Freejoyer FV6
A százkilós elektromos szörnyeteg, ami a nagymamát is Mad Max harcossá változtatja a bicikliúton
Egy kőkemény, nyers és elpusztíthatatlan utcai harcos, ami nem akar többnek látszani annál, ami: egy brutálisan praktikus, mindennapi igásló.
- A három kerék és a százegy kilós önsúly nyújtotta páratlan stabilitás, ami a vastag vákuumgumikkal karöltve szinte kiröhögi a legdurvább hazai kátyúkat és úthibákat is.
- Az elképesztően praktikus, családi transformerként is funkcionáló kialakítás, ahol a hatalmas tárolók és az akár három személyre bővíthető ülésrendszer a mindennapi bevásárlásokat és gyerekszállítást is gond nélkül megoldja.
- A legális utcai használatot biztosító EGK-tanúsítvány, aminek köszönhetően hivatalosan rendszámozható, így végre nem kell félned a közúti ellenőrzésektől.
- A brutális súly és a kiterjedt méret, ami miatt a lépcsőzés, vagy a szűkebb társasházi tárolókba való bemanőverezés komoly fizikai kihívást és némi logisztikai tervezést igényel.
- Az elavultabb ólomakkumulátoros technológia, ami a modern lítium-ionos megoldásokhoz képest jelentősen nehezebb, és a hideg időjárás is erősebben befolyásolhatja a maximális hatótávot.
Az első találkozás a fém és az aszfalt nyers valóságával
Amikor a futár leizzadva, két ember segítségével letolta az udvaromra a Freejoyer FV6-ot, már tudtam, hogy itt most nem holmi divatos, kávézóba járós rollerről lesz szó, hanem egy valódi, vasból és ólomból öntött túlélőgépről.
Az iparág mostanában annyira ráállt a pillesúlyú, magnéziumötvözetből hajtogatott és applikációkkal rongyosra okosított közlekedési eszközökre, hogy szinte sokkoló élmény volt rápillantani egy olyan százegy kilós monstrumra, ami még mindig hisz a tiszta tömeg erejében.
Ez nem az az eszköz, amit csak úgy lazán felkapsz a hónod alá, hogy felsétálj vele a harmadik emeletre, ez egy kőkemény aszfaltszaggató tricikli, ami úgy tapad az útra, mintha odaragasztották volna.
A legdurvább az egészben a burkolat alatt lapuló 60 voltos, 20 amperes ólomakkumulátor; igen, jól hallottad, a kortárs lítium-ionos trendek ellenére ez a gép még mindig a jó öreg, elpusztíthatatlan és mellesleg irdatlan nehéz ólomtechnológiát használja, ami talán nem a legkönnyebb, de legalább olyan megbízhatóan adja le az energiát a leghidegebb reggeleken is, mint egy veterán tank.
Az egész járműből sugárzik az a fajta nyers, ipari őszinteség, amit a mai kütyükből kispóroltak: itt nincsenek csillogó érintőkijelzők, csak masszív fém alkatrészek, hidraulikus teleszkópok és egy olyan kiállás, ami azonnal tekintélyt parancsol a bicikliúton.
És ami a legfontosabb: megkapta a hivatalos EGK-tanúsítványt, ami azt jelenti, hogy végre nem kell a rendőrök elől bujkálva, illegális nindzsaként közlekedned, hanem felpattintod rá a rendszámot, és teljesen legálisan, emelt fővel vehetsz részt a forgalomban, mintha csak egy igazi kismotoron ülnél.
Az ezer wattos nyomaték és a három kerék stabil geometriája
A kulcs elfordítása után az ezer wattos motor nem visít, nem sivít, hanem egy olyan mély, fenyegető morajlással kel életre, ami rögtön sejteti, hogy ez a masina nem viccel, ha el kell indulni a zöld lámpánál.
Bár a specifikációkban szereplő 25 kilométer per órás végsebesség papíron talán nem tűnik egy hiperugrásnak, amikor ezt a tempót egy több mint száz kilós, háromkerekű vasdarabon éred el, miközben a feneked alatt egy kőkemény futómű dolgozik, az adrenalin garantáltan megugrik.
A tízszer három colos, brutálisan vastag vákuum gumiabroncsok úgy falják fel a hazai utak legocsmányabb kátyúit is, hogy szinte észre sem veszed őket; a hidraulikus első villa pedig olyan zseniális hatékonysággal nyeli el az ütéseket, hogy a macskaköves szakaszokon is stabil marad a gerinced.
Nem is az a lényeg, hogy milyen gyorsan mész vele, hanem az az elképesztő stabilitás, amit a három kerék és a masszív önsúly kombinációja ad: a kanyarokban úgy fekszik az úton, hogy még a legmeredekebb dőlésszögeknél sem érzed azt az ismerős, gyomorszorító bizonytalanságot, amit a hagyományos kétkerekű rollereknél mindig belekalkulálsz az egyenletbe.
A fékrendszer pedig egyenesen zseniális: az elöl dolgozó harapós tárcsafék és a hátul megbúvó klasszikus dobfék kettőse olyan kíméletlen határozottsággal állítja meg ezt a mozgó hegyet, hogy a fékkarok első meghúzásánál konkrétan újra kellett kalibrálnom az agyamban a tömegvonzás és a kinetikus energia alapszabályait.
Nincs nyúlós bowden-érzet, nincs oldalirányú csúszkálás a vizes aszfalton, csak egyetlen, brutális fékhatás, ami másodpercek töredéke alatt a betonba horgonyozza a gépet.
Családi páncélkocsi és a mindennapi logisztika diadala
Ami viszont a Freejoyer FV6-ot igazán különlegessé és a piacon szinte egyedülállóvá teszi, az az az egészen elborult, mégis végtelenül praktikus transformerkedés, amit az ülésekkel és a tárolókkal műveltek a tervezők.
Amikor először megláttam az első kosarat és a hatalmas hátsó tárolódobozt, rögtön tudtam, hogy ez a gép lesz a hétvégi nagybevásárlások és a piacozások alfája és ómegája, mert végre nem kell hátizsákokkal és a kormányon lógó szatyrokkal zsonglőrködnöd, egyszerűen belevágsz mindent a rekeszekbe, és a gép meg sem érzi a plusz súlyt.
De a show igazi sztárja a bővíthető ülésrendszer: a dizájn olyan szinten családbarát, hogy egyetlen laza mozdulattal átalakíthatod a konstrukciót úgy, hogy két felnőtt és egy gyerek is kényelmesen, biztonságosan elférjen rajta, ami a reggeli óvodai vagy iskolai fuvarokat egy teljesen új dimenzióba emeli.
Az ötvenöt kilométeres gyári hatótáv persze egy ekkora tömegnél, megpakolva és az ólomakkumulátor sajátosságait figyelembe véve inkább az ideális laboratóriumi körülményekre vonatkozik, de a valós, városi darálóban is simán hoz egy stabil harminc-negyven kilométert, ami a napi logisztikára és ingázásra bőségesen elegendő.
Nem ez lesz az a járgány, amivel átvágod az országot a hétvégén, de a szűkebb pátriádban, a napi rutin leküzdésére egy olyan elpusztíthatatlan igáslovat kapsz a pénzedért, ami valószínűleg túl fog élni mindannyiunkat.
Galéria
