HIKNIGHT H2 PRO teszt

A HIKNIGHT H2 PRO nyergében nagyjából addig érzem magam hagyományos kerékpárosnak, amíg először rá nem engedem a két motort, utána ugyanis a 40 kilós, négycolos gumikon gördülő szerkezet egészen más műfajt kezd játszani.

Amikor a bicikli szó már kezd kevés lenni

A HIKNIGHT H2 PRO adatlapját olvasva elsőre ugyanaz az érzés fogott el, mint amikor gyerekként valamelyik autós játékban sikerült minden teljesítménynövelő alkatrészt egyszerre felpakolnom ugyanarra a gépre. Két motor, 3000 wattos megadott csúcsteljesítmény, 52 voltos rendszer, 20 Ah-s akkumulátor, 26 × 4 hüvelykes fatbike gumik, teljes rugózás, hidraulikus tárcsafék és 61 km/h körüli megadott végsebesség. Erre még rákerül az átlépős váz, a Shimano hétfokozatú váltó, a világítás és az irányjelző. Mintha valaki összeült volna egy értekezletre, és a „mit tegyünk még rá?” kérdésre senki sem merte volna azt mondani, hogy talán már elég. A gyártói adatok alapján ráadásul 145 kilométer körüli maximális hatótávot ígérnek, tehát papíron nem egyszerűen erős, hanem hosszú távra is használható gépről beszélünk. A magyar forgalmazói adatlap ugyanezeket a fő számokat közli, jelenleg pedig nagyjából félmillió forintos ársávban jelenik meg a hazai kínálatban.

A dolog azonban már az első közelebbi találkozásnál helyére kerül. Ez egy nagy, nehéz elektromos gép, amelynek történetesen vannak pedáljai. A megadott 40 kilogrammos tömeg nem puszta adat, hanem a használat egyik meghatározó tényezője. Ha gurul, az elektromos hajtás szinte eltünteti ezt a súlyt; amikor viszont fel kell emelni, lépcsőzni kell vele, szűk tárolóba kell beforgatni vagy egyszerűen csak motor nélkül kell mozgatni, hirtelen mind a negyven kiló jelentkezik szolgálatra. Egy átlagos trekking e-bike után olyan az átállás, mintha egy könnyű arcade versenyjátékból átülnék egy komolyabb szimulátorba: ugyanazokat az alapmozdulatokat végzem, csak minden tömegnek, lendületnek és hibának nagyobb következménye van.

A H2 PRO egyik legfontosabb tulajdonsága nincs kiírva hatalmas számokkal a reklámképekre: tiszteletet kér a saját tömege és ereje iránt.

Ebben érdekes ellenpont az átlépős váz. Elsőre kissé furcsának tűnhet, hogy egy ilyen brutális megjelenésű gépet alacsony belépésű vázzal építettek, használat közben viszont nagyon gyorsan megértem az ötletet. Negyven kilogrammot nem akarok minden megállásnál tornamutatvánnyal megülni. A gyártó maga is a könnyebb fel- és leszállást emeli ki a konstrukció egyik lényegi előnyeként, és ebben szerintem igaza van. A H2 PRO így furcsa módon egyszerre hat agresszívnak és barátságosnak: kinézetre terepgép, ergonómiában viszont nem akarja megnehezíteni már az első tíz másodpercet.

Két motorral eltűnik a békés tekergetés illúziója

Az igazi karakter természetesen akkor bukik elő, amikor mindkét agymotor dolgozni kezd. A megadott konfiguráció két 1000 wattos névleges motorból áll, amelyek együtt akár 3000 watt körüli csúcsteljesítményt képesek leadni a vizsgált specifikáció szerint. A hozzájuk társított nyomatékadatokkal kapcsolatban már érdemes óvatosnak lenni: a kapott specifikáció 140 Nm-t említ, miközben a gyártó különböző oldalain és későbbi kommunikációjában 140, illetve 180 Nm-es érték is felbukkan. Ugyanez a furcsaság megjelenik a teljesítménynél is, mert a jelenlegi európai gyártói termékoldal már 4000 W peak értékkel hirdeti az H2 Pro egy változatát. Vagyis vásárlás előtt nagyon nem árt ellenőrizni, pontosan melyik hardververziót árulja az adott kereskedő.

