iScooter X02

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan hardvert fogok nyüstölni a tesztlaborban, aminek a végsebessége éppen csak lepipálja egy sietős járókelő tempóját, mégis gyermeki vigyorral az arcomon szállok le róla.

Amikor a valóság utoléri a virtuális garázst

Emlékszem, a kilencvenes évek végén a Gran Turismo garázsában órákat töltöttem azzal, hogy a legdurvább verdákat polírozzam, és a Need for Speed érában is mindig a leggyorsabb, legélesebb gépeket hajtottuk. Aztán eltelt huszonpár év, a reflexeim már nem a régiek, a derekam beáll a sok monitor előtt gubbasztástól, és hirtelen egy teljesen új kategória kezdett el vonzani. Az iScooter X02 nem egy túlárazott gamer szék, és nem is egy RGB-vel felszerelt e-roller, amivel a belvárosi hipszterek szlalomoznak a tömegben. Ez, kérem szépen, egy kőkemény mobilitási robogó, egy igazi négykerekű cirkáló, amit a gyártó papíron az idősebb vagy mozgásukban korlátozott felhasználóknak szánt. De ahogy egy sör mellett mondanám a haveroknak: ne hagyd, hogy a célcsoport-besorolás megtévesszen. Ez a gép a maga nemében egy zseniális mérnöki munka, ami pontosan azt az életérzést hozza vissza, amikor először pattantál be a Mario Kart legstabilabb, de talán leglassabb kocsijába, hogy aztán hibátlan íveken röhögve előzd meg a folyton kicsúszó haverokat. A dizájn piros és fekete színei engem azonnal egy régi, jól bejáratott kontrollerre emlékeztettek, a masszív, 136 kilós maximális terhelhetőség pedig garancia arra, hogy még a legkiadósabb hétvégi nassolás után is stabilan tart. Az egész felépítményből árad egyfajta elpusztíthatatlan retro konzolos masszivitás, ami a mai olcsó, ropogós műanyagok világában kifejezetten üdítően hat a lélekre.

A hardver: Masszív váz, kényelmi extrák és a 360 fokos fordulat

Az első bekapcsolás és helyzetfoglalás mindig meghatározza egy új hardver sorsát, és az iScooter X02 esetében azonnal feltűnt, hogy itt bizony a kényszermentes kényelem volt az elsődleges fejlesztési szempont. Az ülés nem csak egy egyszerű, gyorsan kigödrösödő szivacsos pad, hanem egy rendesen kipárnázott, hosszan tartó használatra tervezett fotel, ami a régi játéktermi autós szimulátorok prémium kabinjait idézi. A legnagyobb dobás azonban egyértelműen a 360 fokban forgatható mechanika. Emlékszem, hányszor káromkodtam a korai 3D-s platformerekben az idétlen kameranézetek és a merev, frusztráló irányítás miatt. Itt a valóságban kaptunk egy olyan funkciót, amivel egyetlen finom mozdulattal, erőlködés nélkül tudunk beülni a kormány mögé, vagy éppen elegánsan kiszállni a járműből. Az állítható kormányoszlop csak hab a tortán, hiszen pillanatok alatt belőheted magadnak a számodra tökéletes vezetési pozíciót, mintha csak egy méregdrága sim-racing felszerelést kalibrálnál a nappaliban. A négy darab, 8 colos tömör gumiabroncs gondoskodik róla, hogy a defekt fogalmát egy életre elfelejtsd, cserébe persze a rázósabb utakon érezni fogod a terepviszonyokat, de a masszív első ütközésgátló és a hátsó borulásgátló kerekek olyan megdöbbentő stabilitást adnak, ami szinte teljesen bolondbiztossá teszi a vezetést. Nincs többé váratlan és bosszantó game over egy rosszul bevett kanyar vagy egy alattomos aszfaltpadka miatt. Az egész szerkezet szerszámok nélkül, pillanatok alatt szétszerelhető, ami számomra a klasszikus, moduláris PC-építés legszebb, leginkább jutalmazó napjait juttatta eszembe. Bepattintod az elemeit az autó csomagtartójába, és máris viheted magaddal a hétvégi kirándulásra vagy a helyi szupermarketbe, ahol a nagybevásárlás eddig talán egy kőkemény túlélő játéknak tűnt.

