ANBERNIC RG40XX H

A horizontális vonzerő és a kézzelfogható minőség

Kézikonzolt választani a mai telített piacon lassan olyan, mint bekötött szemmel rábökni egy térképre, de az Anbernic valahogy mindig megtalálja azt a hajszálvékony rést a pajzson, amivel képes behúzni a gyanútlan gamert. Az ANBERNIC RG40XX H már a nevében hordozza a lényeget: a "H" a horizontális, azaz a fekvő elrendezésre utal, ami sokunk számára egy sokkal természetesebb, kényelmesebb fogást biztosít a vertikális testvérekhez képest. A kezembe véve azonnal érezni lehetett, hogy ez a masina nem akar többnek látszani annál, ami. A maga 208 grammjával és alig 16 milliméteres vastagságával egy hihetetlenül zsebbarát téglát kapunk, aminek a felhasznált műanyagai meglepően masszív, ropogásmentes érzetet keltenek. Nem recseg, nem hajlik, egyszerűen csak ott van, készen a bevetésre. Az igazi varázslat azonban a bekapcsológomb lenyomása után történik, amikor feléled a 4 hüvelykes IPS kijelző. Manapság a legtöbb gyártó hajlamos túltolni a felbontást, de itt a mérnökök maradtak a földön, és egy klasszikus, 640x480 pixeles panelt építettek be, ami az OCA teljes laminálásnak köszönhetően olyan élénk és kontrasztos képet ad, hogy a régi 16-bites klasszikusok szinte leugranak a képernyőről.

• A 4:3-as képarány egyenesen tökéletes a PlayStation 1, a Super Nintendo vagy a Sega Mega Drive könyvtárához, fekete csíkok nélkül, teljes pompájában élvezhetjük a pixeleket.
• A kijelző és a fedőüveg közötti távolság (az az idegesítő légrés) teljesen eltűnt az OCA technológiának hála, így a betekintési szögek is hibátlanok.
• A fényerő bőségesen elegendő ahhoz, hogy a reggeli kávé mellett egy világosabb szobában is gond nélkül olvassuk a japán RPG-k szövegdobozait.

„Egy jó retró gép ott kezdődik, hogy nem akarja modern köntösbe erőszakolni azt, amit eredetileg a katódsugárcsöves tévékre terveztek; az RG40XX H kijelzője pont ezt az őszinte, nyers vizualitást hozza el nekünk, csak sokkal élesebben.”

Ez a méret valahogy a tökéletes aranyközépút: már elég nagy ahhoz, hogy ne folyjon ki a szemünk egy hosszabb Castlevania: Symphony of the Night menet alatt, de még pont elég kicsi ahhoz, hogy a kabátzsebben is kényelmesen elférjen. A letisztult fekete dizájn, amit a teszt során is nyúztam, ráadásul olyan eleganciát kölcsönöz az eszköznek, hogy simán előveheted egy hosszabb repülőúton anélkül, hogy úgy éreznéd, egy túlszínezett gyerekjátékkal ütöd el az időt.

Hardver, ami tudja a helyét a hierarchiában

Hardveres fronton az Anbernic láthatóan nem akart felesleges harcba bocsátkozni a csúcskategóriával, inkább egy már jól bevált, stabil alapot finomítottak tovább. A gépház alatt egy Allwinner H700 négymagos ARM Cortex-A53 processzor ketyeg 1.5 GHz-en, amit 1 GB LPDDR4 memóriával fejeltek meg. Ez a vas nem fogja neked a PlayStation 2-t vagy a GameCube-ot emulálni, de nem is ez a dolga; cserébe viszont a PS1, a GBA, a Super Nintendo, és a több mint harminc támogatott klasszikus platform olyan vajpuhán, framerate-zuhanás nélkül fut, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Kifejezetten üdítő, hogy a szoftveres oldalon egy letisztult, 64-bites Linux operációs rendszer fogad minket az ezerszer látott, sokszor nyögvenyelős és testreszabásért könyörgő Android helyett. Itt nincsenek felesleges háttérfolyamatok, nem kell a Play Áruház frissítéseivel bajlódni; bekapcsolod, kiválasztod a konzolt a menüből, és azonnal a játékban vagy. A teszthez kapott csomagban a 32 GB-os alap kártya mellé egy 256 GB-os másodlagos TF kártyát is pakoltak, ami több mint 16000 címmel gondoskodik arról, hogy az elkövetkezendő években ne kelljen a ROM-ok vadászatával töltened az értékes szabadidődet.

• A PlayStation Portable (PSP) emuláció meglepően stabil a könnyebb címeknél, bár a 3D-s, hardverigényesebb játékoknál azért már érezni a H700-as chip korlátait.
• A Linux rendszer bootolási ideje villámgyors, a frontend pedig logikus, átlátható, és ami a legfontosabb: nem zabálja feleslegesen az erőforrásokat.
• A dual MicroSD kártyaolvasó zseniális döntés: az egyiken pihen a rendszer, a másikon a játékkönyvtár, így egy esetleges szoftverfrissítés nem teszi tönkre a gondosan felépített gyűjteményedet.

„A kevesebb néha több. Azáltal, hogy a gép nem próbál meg mindent is emulálni, egy olyan fókuszált, sallangmentes élményt ad, amiben végre a játék, és nem az emulátor végtelen beállítása a főszereplő.”

A teljesítmény pont ott a legstabilabb, ahol a leginkább szükségünk van rá: a két- és korai háromdimenziós címeknél a képkockasebesség betonbiztos, a hangok pedig a beépített High-fidelity hangszórókon keresztül meglepően tisztán, torzításmentesen szólalnak meg. A rendszer stabilitása egy olyan nyugodt, gondtalan játékélményt nyújt, ami visszarepít abba a korba, amikor a konzolok még tényleg csak arról szóltak, hogy bedugtad a kazettát és azonnal indult a szórakozás.

