Ghostrunner

Bevezetés: A cyberpunk világ és a robot ninja

A Ghostrunner alapötlete elég klasszikus cyberpunk: egy elfeledett hős, egy nagy ipari torony, gonosz vezetők, és persze a vérrel és neonfénnyel átitatott harcok. A játékban egy kibernetikus ninja szerepét ölthetjük magunkra, aki elvesztette emlékeit, és most azt kell kiderítenie, miért is van itt, miközben folyamatosan irtja a legkülönfélébb ellenségeket. Az alaptörténet a szokásos klisékkel dolgozik: gonosz vezető, lázadás, osztályharc, bla-bla-bla… ami jó, ha az ember nem a történeti mélységre vágyik, de ha már cyberpunk, akkor elvárná az ember, hogy valami érdemlegesebb sztori is várja.

Játékmenet: A száguldás és a halál

A Ghostrunner leginkább a gyors tempójú, már-már reflexekkel teli akcióval operál. A pályák a Katana Zero-ra emlékeztetnek, de egy nagy adag freerun-nal fűszerezve. A ninja alapvetően egyetlen csapással képes kiiktatni az ellenfeleit, de a játék világa kegyetlen: ha egyetlen rossz ugrást végzel, akkor a következő pillanatban már a halálod után újraindulhatsz a checkpointból. Az egész rendszer egyfajta “ne hibázz, vagy újra kezdheted” jelleggel operál, ami izgalmas, de ugyanakkor gyorsan kimerítő is lehet.

Az, hogy nemcsak az ellenfelek gyorsak és halálosak, hanem a mozgás is hasonlóan intenzív, igazán ad egy szórakoztató és feszült hangulatot, de ugyanakkor meg is öli a flow-t, ha folyamatosan ugyanazt a hibát követjük el. Az a bizonyos „egy lépés előre, két lépés hátra” érzés. Képzeld el: elérsz egy olyan pályát, ahol egy adott útvonalat megjegyzel, és úgy érzed, minden működni fog. De egy apró hiba – és máris elölről kell kezdened, mert az újabb mozdulat már halálos.

A hibák fájdalma

A játék nagy erőssége egyben a legnagyobb gyengesége is: a hibák könyörtelen következményei. A végeláthatatlan halálciklusok csak akkor lesznek izgalmasak, ha nem fulladsz bele a frusztrációba. Az igazi kihívás nemcsak a harcban rejlik, hanem abban, hogy miként navigálsz az egyes szobák között – ha egy szempillantás alatt eltéveszted a helyes irányt, máris újraindulhatsz.

Switch verzió: Kép és teljesítmény

A Switch verzióval kapcsolatban van egy hatalmas, sajnálatos buktató. A 60 FPS-es pörgetés, amit más platformokon élvezhetünk, itt inkább egy rázós 15-30 FPS tartományra esik vissza. Ez a csökkent teljesítmény igencsak fájdalmas, különösen egy olyan játékban, amelynél a mozgás pontossága kulcsfontosságú. A vizuális stílus, bár szép és hű a cyberpunk műfajhoz, nem igazán kapja meg azt az erőt, amit megérdemelne a Switch-en. Az ipari torony neonfényei és a japán karakterek ugyan ott vannak, de az apró részletek gyakran elmosódnak, hiszen az ember nem áll meg nézelődni.

Kis betűk és nagy problémák

Ha már említést érdemel: a menükben található betűk mérete elképesztően kicsi. Komolyan, egy mikroszkóp sem ártott volna, hogy átvizsgálhassuk az inventory-t. Egy dolog biztos: a fejlesztők egy jóval nagyobb felbontású képernyőre tervezték a felhasználói felületet.

További játékmeneti részletek: A kihívás értéke

Ha nem riadsz meg a nehézségtől, akkor a Ghostrunner kifejezetten izgalmas élményt kínál. A pályákon való száguldás, a különböző képességek, amiket folyamatosan fejleszthetsz, és az újabb kihívások elé állított rendszerek igazán szórakoztatóak, de mindig ott lebeg a fenyegetés, hogy valami apróság elrontja a tökéletes futamot.

A játékban egy Tetris-szerű rendszer segít abban, hogy új képességeket és buffokat szerezz, amik szintén növelhetik a játékélményt, de azt kell mondjam, hogy az igazi változás a pályák és a harcok ismeretének mélyebb elsajátításában rejlik, ami viszont néha kiábrándítóan monoton tud lenni.

Zárás: Ha nem vagy türelmetlen, megéri

A Ghostrunner egy kiváló játék, ha szereted a nehéz, pörgős akciókat, és nem félsz a kihívásoktól. Ha nem riadsz vissza a frusztrációtól, akkor egy igazán szórakoztató élményt kapsz, amit még a hibák és a gyengébb Switch verzió sem tud teljesen tönkretenni. Viszont ha nem akarsz bosszankodni a teljesítmény miatt, akkor inkább más platformon próbáld ki. Vagy várj egy akcióra – mert az igazi élmény itt azért nem annyira gördülékeny.