A HiBREW H13-nál az első valódi benyomásom nem az volt, hogy milyen szép az érintőkijelző, hanem az, hogy ez a gép feltűnően nem akar belépőszintűnek látszani: 58 mm-es portafilterrel, fa hatású részletekkel, nyomásmérő órával, teljes fémházzal és olyan jelenléttel áll a pulton, mintha legalábbis üzenni akarna, hogy itt most nem kapszulázni fogunk, hanem kávét készíteni. A HiBREW hivatalos oldala dual boilerként kommunikálja, a kezelési útmutató a többféle italmódot és a 58 mm-es szettet emeli ki, miközben a részletes magyar tesztből az derül ki, hogy a „dual boiler” mögött a gyakorlatban két thermoblokkos felépítés áll, ami viszont otthoni használatra kifejezetten jó kompromisszum: gyors felfűtés, párhuzamos kávé- és gőzüzem, kevesebb helyigény, kevesebb várakozás. Magyarán ez nem az a gép, ami a klasszikus olasz szent tehén szerepét próbálja eljátszani a konyhapulton, hanem egy modernebb, okosabban csomagolt otthoni baristagép, amelyik nagyon is tisztában van azzal, hogy a mai felhasználó egyszerre akar kontrollt, sebességet és valamiféle technológiai kényelmet. Nekem pont ez tetszett meg benne. Nem akarja elhitetni, hogy egyetlen gombnyomással mindent tudni fogsz, de azt sem, hogy majd szenvedned kell a jó kávéért, mert az az autentikus. Ehelyett olyan érzést ad, mint a jobb középkategóriás japán sportkocsik régen: nem a nyers brutalitással akar lenyűgözni, hanem azzal, hogy meglepően sok minden állítható rajta, mégis élhető marad a mindennapokban.
HiBREW H13
az a félautomata gép, ami nem a gombnyomogatás kényelmét árulja, hanem azt az élményt, amikor végre te irányítod a csészét, de a technika nem dolgozik ellened
Egy meglepően komoly, gyors, jól átgondolt félautomata gép, ami nem csak jó kávét főz, hanem kedvet csinál ahhoz is, hogy jobban megtanulj kávét készíteni.
- A 58 mm-es szabványos fej és portafilter komolyabb kávés világba emeli a gépet. Az OPV nem hagyja szétcsúszni az extrakciót. A két thermoblokkos felépítés gyors felfűtést és párhuzamos gőzölést ad. Az érintőképernyő meglepően logikus és használható. A gőzkar nem alibi, a többféle italmód pedig valódi játékteret nyit. Az anyaghasználat és a teljes fémtest kellemesen komoly érzetet ad.
- A „dual boiler” kommunikáció könnyen félreérthető, mert a gyakorlatban dual thermoblokkos logikáról beszélünk. A design kissé eklektikus, nem biztos, hogy mindenkinek bejön. Nem fog helyetted workflow-t építeni, tehát őrlő, kéz, figyelem és gyakorlás továbbra is kell hozzá. Aki teljesen automata kényelmet keres, annak ez már túl „kézműves” lesz.
A HiBREW H13-nál az első valódi benyomásom nem az volt, hogy milyen szép az érintőkijelző, hanem az, hogy ez a gép feltűnően nem akar belépőszintűnek látszani: 58 mm-es portafilterrel, fa hatású részletekkel, nyomásmérő órával, teljes fémházzal és olyan jelenléttel áll a pulton, mintha legalábbis üzenni akarna, hogy itt most nem kapszulázni fogunk, hanem kávét készíteni. A HiBREW hivatalos oldala dual boilerként kommunikálja, a kezelési útmutató a többféle italmódot és a 58 mm-es szettet emeli ki, miközben a részletes magyar tesztből az derül ki, hogy a „dual boiler” mögött a gyakorlatban két thermoblokkos felépítés áll, ami viszont otthoni használatra kifejezetten jó kompromisszum: gyors felfűtés, párhuzamos kávé- és gőzüzem, kevesebb helyigény, kevesebb várakozás. Magyarán ez nem az a gép, ami a klasszikus olasz szent tehén szerepét próbálja eljátszani a konyhapulton, hanem egy modernebb, okosabban csomagolt otthoni baristagép, amelyik nagyon is tisztában van azzal, hogy a mai felhasználó egyszerre akar kontrollt, sebességet és valamiféle technológiai kényelmet. Nekem pont ez tetszett meg benne. Nem akarja elhitetni, hogy egyetlen gombnyomással mindent tudni fogsz, de azt sem, hogy majd szenvedned kell a jó kávéért, mert az az autentikus. Ehelyett olyan érzést ad, mint a jobb középkategóriás japán sportkocsik régen: nem a nyers brutalitással akar lenyűgözni, hanem azzal, hogy meglepően sok minden állítható rajta, mégis élhető marad a mindennapokban.
