iScooter iX5S

Amikor a legózás tétje a saját fogsorod épsége

Soha nem voltam az a tipikus finomkodó teszter alkat, aki fehér cérnakesztyűben bontogatja a legújabb játékszereket, de amikor az iScooter iX5S masszív, huszonhét kilós doboza a műhelyem padlóján landolt, azonnal éreztem, hogy ez a jószág nem a sarki kávézóba járós hipsztereknek készült. A beüzemelés már önmagában felér egy combosabb túlélőteszttel, ugyanis az első kerekeket neked kell a helyükre varázsolni, amihez nem árt némi műszaki affinitás és kötélidegzet.

A villa kampójába illeszteni a tengelyt és tökéletesen belőni a fékbetéteket egyáltalán nem ördöngösség, de pontosan tudod, hogy ha itt elnagyolod a precíziós munkát, akkor a negyvenötös végsebességnél a beton fogja kíméletlenül korrigálni a tévedésedet. A fém test mindenesetre kifejezetten brutális benyomást kelt, az alumíniumötvözet váz ránézésre egy kisebb atomcsapást is gond nélkül túlélne, a kétoldali fém támasztékok pedig csak ráerősítenek erre a masszív, elpusztíthatatlan érzetre.

Ahogy rápattansz a deszkára, azonnal a zsigereidben érzed a gép kőkemény súlyát és tekintélyét; ez nem egy filigrán játékszer, amit csak úgy felkapsz a metrón a hónod alá, hanem egy dögös aszfaltszaggató, ami minden méteren tiszteletet követel magának. A dupla záras mechanika szerencsére bombabiztosra sikerült, a menet során egyetlen pillanatig sem érezni azt a tipikus, olcsóbb rollereknél sokszor megszokott és idegesítő nyeklást a kormánynyaknál, ami miatt azonnal mély bizalmat szavazol a szerkezetnek.

Viszont rögtön az elején, az első méterek után muszáj belekötnöm az ergonómiába, mert a kormány indokolatlanul keskeny lett a gép többi dimenziójához képest. Egészen megdöbbentő, de pont ott ér véget a markolat, ahol a legkényelmesebb és legstabilabb lenne a széles fogás, ami egy ilyen kaliberű, dedikáltan terepre is szánt szörnyetegnél minimum érthetetlen, fájó tervezői döntés. Harminc feletti tempónál már igényli a tested a stabil tartást, itt pedig kénytelen vagy furcsán összezárt vállakkal kompenzálni a hiányosságot.

A nyomaték sötét varázslata és a kegyetlen valóság

Ha sikeresen túllépsz a szűkös kormányméret okozta kezdeti frusztráción, és határozottan ráhúzod a gázt a kis ujjas ravaszon, az ezer wattos, kefe nélküli hátsó agymotor azonnal, egyetlen szívdobbanás alatt elfeledteti veled a mérnökök botladozásait. A gyorsulás nem egyszerűen lineáris, hanem egyenesen letépi a fejedet, ahogy a gép megindul alattad a legmeredekebb, tizenöt fokos emelkedőkön is, mintha a fizika és a gravitáció idegesítő törvényei rá egyáltalán nem vonatkoznának.

A gyárilag beállított huszonöt kilométer per órás limit egy meglehetősen rossz vicc ehhez a combos hardverhez, a szoftveres fojtás eltávolítása után azonban szó szerint megnyílik a pokol kapuja, és a négysebességes rendszer legfelső fokozatában már a negyvenötös tempót is könnyedén kipréselheted belőle. Ez az a masszív tempó, ahol már az apró felverődő kavicsok is aszteroidának tűnnek az arcodba csapódva, de a futómű mindent rezzenéstelen arccal megold.

