Beast Quest

Hát… nem biztos, hogy jó ötlet volt. Míg a könyvek egy kis varázst csempésztek a fiatal olvasók életébe, addig a játékban ez a varázs sajnos elmarad. Az egész játék egy sokszor unalmas, lineáris kaland, amiben a sok ígéretes elem nem tud elég mélyen kibontakozni, és inkább a frusztráció marad meg.

A világ, ahol minden egyforma

Az első dolog, ami feltűnik a Beast Quest-ben, az a világ hatalmas üressége. Avantia királyságának tájai, bár próbálnak valami egyedi atmoszférát sugallni, valójában hihetetlenül élettelenek. Az egyes helyszínek vizuálisan különböznek, de az összkép mégis monoton. A városok szinte semmilyen jellemzőt nem adnak a világnak, és mivel a térkép is alig látszik, könnyen eltévedhetünk – amivel az egész játék számomra teljesen elveszíti a varázsát.

A side questek gyakran abban merülnek ki, hogy "find and return X number of objects", ami borzasztóan unalmassá teszi az egész felfedezést. Ráadásul, ha túl sok karakter van a városban, az egyes szakaszok frame rate problémákkal is küzdenek, és mindezt egy olyan játékban, ami nem is hajtja meg igazán a Switch-et. És a hangok... Hát, ha van egy szó, amit mindenki elkerülhetett volna, az a „borzalmas”. A hangszínészeti munka egyszerűen szörnyű.

Harc – ami inkább időpocsékolás

A harcoknál is akad néhány buktató. A harcrendszer egy furcsa keveréke a körökre osztott és valós idejű akciónak, de egyikben sem találja meg igazán a helyét. Az ellenségek támadási sebességének kiismerése sem izgalmas, hiszen sokszor egyszerűen csak a támadógombot nyomogatva le tudjuk őket győzni. A kontrollok nem igazán reagálnak úgy, ahogyan kellene, és a harc gyorsan átmegy egy rutinszerű kattintgatásba, amitől az egész visszafogottan frusztráló lesz.

Az XP rendszere is lassú, ami nem ösztönöz arra, hogy ügyesebbek legyünk, mert nem érjük el azokat a bonuszokat, amik a tökéletes elhárításért járnának. Az egész harci szakaszok, akárhogy is próbáljuk, monotonikusak és végül már csak az ellenségek kis színes változatai próbálnak szórakoztatni.

A főellenfelek – a Beast küzdelmek

A legnagyobb különbség a szörnyharcok és a szokásos csaták között, hogy itt valóban szükség van egy kis gondolkodásra. Mivel ezek a küzdelmek a történet csúcspontjait jelentik, valóban megpróbálják valahogy szórakoztatóvá tenni őket. Az, hogy Tom el kell távolítania a nyakörvet, ami irányítja a szörnyet, egy kicsit szórakoztatóbbá teszi a játékot, de még mindig nem éri el azt a szintet, amit elvárnánk egy komolyabb RPG-től. A szörnyek jól meg vannak tervezve – nagyméretűek és színesek, ami valóban üdítően hat az unalmas ellenségek után.

Játékidő és ismétlés – egy kis frissesség kellene

A fő történet körülbelül 6 órát vesz igénybe, ami nem olyan hosszú, de rengeteg side quest áll rendelkezésünkre, ha még több időt szeretnénk tölteni a világban. De a kérdés az, hogy akarjuk-e ezt? A játék túl sok olyan elemet tartalmaz, ami egyszerűen csak ismétli önmagát, és nem biztos, hogy kellően érdekes ahhoz, hogy a játékosok többsége túlélje ezt a monotóniát.

A végszó – miért nem sikerült?

A Beast Quest nem más, mint egy kiábrándító próbálkozás egy sikeres könyvsorozat videojátékos adaptálására. Míg a könyvek egy izgalmas fantasy világot tártak elénk, addig a játék mindent megtesz azért, hogy elveszítse a varázsát. A lineáris pályák, a szörnyű harcrendszer, a rémes hangok és a grafikai elmaradottság mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy nagyon alulmaradt adaptációval álljunk szemben. Mindezeket a hibákat a legjobb szándékkal sem lehet figyelmen kívül hagyni.