Y18 elektromos motorkerékpár

A dobozbontás, avagy hogyan ne kapj sérvet a jövő küszöbén

Emlékszem azokra az időkre, amikor a kétezres évek elején a CRT monitorokat és a böszme nagy asztali gépeket cipeltük a hétvégi LAN-partikra, és úgy éreztük, hogy a technika szó szerint ránehezedik a vállunkra. Nos, pontosan ez a nosztalgikus, gerincroppantó érzés kapott el, amikor a futár letette a ház elé az Y18 elektromos motorkerékpár majdnem ötvenöt kilós dobozát. Ez a gép ugyanis nem az a kategória, amit hanyag eleganciával a hónod alá csapsz, miközben felszállsz a négyes-hatos villamosra. Ez egy ízig-vérig aszfaltszaggató szörnyeteg, egy ötven kilós, antracitszürke masszum, amely már a puszta kiállásával is tiszteletet parancsol. Amikor kiszabadítottam a csomagolásból, és felcsavaroztam a visszapillantó tükröket a mellékelt szerszámokkal, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem holmi játékszerről van szó. A tizenöt hüvelykes, három hüvelyk vastag vákuumos terepgumik úgy festenek, mintha egyenesen egy posztapokaliptikus Mad Max filmkockáról gurultak volna le, a váz pedig olyan masszív, hogy a százötven kilós maximális terhelhetőség egyáltalán nem tűnik túlzó marketinges ígéretnek. A külcsín hibátlanul hozza azt a robusztus, mégis modern cyberpunk esztétikát, amiért a magamfajta, sci-fi játékokon nevelkedett gamerek azonnal képesek rajongani, de a valódi varázslat csak azután kezdődik, hogy az ember helyet foglal a meglepően kényelmes, légáteresztő ülésen.

Az indítás: cyberpunk varázslat és a kétezer wattos pörölycsapás

A beüzemelés folyamata leginkább egy sci-fi RPG első küldetéséhez hasonlít, ahol megkapod a high-tech felszerelésedet a bázison. Nincs kulcsgörgés, nincs berregés, csak odaérinted a csomagban található két NFC kulcskártya egyikét a letisztult, hat hüvelykes okos LCD körkijelzőhöz, és a rendszer egy halk, elegáns hangjelzés kíséretében életre kel. A színes kijelző tűéles, minden fontos információt – sebesség, akkumulátorszint, kilométeróra és a vezetési módok – tökéletesen olvashatóan tol az arcodba még szikrázó napsütésben is. De ami igazán megdöbbentő – már elnézést a profán lelkesedésért, de egyszerűen nem lehet máshogy leírni azt az elementáris erőt –, az a kétezer wattos kefe nélküli motor által leadott nyomaték. Amikor először húztam meg a gázkart a feloldott üzemmódban, a gyorsulás olyan hirtelen és brutális volt, mintha egy Quake 3 railgun találat lökött volna meg hátulról. Az ötvenöt kilométer per órás végsebesség papíron talán nem hangzik soknak egy igazi motoros fülének, de egy ilyen könnyű, alacsony súlypontú elektromos gépen, a nyitott sisakban érkező menetszéllel az arcodban ez a tempó letaglózó élményt nyújt. A városi forgalom ritmusát nemhogy felveszi, de egyenesen diktálja, a lámpás indulásoknál a legtöbb autóst úgy hagyod ott, mintha bekapcsoltad volna a bullet time-ot a Max Payne-ben. Ugyanakkor az erőleadás szépen, egyenletesen is adagolható, így ha csak csorogni akarsz a Duna-parton, azt is megteheted, de a tudat, hogy a nyers erő bármikor ott lapul a jobb csuklódban, elképesztő magabiztosságot ad az aszfaltdzsungelben.

