Ridstar H20 Pro

A Ridstar H20 Pro az első métereken világossá tette nekem, hogy ez a bringa nem akar szerénykedni, és őszintén szólva nem is állna neki jól. A papíron szereplő két darab 1000 wattos motor, a 48 voltos, 23 Ah-s akkumulátor, a 20x4 colos ballonos gumik, a teljes rugózás, a hidraulikus fékek és az összecsukható váz első ránézésre akár olyan kombinációnak is tűnhet, amit valaki egy túl hosszú éjszaka után dobott össze egy „mi lenne, ha mindent beletennénk?” alapon. A valóság viszont érdekesebb ennél, mert a H20 Pro nem pusztán egy agresszíven felszerelt, látványosan túltolt játékszer, hanem egy olyan gép, amelyiknek nagyon is világos elképzelése van arról, milyen élményt akar adni. A hivatalos Ridstar-oldalak és kereskedői listák következetesen a 49 km/h körüli végsebességet, a 64 km-es gázkaros és 112 km-es rásegítéses hatótávot, valamint a duálmotoros, összecsukható fat bike karaktert hangsúlyozzák, miközben a külső értékelések rendre azt emelik ki, hogy ez a bringa leginkább azoknak szól, akik a nyers erőt, a feltűnő megjelenést és a rosszabb utak iránti türelmet keresik egyetlen csomagban. Én is pontosan ezt kaptam tőle. Nem egy finoman hangolt túragépet, nem egy visszafogott városi pedelecet, hanem egy olyan e-bike-ot, ami inkább akar vagány lenni, mint semleges, és meglepő módon ez a szerep többnyire jól áll neki. :

Az első benyomás: ez nem kerékpárnak álcázott roller, hanem egy mini monstrum, amit összecsukhatónak nevezni egyszerre igaz és kissé vicces

A H20 Pro összecsukható mivolta technikailag igaz, de a gyakorlatban azért érezni, hogy ez nem az a fajta bringa, amit az ember könnyed mozdulattal felkap, majd lazán bedob a csomagtartóba, mintha csak egy pikniktakarót hajtogatna össze. A gyártói anyagok szerint gyorsan csukható, a forgalmazói oldalak is kiemelik a hordozhatóságot, a felhasználói és külső videós benyomások viszont rendszeresen hozzáteszik, hogy a gép mérete és tömege nagyon is valós tényező. Több összefoglaló és vélemény említi, hogy a H20 Pro még összecsukva sem kicsi, és nem minden autóba vagy hétköznapi tárolóhelyre passzírozható be kényelmesen. Én is inkább úgy éreztem, hogy az összecsukhatóság itt inkább logisztikai menekülőút, mintsem könnyed életstílusfunkció. Jól jön, ha szükség van rá, de nem ez lesz a bringa lényegi varázsa. Ami viszont már az első pillanatban átjön, az a jelenléte. A széles gumik, a vaskos váz, a magas építés és a motorerőt sejtető összhatás miatt a H20 Pro-nak van egyfajta „kis tank” aurája. És ez a fajta túlzás itt egyébként kifejezetten szórakoztató. :

A kétmotoros hajtás a bringa lelke, és ez az a pont, ahol a H20 Pro már nem kér engedélyt a kategóriától