A tesztelt, 3000 wattosként specifikált változatnál nekem nem az a legérdekesebb, hogy papíron mekkora szám áll a teljesítmény mellett, hanem az, hogyan érkezik meg az erő. Két hajtott kerékkel a gyorsítás határozott, és meredekebb emelkedőn vagy lazább talajon érthető meg igazán, miért választották ezt a konfigurációt. Egy átlagos városi pedelecnél a villanymotor többnyire azt az érzést kelti, mintha valaki láthatatlanul segítene tekerni. A H2 PRO ennél jóval direktebb. Erősebb rásegítésnél már nem én vagyok a főszereplő, akinek besegít a technika; inkább én adom az utasítást egy elektromos hajtásláncnak, amely aztán elvégzi a munka nagy részét.

Aszfalton ez eleinte szórakoztató, aztán nagyon gyorsan felelősségi kérdéssé válik. A 60 km/h körüli tempó kerékpáron egészen más élmény, mint autóban. Nincs körülöttem kasztni, az úthibák közelről érkeznek, és a szél sem finoman jelzi, hogy gyorsan megyek. Egy nagy teljesítményű e-bike-on ötven fölött már minden apró kormánymozdulatnak jelentősége van. A négycolos gumik és a hosszú, nehéz felépítés adnak stabilitást, de a fizikát nem kapcsolják ki. Nekem éppen ezért nem a végsebesség hajszolása lett a H2 PRO legjobb része, hanem az a masszív középtartomány, ahol emelkedőn, földúton vagy erős szembeszélben egyszerűen nem fogy el alólam a gép.

A külföldi tesztek tapasztalatai nagyjából ugyanezt a karaktert rajzolják meg. A GoEBikeLife például kifejezetten a kétmotoros hajtás erejét, a meredek emelkedőkön mutatott teljesítményt és az összkerékhajtás-szerű viselkedést emeli ki, míg egy valós használatról készült videós teszt sebességpróbán, rosszabb úton és emelkedőkön is próbára tette a gépet. Ezek természetesen nem laboratóriumi mérések, de abban meglehetősen egységes a kép, hogy a H2 PRO legnagyobb ütőkártyája tényleg az erőtartalék, nem pusztán egy jól hangzó katalógusadat.

A fatbike gumik nem dísznek kerültek rá

A 26 × 4 hüvelykes abroncsok láttán könnyű arra gondolni, hogy ez elsősorban dizájnelem. Nem az. A H2 PRO vezetési karakterének legalább akkora részét adják, mint maguk a motorok. A nagy levegőtérfogatú gumik kisimítják a kisebb úthibákat, laza talajon komoly tapadási tartalékot adnak, és a két motor erejét is könnyebb rajtuk keresztül átvinni. Kavicsos földúton különösen szerettem ezt a kombinációt. Egy keskeny gumis trekking bringán ilyenkor állandóan figyelem, merre akar elúszni az első kerék; itt sokkal nyugodtabban lehet irányt tartani. Homokosabb vagy puhább talajon persze nincs csoda, de érezhetően később kezd el kapálózni a gép.

Aszfalton viszont fizetek ezért a komfortért. A négycolos gumi gördülési ellenállása, tömege és kormányzási érzete nem tűnik el attól, hogy elektromos motor hajtja. Motorral kevésbé érdekel az energiaigénye, de kanyarban érzem, hogy nagy forgó tömegeket terelgetek, és gyors irányváltáskor nem kapom meg azt a könnyedséget, amit egy normális mountain bike vagy trekking kerékpár ad. A H2 PRO nem az a bringa, amellyel ösztönösen cikázni kezdek. Inkább kijelölöm az ívet, ráállítom, és hagyom, hogy a széles gumik meg a tömeg stabilan végigvigyék rajta.

Nekem ez kicsit olyan déjà vu volt, mint amikor a kilencvenes évek autós játékainak könnyű sportkocsijai után először választottam valami nagy amerikai vasat: papíron gyorsabb volt, de egészen más ritmusban kellett vezetni. A H2 PRO-val sem harcolni kell a súly ellen, hanem megtanulni együtt dolgozni vele. Ha ezt elfogadom, meglepően természetessé válik. Ha viszont hagyományos mountain bike-os játékosságot várok tőle, gyorsan előjönnek a kompromisszumok.