A „dual boiler” körüli félreértés valójában nem gyengeség, hanem az egyik legokosabb része a gépnek
Nagyon könnyű belecsúszni abba a hibába, hogy a HiBREW H13-at a nevében szereplő dual boiler alapján rögtön egy klasszikus, valódi kétbojleres masinának nézzük, aztán vagy csalódunk, vagy feleslegesen kötözködünk vele. Szerintem érdemesebb hideg fejjel nézni. A hivatalos termékoldal dual boiler systemként hivatkozik rá, viszont a részletes teszt egyértelműen leírja, hogy a készülék valójában két thermoblokkal dolgozik, és ezt a kompakt méretből egyébként sejteni is lehet. Na most ez papíron akár visszalépésnek is hangozhatna, de a valóságban otthoni felhasználásnál pont ez az egyik legnagyobb erénye. A teszt szerint nagyjából 40 másodperc körüli idő alatt felfűt, miközben a kétkörös felépítés miatt főzés közben is tudsz gőzölni, és nem kell kivárni azt a kellemetlen melegedési-visszahűlési táncot, ami az egyszerűbb, egyrendszeres gépeknél rendszeresen szétveri a flow-t. Nekem ez volt az a pont, ahol a H13 elkezdett elszakadni a sima „szép kávéfőző” kategóriától. Mert a valódi kávékészítési élményben az egyik legidegesítőbb dolog az, amikor a technika kizökkent. Amikor vársz, visszavársz, hűtesz, újramelegítesz, és a végén már nem is a kávéra figyelsz, hanem a gép rigolyáira. A H13 ezt nagyon ügyesen kerüli ki. Nem a legortodoxabb megoldást választja, hanem a legélhetőbbet, és én ezt sokkal többre tartom, mint azt, amikor valami pusztán a purista hitvallás miatt lesz nehézkesebb. A magyar tesztelő is nagyjából ide jutott: az otthoni konyhában sokkal fontosabb a gyors felfűtés és a praktikusság, mint az, hogy a belső megoldás papíron mennyire romantikus. És ebben teljesen egyet tudok érteni. A H13 nem a kávés vallásháborúkba akar beleszólni, hanem abba, hogy reggel vagy délután ne kelljen kompromisszumot kötnöd a ritmus és a minőség között.
Érintőkijelző ide vagy oda, ez a gép attól jó, hogy végre logikusan lehet vele dolgozni
Az érintőpaneles kávégépekkel szemben van bennem egy automatikus bizalmatlanság, mert nagyon sok esetben a „modern” kezelőfelület valójában csak annyit jelent, hogy a gyártó eltüntette a rendes kapcsolókat, aztán meghagyott egy fényes üveglapot, amin ugyanúgy lehet bénázni, csak kevésbé kellemes tapintással. A H13 viszont meglepően ügyesen használja ki ezt a formát. A hivatalos oldal interaktív touchscreen displayt említ, a magyar teszt pedig külön kiemeli, hogy a vezérlés kifejezetten intuitív, és pont az tetszett neki benne, hogy nem kell idióta gombkombinációkat memorizálni. Nekem is ez jött le. A H13 felülete nem akar appnak látszani, és nem is automata kávégépnek akar tűnni, inkább egy olyan jól szervezett vezérlőpultnak, ahol végre kézre állnak a valóban fontos dolgok. Eszpresszó, doppio, Americano, hot water, black coffee, sőt még cold brew mód is van, ami már önmagában elég szokatlan egy ilyen formátumú félautomata gépnél. A teszt alapján állítható a hőmérséklet, a vízmennyiség, az előáztatás, sőt a gőz hőfoka is, vagyis nem csak arról van szó, hogy szépen néz ki a menü, hanem arról, hogy érdemben bele tudsz nyúlni az extrakció karakterébe. És itt kezd igazán izgalmassá válni a dolog. Mert a H13 nem automatizálni akar helyetted, hanem felkínálni egy olyan kényelmes keretet, amiben már el lehet kezdeni játszani a kávéval. Olyan ez, mint amikor egy játék végre nem menüben rejti el a fontos opciókat, hanem hagyja, hogy a rendszerrel együtt gondolkodj. Én kifejezetten szerettem azt az érzést, hogy a H13-nál nem a gép titkait kell megfejteni, hanem a saját ízlésemet finomítani. Ez óriási különbség. És pont ettől több ez a masina egy egyszerű, jól felszerelt eszpresszógépnél.