A H20 Pro legfontosabb karakterjegye egyértelműen a duálmotoros felállás. Két 1000 wattos agymotor olyan papíradat, amire eleve mindenki felkapja a fejét, de a fontosabb kérdés természetesen az, hogy mit jelent ez használat közben. A gyártó 45 fokos mászóképességet emleget, ami tipikus gyári túlzásnak hat, és ezt én is óvatosan kezelném, mert az ilyen számoknál mindig érdemes emlékezni arra, hogy a marketingosztály ugyanabban a világban él, ahol minden cipő „forradalmi” és minden kávéfőző „barista-minőségű”. Ugyanakkor az nem vitatható, hogy a H20 Pro nagyon erős gyorsulási élményt kínál, és a külső tesztekből is az rajzolódik ki, hogy a nyers erő a modell egyik valódi erénye. Több videós és cikkes értékelés említi, hogy a bringa nagy tömege ellenére is meglepően élénken mozdul meg, emelkedőn sem fogy el olyan könnyen, mint sok egyetlen motoros vetélytársa, és inkább a „motoros” élmény felől közelít, semmint a klasszikus kerékpáros karakter felől. Nekem is ez volt a legfeltűnőbb. A H20 Pro nem rásegít, hanem húz. Nem az a fajta pedelec-ízű támogatás, ahol a rendszer udvariasan kiegészíti a lábmunkámat, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy a gép készségesen átvenné a műsor vezetését, ha hagynám. Ez persze egyszerre jó és veszélyes tulajdonság. Jó, mert brutálisan szórakoztató. És veszélyes, mert könnyű elfelejteni, hogy ez még mindig egy kerékpár-formájú jármű, nem pedig egy kis motorkerékpár rendes rendszámmal és vastagabb hibahatárral. :

Az 50 km/h körüli világ már nem az a tartomány, ahol elég annyit mondani, hogy „jó, de ez csak bringa”

A H20 Pro 49 km/h körüli végsebessége a specifikációban jól mutat, a gyakorlatban viszont ennél sokkal fontosabb az a felismerés, hogy ez a tempó már teljesen más felelősségi szintet kér. A BikeRide összefoglalója például nyíltan kimondja, hogy az ilyen teljesítmény és sebesség számos közúti szabályozás szerint már problémás vagy egyenesen illegális lehet közúton, és több tulajdonosi visszajelzésnél is visszatérő elem, hogy a gép ereje egyszerre lenyűgöző és ijesztő. Ezzel én sem vitatkozom. A H20 Pro egyik legkülönösebb tulajdonsága, hogy miközben bicikli formájú, a viselkedése sokszor inkább valamilyen könnyű elektromos moped felé kacsint. A gyorsabb szakaszokon érezni, hogy a sebesség már nem poén, hanem tényező. Itt hirtelen felértékelődik a gumik állapota, a fékek minősége, a felfüggesztés valós tudása, a saját testtartásom, és az is, mennyire vagyok hajlandó tisztelni azt, amit alattam a gép tud. Ez nem feltétlenül hiba, csak nagyon fontos tulajdonság. A H20 Pro nem gyerekjáték, és nagyon gyorsan meg is mutatja, miért nem az. :

A Ridstar H20 Pro ott kezd igazán érdekes lenni, ahol a legtöbb hasonló bringa még csak magyarázkodik a teljesítményéről. Ez a gép nem magyarázkodik, hanem odateszi.

A 20x4 colos gumik és a teljes rugózás együtt adják meg azt a „bármin átmegyek” illúziót, ami néha majdnem valóság

A fat bike műfajnak mindig volt valami kissé túlzó, poszteres bája. A széles gumi ugyanis elsőre látvány, másodikra önbizalom, harmadikra pedig gyakran kompromisszum. A H20 Pro viszont azon ritkább példák közé tartozik, ahol a 20x4 colos külsők nem csak díszletként vannak jelen, hanem a bringa alapkarakterének szerves részei. A gyártó és a forgalmazók egyaránt azt kommunikálják, hogy a bringa hóban, homokon, hegyen és városi úton is használható, és bár ezt a szokásos reklámos sokoldalúsággal kell kezelni, abban tényleg van valami, hogy a ballonos kerekek és a kettős rugózás együtt sokkal türelmesebbé teszik a bringát a rossz felületekkel szemben, mint egy átlagos városi e-bike-ot. A külső vélemények ugyanakkor már kevésbé voltak egyöntetűen lelkesek: a BikeRide több tulajdonosi visszajelzést is összegzett arról, hogy a gyári gumik nem mindig a legmegbízhatóbbak, és előfordultak defektpanaszok, valamint a felfüggesztést is többen „clunky”, vagyis kicsit darabos, nyers karakterűként írták le. Én nagyjából ezt az ambivalens képet éreztem. A H20 Pro valóban jóval többet megbocsát, mint egy feszesebb, keskenyebb gumis elektromos bringa. Murván, rossz aszfalton, repedezett úton, földúton vagy könnyebb terepen kifejezetten hálás társ tud lenni. De közben a rugózás nem az a kifinomult, selymes rendszer, amitől az ember egyből elfelejti, milyen is a rendes futómű. Inkább az a fajta megoldás, ami sok helyzetben jól jön, de nem rejti véka alá, hogy itt az elsődleges cél a nyers túlélőképesség, nem a finom elegancia. És furcsa módon ez is jól áll neki. :