Rugózás: komfortból sokat ad, sportosságból kevesebbet

A teljes felfüggesztés papíron komoly terepes ambíciókat sejtet, én azonban itt választanám külön leginkább a terepképes elektromos fatbike és a valódi, sportcélú össztelós e-MTB fogalmát. A kettő nem ugyanaz. A H2 PRO első teleszkópja és hátsó rugózása a nagy abroncsokkal együtt kifejezetten kellemesen csillapítja a rossz utakat, földutas rázást, repedezett aszfaltot és kisebb kátyúkat. A rendszer egészének inkább az a feladata, hogy a negyvenkilós gép ne rázza ki belőlem a lelket, mintsem hogy precíz enduró futóműként működjön.

És ezzel tulajdonképpen nincs baj, csak helyén kell kezelni. Komfortban sokat nyerek vele. Egy hosszabb murvás szakaszon kevésbé fárasztó a H2 PRO, mint egy merevebb, keskeny gumis elektromos kerékpár. A nagyobb hupliknál azonban a tömeg továbbra is jelen van. Negyven kilogramm motorral, akkumulátorral és nagy kerekekkel komoly tehetetlenséget jelent, és ha tempósan kezdek rossz terepen csapkodni vele, hamar világossá válik, hogy ezt nem egy bike park ugratóira tervezték.

Ez számomra fontos különbség, mert a „mountain bike” és „off-road” kifejezésekkel manapság elég nagyvonalúan bánik az iparág. Én a H2 PRO-t inkább brutális terepjáró túragépnek nevezném. Földút, erdei út, kavics, hó, homokos szakasz, rossz minőségű külvárosi aszfalt: ezek között nagyon otthonosan mozog. Technikás downhill, nagy ugrások és agresszív trail riding? Arra én más gépet választanék. Nem azért, mert a H2 PRO gyenge, hanem éppen azért, mert túl nehéz és másfajta feladatra optimalizált.

A hidraulikus fék itt nem luxus, hanem alapkövetelmény

Erős elektromos bringáknál hajlamosak vagyunk a motorokról beszélni, pedig számomra legalább ilyen fontos kérdés, hogy mi történik akkor, amikor meg kell állítani az egészet. A H2 PRO első és hátsó hidraulikus tárcsaféket használ, és ennél a teljesítménynél ennek így is kell lennie. Egy 40 kilogrammos kerékpár, rajta egy akár száz kiló körüli vezetővel, ötven-hatvan kilométeres óránkénti tempónál már jelentős mozgási energiát hordoz. Ide bowdenes, középszerű fékrendszert tenni egyszerűen rossz vicc lenne.

A hidraulikus rendszer előnye nekem nem csak a nyers fékerőben jelentkezik, hanem az adagolhatóságban. Különösen laza talajon fontos, hogy ne egy kapcsolóként működjön a fékkar. Finoman terhelve lassítani tudok anélkül, hogy azonnal megcsúsztatnám valamelyik kereket, erősebben húzva pedig rendelkezésre áll az a fékerő, amelyet ekkora tömeg mellett elvárok. A fat gumik itt ismét segítenek, hiszen nagy tapadási felületet adnak, de nedves úton vagy kavicson természetesen ugyanúgy észnél kell lenni.

A teljes LED-világítás szintén olyan extra, amelyet ennél a felhasználási módnál nem tekintek puszta pipának a specifikációban. Első lámpát, féklámpát és hátsó irányjelzőket is kapok. Az irányjelző kerékpáron önmagában nem helyettesíti a körültekintést és a kézjelzést ott, ahol az szükséges, de sötétben egy ilyen széles, gyors gépnél hasznos kiegészítő. A H2 PRO vizuálisan amúgy sem szeret láthatatlan maradni, a fehér tesztváltozat pedig különösen feltűnő jelenség.

52 volt, 20 Ah és a hatótáv nevű gumifogalom

Az akkumulátor 52 V × 20 Ah, vagyis névlegesen körülbelül 1040 Wh energiatároló kapacitásról beszélünk. Ez már tisztességes méret, de szükség is van rá, mert két nagy teljesítményű agymotor nagyon gyorsan meg tudja enni az energiát, ha folyamatosan maximális rásegítéssel használom őket. A 145 kilométeres gyári maximumot ezért én nem kezelném úgy, mintha az minden körülmények között reprodukálható szám lenne. A hatótáv elektromos kerékpárnál eleve erősen függ a vezető tömegétől, hőmérséklettől, guminyomástól, emelkedőktől, széltől, rásegítési fokozattól és attól, hogy egy vagy két motor dolgozik.