Irányítás és menetkomfort: Kettős futómű a hazai kátyútenger ellen

Természetesen a puszta sebesség semmit sem érne, ha a gép az első komolyabb pesti kátyúnál úgy viselkedne, mint egy elszabadult bevásárlókocsi, de az Y18 futóműve szerencsére jelesre vizsgázik a hazai útviszonyok jelentette túlélőtúrán. A kettős csillapító rendszer – elöl egy masszív perselyes, hátul pedig egy feszes rugós lengéscsillapítás – és a ballonos terepgumik kombinációja valóságos varázsszőnyeggé változtatja az utat. Az első tesztköröm alatt szándékosan ráhajtottam a legrosszabb, feltöredezett aszfaltfoltokra és a megsüllyedt csatornafedelekre, de a gép egyszerűen átsiklott rajtuk, a kormánymű nem rázta ki a fogtömésemet, az irányítás pedig végig hajszálpontos és stabil maradt. Amikor pedig a várost magam mögött hagyva letértem egy saras, kavicsos földútra, a vákuumos abroncsok azonnal megmutatták a fogaikat. Olyan tapadást és kontrollt biztosítanak lazább talajon is, hogy az ember önkéntelenül is elmosolyodik a sisak alatt, újra átélve azt a gyermeki örömöt, amikor először vitték ki a BMX-et a közeli kiserdőbe. A biztonságérzethez nagyban hozzájárul az elöl tárcsafékkel, hátul pedig motorlekapcsolós dobfékkel operáló rendszer. Bár a hátsó dobfék technológiailag kissé avíttnak tűnhet egy ilyen modern gépezeten – mintha egy vadonatúj gamer PC-be valaki egy DVD-olvasót szerelne –, a gyakorlatban megbízhatóan és határozottan lassítja a testet, a motorfék pedig azonnal elveszi az erőt, így a féktávok rövid és jól kiszámítható tartományon belül maradnak még maximális sebességről történő vészfékezés esetén is.

Hatótáv és a mindennapi lootolás: Mennyit bír a virtuális tank?

Ami a hosszú távú bevetéseket illeti, a padlólemez alatt megbúvó negyvennyolc voltos, húsz amperórás nemzetközileg tanúsított akkumulátor elvileg nyolcvan-kilencven kilométeres hatótávot ígér. Nos, tapasztalt rókaként tudjuk, hogy a gyári adatok általában olyanok, mint a kiadói ígéretek egy AAA-s játék megjelenése előtt: érdemes fenntartásokkal kezelni őket. Ha folyamatosan nyeleled a gázt és kihasználod az ötvenötös végsebességet, ez az érték inkább az ötven-hatvan kilométeres reális tartományba esik, de valljuk be, városi és agglomerációs ingázásra ez is bőven, sőt, luxus szinten elegendő. A kilenc-tíz órás töltési idő azt jelenti, hogy az éjszaka folyamán, vagy egy hosszabb munkanap alatt kényelmesen csurig tölthetjük az energiacellákat, hogy másnap újra meghódítsuk az utakat. Az éjszakai cirkálásokhoz pedig a beépített világításrendszer adja meg a tökéletes alapot: az ultra fényes LED fényszóró nemcsak ígéret, hanem tényleg úgy hasítja át a sötétséget, hogy a holdvilágos mellékutcákban is mindent időben észreveszel, a ledes hátsó lámpa és a beépített irányjelzők pedig a forgalom többi résztvevője számára teszik egyértelművé a szándékaidat.

Ha össze kellene geelnem az élményt, azt mondanám, hogy az Y18 nem akar másnak látszani, mint ami: egy kőkemény, kompromisszumokat nem ismerő, nyers erejű kétkerekű, amely visszahozza a szabadság tiszta, sallangmentes örömét a mindennapokba.

Nem egy filigrán játékszer, hanem egy hűséges hátas, amely ugyanúgy helytáll a betondzsungelben, mint egy erdei csapatáson, és minden egyes megtett kilométerrel bizonyítja, hogy a villanyhajtás igenis lehet dögös és férfias.