Az 58 mm-es szabvány, az OPV és a nyomásmérő együtt teszi komollyá, nem a 20 baros matrica
A 20 baros pumpanyomás manapság körülbelül annyira kötelező marketingtétel a háztartási eszpresszógépeknél, mint a „gaming” felirat egy RGB-s periférián. Jól mutat, lehet vele villogni, csak önmagában nem mond el túl sokat arról, mennyire lesz jó a csészében a végeredmény. A HiBREW H13 szerencsére nem áll meg itt. A hivatalos oldal és a Tesztaréna anyaga is kiemeli az OPV-t, vagyis a túlnyomás-szelepet, ami pont azt akadályozza meg, hogy a pumpa puszta erőből szétnyomja a pogácsát és véletlenszerű extrakciót csináljon. A Tesztaréna ezt kifejezetten úgy fogalmazza meg, hogy a rendszer barista-barát tartományban határolja a nyomást, és szerintem ez sokkal fontosabb állítás, mint bármelyik hatásvadász szám. Ehhez jön hozzá az 58 mm-es brew group és portafilter, ami egyértelműen komolyabb, szabványosabb világba emeli a gépet. Nem valami szűkített, játékszeres saját rendszerrel kell dolgozni, hanem olyan mérettel, amihez értelmes kiegészítők, kosarak, tamper és workflow illik. A magyar tesztben is külön előkerül, hogy már önmagában a nagyobb átmérő miatt 10–12 gramm körüli töltettel dolgozott a tesztelő, és a megfelelő őrléssel, nyomásfokozós vagy nem nyomásfokozós kosárral együtt kifejezetten jó, vastag cremás, nem túl savas, ízes eszpresszót kapott. Nekem ez a rész tetszett a legjobban az egész H13-ban. Mert itt látszik, hogy a gép nem csak „sok funkciós” akar lenni, hanem ténylegesen megpróbál belépőt adni a komolyabb, kézi eszpresszókészítés világába. Nem fog helyetted őrölni, nem fog helyetted tömni, nem fog helyetted puck prepet csinálni, de cserébe rendes pályát ad ezeknek a mozdulatoknak. És ez az a pont, ahol egy gép már nem csak eszköz, hanem partner lesz.
A gőzkar és a tejhabosítás ott bizonyít, ahol a legtöbb kompakt gép elvérzik
Az otthoni félautomata eszpresszógépek egyik legfájóbb gyengéje általában a gőzoldal. Papíron mindenki tud cappuccinót, lattét, mikrotejhabot, latte artot és a többi jól csengő dolgot, a valóságban meg sok kompakt masina ott vérzik el, hogy mire rendes gőzt építene, már szétesik a hőháztartása, vagy egyszerűen úgy viselkedik, mint aki inkább nem szeretne tejjel foglalkozni. A H13 ebben meglepően magabiztos. A hivatalos oldalon high-pressure steam system szerepel, a magyar teszt pedig egyenesen azt írja, hogy a két thermoblokk nagy előnye pont az, hogy a kávékészítéssel párhuzamosan lehet habosítani a tejet, és nem kell megvárni a visszahűlést, mint az egyetlen thermoblokkos rendszereknél. Ez a gyakorlatban tényleg sokat jelent. A csomagban ráadásul gyárilag ott van a háromlyukú gőzfúvóka és a tejeskanna, ami nem old meg mindent helyetted, de legalább nem az a szint, hogy külön kell vadászni a használható kezdőszettet. Szerintem ez a gép kifejezetten azoknak kedvez, akik nem akarnak külön tejhabosítót a pultra, viszont szeretnének valódi gőzzel dolgozni, nem valami álpanarello-féle műanyag kompromisszummal. Nem állítom, hogy a H13 ezen a téren kávézós profiszintet hoz, mert a gőzöléshez továbbra is kell kéz, rutin, figyelem és érzék, de pontosan ez benne az izgalmas. A gép nem butítja le helyetted a folyamatot, hanem megadja hozzá a rendes alapot. Nekem ez sokkal többet ér, mint amikor egy masina tejitalt ígér, de valójában csak egy félkész kényelmi funkciót tol eléd. A H13 gőzoldala nem dísznek van, hanem tényleg ahhoz a gondolathoz tartozik, hogy eszpresszó és tejital között ne kelljen karakterben teljesen más ligára váltani.