Kontrollerek, fények és az okos extrák

A beviteli perifériák terén a gyártó egy egészen érdekes kettősséget teremtett. Egyfelől kapunk egy elnyűhetetlen, feszes, tökéletes nyomásponttal rendelkező D-padot, ami a verekedős játékoknál életmentő, másfelől viszont az analóg karok körül bevezettek egy 16 millió színben pompázó RGB világítást. Őszinte leszek: elsőre egy kicsit felesleges, bazári extrának tartottam ezt a retró világban, de amikor este, a sötét szobában beállítottam egy finoman pulzáló lélegző effektet a karok köré, kénytelen voltam beismerni, hogy kegyetlenül jól néz ki. Ráadásul az irányítás precizitása sem szenvedett csorbát, a karok útja finom, nincs holtjátékuk, és a kettős nagy pontosságú joystick elrendezés a modern portolt játékoknál kifejezetten kényelmes. A gép tetején lapuló ravaszok könnyen elérhetőek, a beépített rezgőmotor pedig tisztességesen teszi a dolgát, bár egy hangyányit talán túlzottan is agresszív a visszajelzése. Ami viszont a modern extrákat illeti, a készülék rendesen fel van fegyverkezve. Az integrált 2.4 és 5G Wi-Fi, valamint a Bluetooth 4.2 kapcsolat rengeteg kaput nyit meg a játékosok előtt.

• A Bluetooth támogatásnak hála könnyedén rácsatlakoztathatunk egy vezeték nélküli kontrollert, majd a HDMI kimeneten keresztül a tévére kötve azonnal egy asztali konzolt kapunk.
• A Moonlight streaming funkció igazi game-changer: ha van egy erős PC-d, gyakorlatilag bármilyen AAA kategóriás modern játékot átlőhetsz a kézikonzolra, méghozzá minimális, szinte észrevehetetlen késleltetéssel.
• A Wi-Fi kapcsolat stabil, az online multiplayer funkciók konfigurálása pedig a RetroArch rendszerben meglepően fájdalommentes.

„Az RGB világítás talán csak a látványt dobja fel, de a HDMI kimenet és a Moonlight streamelés olyan svájci bicskává teszik ezt a kis gépet, ami messze túlmutat a puszta Game Boy pótláson.”

Az ergonómia összességében csillagos ötös; a gombok elhelyezése logikus, az ujjak nem zsúfolódnak össze a hátlapon, és a vékony profil ellenére is biztos, stabil fogást nyújt, ami a hosszú, feszült ugrálós platformerek alatt mindennél többet ér. Végre egy olyan masina, ami nem zsibbasztja le a csuklódat két óra intenzív nyomkodás után.

Kényelmes üzemidő és a végső konklúzió

Energiaellátás tekintetében egy 3200 mAh-s lítium-polimer akkumulátor lapul a burkolat alatt, ami papíron és a gyártó ígéretei szerint körülbelül hat órányi folyamatos nyomkodást tesz lehetővé. A valóság – ahogy az lenni szokott – nagyban függ attól, hogy éppen mivel terheljük a hardvert. Egy egyszerű Game Boy Color vagy NES játék futtatása közben, közepes fényerővel és kikapcsolt RGB-vel a gép simán hozza, sőt néha túl is szárnyalja ezt az értéket. Ha viszont bekapcsoljuk az 5G Wi-Fi-t, feltekerjük a kijelző fényerejét, és egy izzasztóbb, 3D-s PlayStation vagy nehezebb PSP címet futtatunk, akkor ez az üzemidő inkább négy, négy és fél óra környékén stabilizálódik. Ez persze még mindig bőven elegendő egy hosszabb utazáshoz, az 5V/1.5A-es töltés (ami szerencsére támogatja a Type-C to Type-C kábeleket is) pedig viszonylag hamar, pár óra alatt teljesen életre kelti a lemerült masinát. A szoftveres energiagazdálkodás a Linux rendszer alatt kiváló, a Sleep mode megbízhatóan működik, nem kell attól tartani, hogy a hátizsákba dobva a gép alattomban lemerül a háttérben pörgő folyamatok miatt.

• A multimédiás képességek a beépített videó- és zenelejátszóval egy kicsit archaikusnak hathatnak a streaming platformok korában, de egy hosszú vonatúton jól jöhet a memóriakártyára dobott mp4 és flac fájlok támogatása.
• A fizikai be- és kikapcsológomb mellett található Reset gomb kincset ér, amikor egy rosszul konfigurált, kísérleti emulátormag váratlanul kifagyasztja a rendszert.
• A burkolat fekete, kék és szürke színekben is elérhető, bár a tesztelt fekete verzió a letisztult, komoly megjelenésével talán a legvonzóbb opció a felnőtt játékosok számára.

„Az RG40XX H nem akarja megváltani a világot, de amit vállal – a hibátlan 16 és 32-bites emulációt, a prémium kijelzőt és a végtelenül stabil Linuxos környezetet –, azt olyan minőségben szállítja, amibe nagyon nehéz belekötni.”

Összességében az Anbernic ismét bebizonyította, hogy nagyon ért a finomhangoláshoz. Az RG40XX H egy végtelenül szimpatikus, jól összerakott kis masina, ami pontosan azt az őszinte, sallangmentes retró élményt adja, ami miatt eredetileg beleszerettünk ebbe az egész hobbiba. Nincsenek felesleges kompromisszumok, csak te, a határozott d-pad, és a tökéletes, nosztalgikus pixelart varázslata.