Az iX5S masszív tizenegy colos, vastag és bütykös terepgumijai, valamint a komplett dupla felfüggesztés elképesztő, zseniális munkát végeznek a talpad alatt. Az első hidraulikus perselyes lengéscsillapító és a hátsó, indusztriális kinézetű vastag rugós tag olyan mesteri szinten nyeli el a durva úthibákat, a kráterszerű kátyúkat és a magasabb padkákat, hogy az ember akaratlanul is széles mosolyra húzza a száját a legrosszabb minőségű, töredezett magyar utakon is.

Ugyanakkor szigorú tesztelőként nem mehetünk el szó nélkül a valós üzemidő kérdése mellett, mert a negyvennyolc voltos, tizenöt amperórás akkumulátor papíron talán tényleg képes negyven kilométeres hatótávra sík terepen és hátszélben, a valóságban azonban, főleg, ha kíméletlenül ki is használod a motor brutális erejét és a hazai erdei terepadottságokat, ez az érték drasztikusan, szinte fájóan lecsökken. A töltési idő viszont egész baráti kompromisszum, a gyári gyorstöltővel röpke hat óra alatt teljesen életre lehet kelteni a kimerült telepet.

Fények az éjszakában és a biztonságos megállás művészete

Egy dolog a pusztító, megállíthatatlan lendület bevetése a nyílt, poros terepen, és egy egészen másik, sokkal fontosabb műfaj a biztonságos megállás képessége, de szerencsére az iScooter ezen a kritikus téren egyetlen grammnyi kompromisszumot sem kötött. Az első és hátsó mechanikus tárcsafékek a beépített E-ABS blokkolásgátló rendszerrel megtámogatva elképesztően, szinte beleállósan harapnak az aszfaltba.

Még a legmeredekebb lejtőkön és a legfélelmetesebb végsebességnél is száz százalékos, stabil kontrollt érzel a súlyos gép felett. A fékerő tökéletesen és finoman adagolható a karokon, nem rántja ki alólad a fedélzetet váratlanul, de sebészi pontossággal ott állítja meg a huszonhét kilós tömeget, ahol te fejben kiszámoltad. Az éjszakai tesztkörök során pedig a dupla U5-ös kerek fényszórók szó szerint nappali, vakító világosságot varázsoltak a legsötétebb, árnyékos erdei ösvényekre is.

Persze a fények különböző funkcióinak és módjainak (erős, villogó, még erősebb) folyamatos kapcsolgatása egyetlen közös gombbal logikailag kicsit kaotikusra, mondhatni fapadosra sikerült, ami menet közben felesleges, idegesítő zsonglőrködést igényel a vezetőtől. Ott van még a központi műszerfal kérdése is, ami szerencsére dicséretes módon kiválóan olvasható a legerősebb nyári napfényben is; a színes LCD panel minden létfontosságú adatot azonnal, kristálytisztán kommunikál a motorossal.

Külön piros pont jár a tervezőknek a dupla biztosítású indításért: az elfordítható elektromos kulcsos zár és a műszerfalon lévő fizikai bekapcsológomb okos kombinációja rendkívül megnyugtató extra a zsúfolt városi dzsungelben, ahol az ilyesfajta értékes vasakat előszeretettel nézik könnyen mozdítható köztulajdonnak az alkalmi tolvajok.

A gép egyáltalán nem egy csendes, észrevétlen suhanó, a masszív burkolat alatt folyamatosan hallani a mechanika apró, fémes neszeit, a rezgéseket és a zörgéseket, de ez valahogy szervesen hozzátartozik a nyers, őszinte indusztriális karakteréhez. A lendület itt már nem csupán egy opció, hanem a legkeményebb, legélesebb fegyver a kezedben, amit csak meg kell tanulni mély alázattal uralni.

Végső soron ez a masszív, sokat bíró tereproller pontosan olyan, mint egy klasszikus, brutálisan nehézkes irányítású, de a maga nemében zseniális kilencvenes évekbeli videojáték: tele van kisebb, néhol kifejezetten frusztráló tervezési hibákkal, de a tiszta adrenalin és a nyers erő az első gázadásnál garantáltan kárpótol minden elhullajtott izzadságcseppért.