A hidraulikus tárcsafékek nélkül ez az egész mutatvány sokkal kevésbé lenne vicces, és szerencsére a Ridstar ezt nem rontotta el

Egy ilyen tömegű, ilyen teljesítményű és ilyen sebességű bringánál a fék nem egy kipipálandó tétel, hanem a józan ész utolsó védővonala. A H20 Pro a gyártói és kereskedői oldalak szerint kettős hidraulikus tárcsaféket használ, és ez nagy megkönnyebbülés, mert őszintén szólva mást nehéz lenne komolyan venni ezen a szinten. Érdekes ugyanakkor, hogy a külső összegzések itt sem teljesen egységesek. A BikeRide például az alap H20/H20 Pro család kapcsán több felhasználói panaszt is kiemel a fékek minőségével és teljesítményével kapcsolatban, különösen a bringa nagy tömegéhez és sebességéhez képest. Más oldalak és videós tapasztalatok viszont kifejezetten megfelelőnek tartják a fékrendszert a kategóriához mérten. Én valahol a kettő között állok. A H20 Pro fékei használhatók és kellenek is, a hidraulika érzete önmagában megnyugtatóbb, mint egy olcsó mechanikus megoldásé lenne, de nem éreztem azt, hogy a bringa minden más eleméhez képest itt is ugyanaz az agresszív túlméretezés történt volna. Inkább azt mondanám, hogy a rendszer rendben van, de a bringa tömege és ereje miatt mindig résen kell lenni, és nem szabad túl sokat bízni a puszta specifikációra. Ez nem a fékek hibája, inkább annak a természetes következménye, hogy a H20 Pro már átlépett abba a zónába, ahol az embernek magának is fel kell nőnie a technikához. :

A 48 V-os 23 Ah-s akku nagy szám, de a valóság itt is okosabb, mint a katalógus

A 48 voltos, 23 Ah-s akkumulátor papíron nagyon meggyőző, és az ebből következő 112 km-es rásegítéses hatótáv is olyan szám, ami mellett nehéz szó nélkül elmenni. A gyártói kommunikáció és a különböző bolti leírások következetesen ezt hangsúlyozzák, a külső vélemények pedig többnyire abban egyetértenek, hogy a H20 Pro akkumulátora valóban a bringa egyik erőssége. Ugyanakkor fontos, hogy több forrás is szétválasztja a gázkaros és a rásegítéses valóságot: gázkaron sokkal rövidebb, körülbelül 64 km körüli értékről beszélnek, míg a hosszabb adat csak visszafogottabb rásegítéses használattal értelmezhető. Ez teljesen logikus, és szerintem kár is lenne másképp tenni, mintha a fizika valami opcionális szolgáltatás volna. Nekem az tetszett a H20 Próban, hogy az akkuban valóban van tartalékérzet. Nem azt sugallja, hogy minden méterért külön kell alkudozni vele. A nagy kapacitás felszabadultabbá teszi a használatot, és ez az ilyen erős gépeknél különösen fontos, mert a nagy motorok mellett egy kisebb akku egyszerűen állandó kompromisszumra kényszerítene. Itt viszont van az az érzés, hogy ha kedvem tartja, tényleg el lehet vele indulni hosszabb, játékosabb, kevésbé kalkulált körökre is. Persze, aki folyamatosan kétmotoros módban, agresszívan használja, annak nem a gyári álomhatótáv fog kijönni. De ez már nem is az a bringa, amit az ember azért vesz, hogy spóroljon az adrenalinnal. :