A gyártó jelenlegi oldalain 60–90, illetve 65–90 mérföld körüli tartományok is szerepelnek, ami nagyjából 97–145 kilométernek felel meg, a különböző verziók között azonban itt is vannak eltérések. Egy tulajdonosi beszámoló például azt írja, hogy erős rásegítéssel, mindkét motort használva és sok gázkaros közlekedéssel inkább a gyártói tartomány alsó végéhez, nagyjából 65 mérföldhöz került közel, és a hirdetett 90 mérföldet nem érte el. Ez számomra sokkal hasznosabb információ, mint egyetlen hatalmas „145 km” felirat.

Én tehát a 145 kilométert optimális körülmények között elérhető felső értékként kezelném, nem garantált hétköznapi hatótávként. Ha visszafogott rásegítéssel tekerek, sík terepen, normális guminyomással, természetesen sokkal messzebb jutok, mint amikor két motorral, nagy tempóval és emelkedőkön közlekedem. Ez ugyanannyira magától értetődő, mint hogy egy háromszáz lóerős autó fogyasztási adata sem marad érvényes, amikor minden lámpát gyorsulási versenynek tekintek.

A 8–9 órás megadott töltési idő már kevésbé izgalmas. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy éjszakai töltésben érdemes gondolkodni. Pozitívum viszont a kivehető akkumulátor, mert nem kell feltétlenül az egész negyvenkilós kerékpárt konnektorhoz hurcolni. Lakásban vagy emeleti tárolásnál ezt különösen tudom értékelni, bár maga az akkumulátor sem pehelysúlyú.

Pedálozni lehet, de azért ne játsszuk el, hogy ez egy könnyű trekking

A Shimano hétsebességes rendszer korrekt és ismerős megoldás, ugyanakkor a H2 PRO egész karakterét nézve egyértelmű, hogy itt nem a mechanikus hajtás jelenti a műsor fő attrakcióját. Hét fokozat elegendő arra, hogy a rásegítéssel együtt megfelelő pedálfordulatot találjak, és ha akarok, ténylegesen bele is dolgozhatok a haladásba. Motor nélkül azonban a negyven kilogrammos tömeg, a fatbike abroncsok és az agymotorok ellenállása rögtön emlékeztet arra, hogy az akkumulátor nem opcionális társ.

Lemerült akkuval hazatekerni természetesen lehetséges, de nem olyan élmény, amit önként programba szerveznék. Ilyenkor válik igazán világossá, milyen érdekes hibrid a H2 PRO. Formailag kerékpár, pedál van rajta, lánc van rajta, Shimano váltó dolgozik rajta, de a konstrukció egészének lelke elektromos. Ez nem kritikának szánom. Egyszerűen más filozófia, mint egy könnyű pedelecé, ahol a motor csak finoman felerősíti a saját lábam munkáját.

A nyereghelyzet és az átlépős geometria inkább kényelmes, hosszabb utakra való testtartást kínál, és a gyártó 165–196 centiméter körüli testmagasságot ad meg ajánlott tartományként. A 150 kilogrammos terhelhetőség a kapott specifikáció szerint szintén azt mutatja, hogy masszív használatra szánták. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a gyártó egyes jelenlegi oldalain már 380 fontos, vagyis nagyjából 172 kilogrammos maximális terhelés is szerepel, tehát itt is verziófüggő specifikációkkal találkoztam.

A specifikációs káosz az egyik legnagyobb fenntartásom

Ezen a ponton muszáj beszélnem valamiről, ami nem a kerékpár menetdinamikájához tartozik, mégis fontosabb lehet vásárláskor, mint bármelyik teleszkópbeállítás. A HIKNIGHT H2 PRO specifikációi jelenleg meglehetősen következetlenül jelennek meg az interneten. A nekem megadott és magyar kereskedőnél szereplő konfiguráció 2 × 1000 wattos motorral, 3000 wattos csúcsteljesítménnyel, 140 Nm nyomatékkal, 35 fokos mászóképességgel és 150 kilogrammos terhelhetőséggel szerepel. A gyártó 2026 júniusi kommunikációja ezzel szemben 3000 watt és 180 Nm mellett már 45 fokos emelkedőt említ, míg a jelenlegi európai H2 Pro termékoldal egy 4000 watt peak, 2 × 2000 wattként megjelölt, 140 Nm-es változatot listáz 40 mph körüli végsebességgel.