A design egyszerre modern és kicsit eklektikus, de közben pont emiatt nem felejted el
A HiBREW H13 külsejéről nehéz úgy beszélni, hogy ne legyen benne valami enyhe vállrándítás. Mert ez a gép tényleg nem az a klasszikus, olasz presszógépes, krómozott ortodoxia, amit első pillantásra minden kávébolond áhítattal néz. A magyar teszt elég őszintén fogalmaz: szerintük az összhatás kissé eklektikus, mert a fémfelületek és a pohármelegítő ipari irányba húzzák, a fa részletek retrósak, a teljes digitális érintőpanel pedig inkább automata gépes világot idéz. És én ezt nagyon is értem. Ugyanakkor pont ez a furcsa, kicsit vegyes karakter teszi emlékezetessé. A H13 nem akar mindenáron egyetlen stílushoz idomulni. Inkább olyan, mint egy mai restomod: van benne valami retrós, valami indusztriális, valami futurisztikus, és valahogy az egész mégis összeáll egy olyan tárggyá, amit nem nézel át unottan a konyhapulton. A teljes rozsdamentes acélos konstrukció ráadásul nem csak díszlet. A hivatalos oldal full stainless steel constructiont említ, a teszt pedig szintén dicséri az anyagminőséget és azt, hogy szinte minden fémből készült. Ez érződik is rajta. Nem az a könnyű, üres, belépőszintű műanyag test, amitől már az első érintésnél elveszíteném a kedvem. Van súlya, van rendes jelenléte, és még az állítható csepegtetőtálca is úgy hat, mint valami tényleg használható, nem csak dekoratív részlet. Nekem pont ez a kettősség jött be benne: nem hagyományos, nem is teljesen sterilül modern, hanem sajátos módon karakteres. És a konyhai gépeknél ezt egyre jobban értékelem. Nem mindennek kell ugyanúgy kinéznie attól, hogy komolyan veszi a feladatát.
A H13 igazi ereje nem a puszta ízben van, hanem abban, hogy rávesz a kísérletezésre
A legfontosabb dolog, amit a H13-ról el tudok mondani, hogy nem csak elkészíti a kávét, hanem elkezd érdekelni, mit és miért csinálok vele. Ez talán furcsán hangzik, de pontosan ez különbözteti meg a jó félautomata gépet a kényelmes, de gyorsan kiismerhető alternatíváktól. A rendeljkinait tesztjében is az a legérdekesebb rész, hogy nem egyszerűen azt mondják: jó a kávé. Hanem leírják, milyen töltettel, melyik kosárral, milyen nyomástartományban és milyen karakter jött ki a legjobban. Ez szerintem árulkodó. A H13 nem egy olyan masina, amelyik két hét után teljesen kiismerhető és onnantól rutinból lenyom mindent ugyanúgy. Inkább olyan, mint egy jó hangszer: már az elején is lehet rajta élvezhető dolgokat csinálni, de nem fogsz gyorsan a végére érni. A többféle italmód – eszpresszó, doppio, Americano, black coffee, cold brew, hot water – elsőre akár túl soknak is tűnhet, de a gép logikája pont attól lesz izgalmas, hogy nem egyetlen csészetípust vesz véresen komolyan. Ez nyilván részben játék, részben technológiai villogás is, de közben megvan benne az a ritka erény, hogy nem szorít bele egyetlen felhasználási sémába. Ha akarom, reggeli eszpresszógép, ha akarom, tejitalos játszótér, ha akarom, hosszabb feketére hangolt mindenes. Ez a rugalmasság nálam sokat dobott rajta. Mert végül egy ilyen gép akkor lesz szerethető, ha nem csak jól főz, hanem kedvet csinál ahhoz, hogy újra nekiálljak, finomítsak, elrontsak valamit, majd jobban csináljam másnap. A H13 ezt tudja. És ez talán a legnagyobb dicséret, amit egy félautomata kávégépről mondani lehet.
Összegzés: a HiBREW H13 nem kávégépet ad, hanem egy nagyon jól becsomagolt belépőt a komolyabb otthoni baristaságba
A HiBREW H13-ban az tetszett meg igazán, hogy nem akar sem teljesen tradicionális, sem teljesen gombnyomósan modern lenni, hanem valahol a kettő között próbál egy nagyon is működő kompromisszumot felépíteni. A hivatalos oldal által hangsúlyozott érintőkijelző, a többféle italmód, az OPV, az 58 mm-es szabványos fej és portafilter, valamint a teljes acéltest együtt már önmagában is erős csomag. Ehhez jön hozzá a magyar tesztek egyik legfontosabb tanulsága: a H13 nem valódi kétbojleres monstrum, hanem két thermoblokkos, gyors, élhető, otthonbarát rendszer, ami sokkal többet ad a mindennapi használatban, mint amit a papíralapú purizmus alapján elsőre sejtenél. A kávéja a visszajelzések szerint ízes, vastag cremás, nem túl savas, a vezérlése intuitív, a gőzölése valós, a testreszabhatósága pedig pont elég komoly ahhoz, hogy ne nődd ki öt perc alatt. Nem hibátlan. A dizájn megosztó lehet, a „dual boiler” kommunikáció félreérthető, és nyilván nem ez a végállomás annak, aki egyszer majd félmilliós gépeket kezd nézegetni. De nem is ez a dolga. A H13 feladata az, hogy megmutassa, milyen az, amikor egy otthoni gép már nem korlátoz, hanem elkezd partnerként viselkedni a kávéban. És ebben szerintem kifejezetten erős.