Gameplay: A flow-élmény nyolc kilométer per órás sebességnél

Térjünk rá a lényegre, vagyis arra az éles gameplay élményre, hogy hogyan is viselkedik a gép az aszfalton, a parkban, vagy éppen a lakás szűkebb folyosóin. Az iScooter X02 szívét egy tisztes, 300 Wattos motor adja, ami egy 24 Voltos, 12 Amperórás ólomsavas akkumulátorból nyeri a folyamatos energiát. Ne várj tőle nyakbaverős, aszfaltszaggató gyorsulást, a maximális sebessége 8 km/h, amit három különböző, könnyedén és gyorsan kapcsolható sebességfokozatban – egészen pontosan 2, 5 és 8 kilométer per órás limitálással – tudsz szabályozni. Ez elsőre talán megmosolyogtatóan kevésnek tűnhet egy vérbeli játékos számára, de amint elindulsz vele, azonnal megérted a mögötte húzódó tervezői koncepciót. A vezérlés végtelenül intuitív és azonnal elsajátítható: egy jól látható, faék egyszerűségű kezelőpanel fogad, masszív fényszórókapcsolóval, integrált kürttel és egy bal oldali gázkarral, amit egyetlen kézzel is mesterien lehet operálni. A tempó és a gyorsulás íve olyan elképesztően sima és kiegyensúlyozott, hogy pillanatok alatt beszippant az a fajta nyugalom, amit csak a legjobb sétaszimulátorok tudnak nyújtani.

Az elektromágneses fékrendszer egy igazi, kompromisszummentes biztonsági háló: amint leveszed a kezed az irányításról, a rendszer azonnal, de rángatás nélkül megállítja a gépet, esélyt sem adva a véletlen baleseteknek.

Kifejezetten élveztem a leglassabb fokozatot, amikor a beltéri manőverezés során milliméteres pontossággal tudtam navigálni a bútorok között, mintha egy feszült lopakodós küldetést tolnék a Metal Gear Solidban, ahol a legkisebb hiba is végzetes lehet a nappali berendezésére nézve. A 21-25 kilométeres hatótáv pedig bőven elegendő egy masszív, egész napos teendőlista kipipálásához, mielőtt a hatórás töltési ciklussal újra kellene éleszteni a rendszert.

Hol esik csorba a páncélon?

Persze egyetlen hardver vagy periféria sem teljesen hibátlan, és veterán tesztelőként kötelességem rávilágítani azokra a pontokra is, ahol az iScooter X02 élménye egy kicsit megakad, vagy éppen kizökkent a flow-ból. Bár az összeszerelés és a szerszám nélküli szétszedhetőség papíron kiválóan hangzik és a gyakorlatban is működik, a csomag tekintélyes, közel 24 kilós súlya, valamint a vázszerkezet alapvető tömege azért megkövetel egy egészséges fizikumot, ha a csomagtartóba akarjuk emelni a nehezebb darabokat. Ha valaki teljesen egyedül, segítség nélkül próbálja bepakolni egy magasabb építésű terepjáróba, ott bizony izzadni fog, mint egy kezdő játékos egy brutális Dark Souls boss harc alatt. A másik kardinális kérdés az ólomsavas akkumulátor jelenléte. Értem én, hogy a költséghatékonyság és a robusztusság oltárán áldoztak a mérnökök, de a mai, szuperkönnyű lítium-ionos világban ez a régebbi technológia már kissé elavultnak, indokolatlanul nehézkesnek érződik, és a 6 órás töltési idő is inkább egy hosszabb éjszakai pihenőt igényel, nem pedig egy gyors, meccs közbeni pit stopot. Szintén érdemes megjegyezni, hogy bár a 8 colos tömör kerekek zseniálisak a defektvédelem és az élettartam szempontjából, a komolyabb lengéscsillapítás hiányában a mélyebb úthibák, alattomos kátyúk vagy rücskös térkövek azért rendesen, szűretlenül átadják a rezonanciát az ülésnek. Ha letérsz a sima aszfaltról vagy a jól karbantartott parki sétányról, a gép gyorsan tudtára adja, hogy nem egy saras off-road szörnyeteggel van dolgod, hanem egy civilizált környezetbe tervezett békés cirkálóval. Mindezek ellenére, ha a helyén kezeljük az eszközt, és nem várunk tőle fizikai lehetetlenséget, ezek a kisebb kompromisszumok bőven vállalhatóak a megbízhatóság, az extrák és a korrekt ár-érték arány oltárán.