Ez nem jelenti azt, hogy bárki feltétlenül valótlant állít; sokkal valószínűbb, hogy különböző modellévek, piacok és hardverrevíziók keverednek ugyanazon H2 Pro név alatt. Vásárlóként azonban engem nem az érdekel, hogyan alakult ki a káosz, hanem az, hogy pontosan mit kapok a pénzemért. Ha tehát ilyen gépet vennék, rendelés előtt írásban kérném a kereskedőtől a motor névleges teljesítményét, a peak értéket, a nyomatékot, a vezérlő konfigurációját, a maximális terhelhetőséget és az akkumulátor pontos típusát. Félmillió forint környékén ez nem szőrszálhasogatás.

A külföldi tesztek többsége a 3000 wattos verzióval foglalkozik, és ezekből azért kialakul egy használható kép. A GoEBikeLife 4,8/5-ös összesített értékelést adott neki, főként a motorerőt, hatótávot, össztelós kényelmet és hidraulikus fékeket dicsérve. Ugyanakkor az oldal affiliate kapcsolatot is jelez, ezért az ottani véleményt én nem kezelném szentírásként. A tulajdonosi visszajelzésekből számomra érdekesebb, hogy legalább egy felhasználó nem érte el a reklámozott végsebességet és maximális hatótávot, ugyanakkor a gyorsulást és a tényleges teljesítményt így is pozitívan értékelte. Ez józanabb képet fest: a H2 PRO-nak nincs szüksége arra, hogy minden katalógusszámát milliméterre reprodukálja ahhoz, hogy nagyon erős gép legyen.

Hatvan kilométer per óra: itt már a jogszabályt sem lehet a garázsban hagyni

A 61 km/h körüli képesség miatt a H2 PRO-t Magyarországon nem kezelném automatikusan úgy, mint egy hétköznapi, 25 km/h-ig rásegítő pedelecet. A nagy teljesítményű, önálló hajtásra és jóval 25 km/h fölötti sebességre képes elektromos kétkerekűek jogi besorolása lényegesen problémásabb, ezért közúti használat előtt mindenképpen az aktuális magyar és uniós szabályozás alapján kell ellenőrizni, milyen kategóriába esik a konkrét konfiguráció, és milyen kötelezettségek vonatkoznak rá. Ezt nem söpörném félre azzal, hogy „de hát van rajta pedál”. A pedál önmagában nem varázspálca.

És őszintén szólva a fizika oldaláról nézve sem bánom ezt a szigorúságot. Hatvan körül én már rendes sisakot, kesztyűt és értelmes védelmet akarok magamon. Egy kátyú, nedves felfestés vagy váratlan autóajtó ezen a tempón egészen más történet, mint húsznál. A H2 PRO teljesítményét komolyan kell venni. Éppen ettől izgalmas, és éppen emiatt nem szeretném könnyelműen kezelni.

Városban olyan, mintha terepjáróval mennék tejért

Városi közlekedésben érdekes kettősséget mutat. A motorerő miatt az elindulás, emelkedők és hosszabb utak nevetségesen könnyűvé válhatnak, a rugózás és a hatalmas gumik pedig a magyar útburkolat egy jelentős részét valósággal megszelídítik. Olyan kátyús mellékutcákban, ahol normális kerékpárral folyamatosan az ideális nyomvonalat keresem, a H2 PRO-val sokszor egyszerűen átmegyek. Ebben van valami felszabadító.

Csakhogy a 40 kilogramm és a közel kétméteres hossz városi környezetben hamar visszakéri az árát. Biciklitárolóba bepasszírozni, lépcsőn felvinni, szűk kapun átmanőverezni vagy vonatra felrakni egészen más történet, mint egy húszkilós pedelecnél. Autós analógiával élve olyan, mintha terepjáróval járnék bevásárolni: kellemesen magasról nézek a kátyúkra, de a parkolásnál már kevésbé vagyok vidám.

Ezért én nem belvárosi ingázógépként szerettem meg igazán, hanem elővárosi és vegyes használatú elektromos túragépként. Ha a napi útvonalban aszfalt, földút, rossz burkolat és emelkedő egyaránt szerepel, sokkal több értelme lesz a konstrukciónak. Ha viszont a harmadik emeleti lakásból akarom minden reggel levinni, majd este visszacipelni, két nap után valószínűleg új szavakkal bővülne a magyar káromkodáskészletem.