A Shimano 7 sebesség és az összkép – itt látszik, hogy a Ridstar nem akarja teljesen elengedni a bringás gyökereket

A H20 Pro érdekes módon nem mond le teljesen arról, hogy biciklinek is érezzem. A Shimano 7 sebességes váltó például elsőre talán csak egy kipipálandó alapdarabnak tűnik, de a használat során jól jön, mert segít valamilyen rendet vinni a brutálisabb motorerő mellé. Nem egy high-end hajtáslánc, nem is kell annak lennie, de legalább egy ismert, könnyebben értelmezhető rendszer, ami a bringa elektromos oldala mellé ad egy kis földközeli racionalitást. A kijelző, a világítás, a tükrök, a hátsó lámpa és az egyéb apróságok összességében azt az érzetet erősítették bennem, hogy a H20 Pro nem csak erős akar lenni, hanem teljes csomagként akar működni. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden részlet prémium. A külső vélemények egy része kifejezetten említ összeszerelési és minőségi kérdéseket, rövidebb első tengelyt, szervizelési és ügyfélszolgálati problémákat, illetve azt, hogy a márka körül több a kérdőjel, mint egy régi motorosabb gyártónál. Ezeket nem is érdemes lesöpörni az asztalról. A H20 Pro mellett nem azért dönt az ember, mert a legmegnyugtatóbb, legkonzervatívabb választást keresi, hanem mert elcsábítja az erő, a stílus és az extrém csomag. Ez viszont együtt jár azzal, hogy jobban kell figyelni arra, honnan veszem, milyen garanciával, és mennyire vagyok hajlandó együtt élni egy kicsit vadabb természetű géppel. :

Összegzés – a H20 Pro nem hibátlan, de pont a túlzásai miatt lesz emlékezetes

A Ridstar H20 Pro számomra azért érdekes gép, mert nem akarja mindenáron letagadni a túlzásait. Nem csinál úgy, mintha egy hétköznapi összecsukható e-bike volna, amely véletlenül kapott egy kis plusz erőt. Inkább nyíltan vállalja, hogy ő egy duálmotoros, testes, ballonos, rugózott, látványos és helyenként már-már túl sok elektromos bringa, amely az élményt legalább annyira fontosnak tartja, mint a funkcionalitást. A két 1000 wattos motor valóban erős karaktert ad neki, a 23 Ah-s akku megadja a szabadság érzetét, a 20x4 colos gumik és a teljes rugózás pedig tényleg kitágítják azt, hogy milyen felületektől nem jövök zavarba. Közben viszont a H20 Pro nem steril mérnöki remekmű. Vannak körülötte valós kérdőjelek, amelyeket külső összefoglalók és tulajdonosi tapasztalatok is jeleznek: a tömeg nagy, a minőségérzet nem mindenhol egyenletes, a rugózás és a fékek megítélése vegyes, és a szabályossági kérdéseket sem lehet félvállról kezelni. Mégis, amikor leszálltam róla, nem ezek maradtak meg először bennem, hanem az, hogy milyen nyersen szórakoztató tud lenni, és hogy mennyire más világot képvisel, mint a legtöbb szelídebb, jólfésült városi e-bike. Nem mindenkinek ajánlanám, de aki pontosan tudja, mit keres, annak ez a bringa nagyon könnyen bűnös élvezetté válhat.