásunkat is képes fokozni.