Terepen kezd összeállni az egész őrület

Amikor elhagyom a sima aszfaltot, a H2 PRO különböző furcsaságai hirtelen elkezdenek egyetlen logikus rendszerré összeállni. A széles gumi már nem lomha, hanem tapad. A rugózás nem puha sallang, hanem komfort. A két motor nem túlzás, hanem kapaszkodóképesség. A nagy akkumulátor nem fölösleges ballaszt, hanem annak ára, hogy mindezt hosszabb ideig használhassam. Itt értem meg igazán a gép filozófiáját.

Laza kavicson különösen szórakoztató a kétmotoros hajtás. Amikor az egyik kerék tapadása romlik, a másik továbbra is képes tolni-húzni a gépet, és az egész kevésbé hajlamos arra a kínos megtorpanásra, amely egy gyengébb, egyetlen agymotoros e-bike-nál meredekebb emelkedőn előfordulhat. Nem lesz belőle elektromos krosszmotor, és nem is szeretném annak használni, de az erőtartalék olyan magabiztosságot ad, amelyhez gyorsan hozzá lehet szokni.

A gyártó 35 fokos mászóképességet ad meg a vizsgált specifikációban, más kommunikációjában pedig már 45 fok szerepel. Ezeket a számokat én fenntartással kezelem, mert az emelkedő leküzdése nem pusztán motorerő kérdése. Talaj, tapadás, guminyomás, vezetőtömeg, akkumulátortöltöttség és nekifutás mind számít. A lényeg számomra nem a fokérték, hanem hogy olyan emelkedőkön is van tartaléka, ahol egy átlagos városi e-bike már látványosan szenvedne.

Félmillió forint körül már komolyan mérlegelek

A magyar Geekbuying kínálatában a fehér H2 PRO a keresés idején 516 897 forintos áron szerepelt. Ez nyilván változhat, ezért nem érdemes kőbe vésett árként kezelni, de jól elhelyezi a gépet. Ezen a szinten már rengeteg elektromos kerékpár közül választhatok, ugyanakkor kevés kínál ilyen nyers teljesítményt, két motort, ekkora akkumulátort, teljes rugózást és fatbike kialakítást egyetlen csomagban.

A kérdés tehát nem az, hogy sok-e félmillió egy kerékpárért. Elektromos bringák között ennél jóval magasabb árak teljesen hétköznapiak. Inkább az, hogy akarom-e azt a speciális karaktert, amit a H2 PRO ad. Ha könnyű, kifinomult, természetesen pedálozható prémium pedelecet keresek, nem ezt választanám. Ha technikás ösvényeken szeretnék sportosan mountain bike-ozni, szintén más irányba indulnék. Ha azonban egy brutálisan erős, hosszú távokra alkalmas, rossz utakat kinevető elektromos fatbike kell, amely földúton, homokon, havon és városi kátyútengeren egyaránt használható, akkor már sokkal érdekesebb az ajánlat.

Az árhoz azonban hozzá kell számolnom a felelősséget is. Egy ilyen gépet normálisan le kell zárni, biztonságosan kell tárolni, megfelelő védőfelszerelés kell hozzá, és érdemes előre végiggondolni a szervizhátteret, illetve az alkatrészellátást. Egy Shimano váltóval önmagában nincs nagy rejtély, de a motorvezérlők, kijelző, akkumulátor és egyéb elektromos komponensek már márkaspecifikusabb kérdések. Öt év múlva nem az érdekel majd, hogy milyen nagy szám volt a termékoldalon, hanem hogy kapok-e hozzá alkatrészt.

Hosszabb együttélésre egészen más arcát mutatja

Néhány gyors próbakör után könnyű lenne annyival elintézni a H2 PRO-t, hogy „brutális”. Nekem ennél érdekesebb lett. Ahogy megszokom a tömegét és megtanulom finomabban adagolni a rásegítést, egyre kevésbé érzem mutatványos gépnek. A nagy erőből hétköznapi kényelem lesz. Nem azért kapcsolom be mindkét motort, hogy minden alkalommal rekordot döntsek, hanem azért, mert egy meredek emelkedőn vagy puhább talajon egyszerűen kellemes, hogy van tartalék.

Ez kicsit emlékeztet arra, amikor videojátékban megszerzek egy túl erős fegyvert, majd rájövök, hogy az igazi öröm nem az, hogy minden ellenfelet egy lövéssel eltüntetek, hanem hogy teljesen más ritmusban kezdhetem játszani ugyanazokat a pályákat. A H2 PRO is megváltoztatja, milyen útvonalat választok. Egy hosszabb emelkedő kevésbé riaszt el. Egy földutas kerülő nem kompromisszum, hanem lehetőség. Egy rossz burkolatú szakasznál nem feltétlenül lassítok rögtön gyalogtempóra.

Ez az a része, amelyet a specifikációs táblázat nem igazán tud átadni. Nem a 3000 wattot szeretem benne, hanem azt a szabadságot, amit az erőtartalék ad. Ugyanakkor ugyanebből születik a legnagyobb veszélye is: nagyon könnyű túlbecsülni azt, amit a futómű, a gumik vagy én magam kezelni tudok. Attól, hogy a motor felvisz egy emelkedőre hatalmas tempóval, lefelé még nekem kell megoldanom a fizikát.

Nem egy kifinomult európai pedelec, és szerintem ezt nem is akarja eljátszani

A HIKNIGHT H2 PRO nem próbálja azt az elegáns, könnyed, szinte észrevétlen elektromos rásegítást adni, amelyet a drágább Bosch-, Shimano- vagy Yamaha-középmotoros trekking és e-MTB modellek egy része kínál. Ez sokkal nyersebb iskola. Agymotorok, hatalmas gumik, nagy akkumulátor, komoly tömeg és rengeteg erő. A működési elv egyszerűbb, az élmény direktebb.

Ebben van valami szerethetően oldschool. Nem technológiai értelemben, hanem filozófiában. A H2 PRO nem akar láthatatlanná válni alattam. Mindig tudom, hogy egy nagy gépen ülök. Hallom a gumikat, érzem a tömegét kanyarban, érzem, amikor megérkezik a motor ereje, és pontosan tudom, mikor próbálok olyasmit kérni tőle, ami már kívül esik a komfortzónáján.

Az olcsóbb nagy teljesítményű e-bike-ok között gyakori, hogy az adatlap valóságos számháborúvá válik. Több watt, több nyomaték, nagyobb végsebesség, hosszabb hatótáv. A H2 PRO szerencséje, hogy a számok mögött ténylegesen van egy értelmezhető vezetési élmény. A két motor nem csak marketingelem, a fat gumik nem pusztán látványosak, a hidraulikus fék nem dísz, az átlépős váz pedig kifejezetten logikus ezen a tömegen.

Verdikt – brutális játékszerből meglepően használható túragép

A HIKNIGHT H2 PRO végül jobban tetszett, mint amennyire az első adatlap alapján számítottam rá. Attól tartottam, hogy egy tipikus „mindent a specifikációért” kínai e-bike lesz, amelyben mindenből nagy számot kapok, csak koherens vezetési élményt nem. Ehhez képest a koncepció működik. A két motor, a széles gumik, a nagy akkumulátor, a teljes rugózás és a hidraulikus fékek ugyanabba az irányba dolgoznak: egy erős, stabil, hosszabb utakra és változatos terepre alkalmas elektromos gépet kapok.

Nem szeretném ugyanakkor elhallgatni a gyengeségeit. Negyven kilogramm brutálisan sok. A 8–9 órás töltés hosszú. A maximális hatótáv erősen használatfüggő. A 61 km/h körüli képesség közúton jogi és biztonsági kérdéseket vet fel. A hétfokozatú Shimano rendszer inkább funkcionális, mint izgalmas. A rugózás komfortos, de nem csúcskategóriás sportfutómű. A leginkább pedig az zavar, hogy ugyanazon H2 Pro név alatt többféle teljesítmény-, nyomaték- és terhelhetőségi adat kering, ezért vásárláskor különösen fontos ellenőrizni a konkrét verziót.

Mindezek után azonban, amikor újra ráengedem a két motort egy hosszabb emelkedőre, elég nehéz nem vigyorogni. Nem azért, mert 3000 watt szerepel a dobozon. Hanem mert érzem, hogy a gépnek maradt még tartaléka, amikor egy normális bringával már régen visszaváltottam volna és erősen tárgyalnék a saját tüdőmmel.

A HIKNIGHT H2 PRO számomra nem egy elektromos kerékpár, amely véletlenül nagyon erős lett, hanem egy kis elektromos terepjáró, amelyhez valaki szerencsére pedált is szerelt. Ha pontosan ilyen gépet keresek, meglepően könnyű megszeretni.