TITAN ARMY P2710S teszt

A TITAN ARMY P2710S pont úgy érkezett meg hozzám, mint régen azok a hardverek, amelyekről elsőre azt hitted, hogy majd „jó lesz középkategóriásnak”, aztán két nap múlva már azon kaptad magad, hogy hozzá igazítod az egész setupodat.

Első benyomás – amikor a dobozból nem egy harsány gamer relikvia, hanem egy meglepően komoly monitor kerül elő

Amikor kiraktam az asztalra a P2710S-t, az első reakcióm nem az volt, hogy „na végre, még egy gamer monitor”, hanem inkább az, hogy ez feltűnően nem akar bohócot csinálni magából. Nincs rajta az a kötelező, túltolt „űrhajó-farok” dizájn, amivel a fél piac még mindig próbálja elhitetni, hogy a gyors panelhez kötelező a kamaszlázadásba fordított ipari formatervezés. Ehelyett kaptam egy 27 hüvelykes, három oldalon vékony kávás kijelzőt, rendes állvánnyal, pivottal, magasságállítással, forgatással, VESA-támogatással, vagyis mindazzal, amit a gyártók hajlamosak külön luxusnak beállítani, pedig normális esetben ennek kellene lennie az alapnak. A hivatalos specifikáció szerint 2560x1440-es felbontást, 240 Hz-es frissítést, 1 ms GTG választ, 95%-os DCI-P3 lefedettséget, 1,07 milliárd színt, HDR400 támogatást és 1500:1 kontrasztarányt kapunk, ami papíron kifejezetten erős csomag ebben a kategóriában. A panel 108 PPI-s képpontsűrűsége szintén pont az a tartomány, ahol a QHD 27 hüvelyken igazán elkezd értelmet nyerni: a szöveg éles, a játékok nem esnek szét pixelekre, és a Windows asztal sem válik nagyítós kompromisszummá. A gyártó oldalán külön kiemelik a Fast IPS panelt, a hardveres alacsony kékfény-megoldást, a DC villódzásmentes működést, a PIP/PBP módokat és a két HDMI 2.0 meg két DisplayPort 1.4 csatlakozót, vagyis látszik, hogy nem egyetlen marketingmondatra húzták fel a terméket, hanem próbáltak egy valóban komplett használati tárgyat összerakni. Független benyomásokban is visszaköszön, hogy a monitor igazi vonzereje a 1440p és a 240 Hz kombinációja, valamint az, hogy az ára ehhez képest feltűnően agresszív; több friss videós teszt is kifejezetten jó ár-értékű, meglepően tiszta képű modellként írja le, még akkor is, ha nyilván nem OLED-riválisnak érkezett. :

Engem az fogott meg benne az első este végére, hogy nem kellett megmagyaráznom magamnak, miért szeretném: egyszerűen jó volt ránézni, jó volt használni, és ez a műfajban már fél győzelem.

Képminőség és mozgás – itt derül ki, hogy a „Fast IPS” csak matrica-e, vagy tényleg van mögötte tartalom

A P2710S igazi vizsgája nálam nem az volt, hogy mit tud demóvideón vagy gyári HDR-klipen, hanem hogy mi történik, amikor egymás után kapja meg a kompetitív lövöldét, az egyjátékos, sötét tónusú akciójátékot, egy szöveges munkanapot és pár óra teljesen hétköznapi böngészést. Mert egy monitor nem attól lesz jó, hogy egyetlen műfajban villant, hanem attól, hogy nem esik szét karakterre. A 240 Hz itt nem parasztvakítás, hanem rögtön érezhető minőségi ugrás. Az egérmozgás könnyedebb, a kamera rántásai tisztábbak, a gyors oldalirányú követésnél kevésbé kenődik össze a világ, és ami külön tetszett, hogy a QHD felbontás miatt ezt a folyamatosságot nem egy elnagyolt, puha képpel kell megfizetni. Az 1 ms GTG-vel és a dinamikus OD-val kapcsolatban mindig van bennem egy kis gyanakvás, mert ezt a gyártók úgy dobálják, mint régen a „turbo” gombot a házi számítógépeken: jól néz ki a dobozon, csak közben nem mindegy, milyen mellékhatásokkal jön. Itt viszont használat közben azt éreztem, hogy a panel mozgáskezelése tényleg rendben van. Nem tökéletes, mert a tökéleteset ezen az árszinten nem itt fogod megkapni, de elég gyors ahhoz, hogy a monitor karaktere a lendület legyen, ne pedig a kompromisszum. A 95%-os DCI-P3 lefedettség és az 1,07 milliárd szín szintén nem üres sor a táblázatban: a képnek van teltsége, a színek nem fakók, ugyanakkor nem esnek át a ló túloldalára, ahol már minden úgy néz ki, mintha valaki ráöntött volna egy vödör neonfestéket. A 1500:1-es kontraszt Fast IPS-hez mérve kifejezetten kellemes, a sötét jelenetek pedig a gyártó által erősen nyomott dark balance és különféle képjavító módokkal tényleg jól formálhatók. Ezek a megoldások persze nem helyettesítenek egy komolyabb háttérvilágítási rendszert vagy valódi HDR-csodát, de használat közben nem azt éreztem, hogy szemfényvesztésről van szó, hanem azt, hogy valaki legalább megpróbálta játékos fejjel végiggondolni, mire van szükség. A 400 nites csúcsfényerővel működő HDR400 itt inkább plusz réteg, mint világmegváltás: a világos és sötét részek között ad némi extra mélységet, de nem az a kategória, ami után át kellene írni a vizuális világról alkotott fogalmainkat. Viszont pontosan ez a jó benne: nem hazudik nagyobbat annál, mint amit egy normális ember elvárhat. :

A legjobb monitoroknál mindig azt szeretem, hogy pár óra után megszűnnek „monitor” lenni, és csak az marad, hogy gördülékenyebb lett a játék, nyugodtabb a kép, kevésbé fáraszt a nézés – a P2710S valahol ezen a határon mozog, és ez dicséret.

Játékos extrák, ergonómia és a valódi használhatóság – nem minden gomb arany, de itt meglepően soknak van értelme

A gamer módokkal, célkeresztekkel, „éjjellátással”, kontrasztkiemeléssel és egyéb menüvarázslatokkal általában hadilábon állok. Túl sokszor tapasztaltam, hogy ezek a funkciók valójában arra jók, hogy a gyártó hosszabb listát írhasson a dobozra, miközben a felhasználó az első héten kikapcsol mindent, ami nem alap fényerő és input forrás. A P2710S azért érdekes, mert itt ezek között akad bőven olyan, aminek van valódi, kézzelfogható haszna. A dark balance például sötét jeleneteknél tényleg segíthet úgy felhúzni az árnyékos részeket, hogy közben a világos területek nem másznak át idegesítően mosott szürkébe. Az Eagle Eye zoom, a frissítési frekvencia kijelzése, a stopper, az időzítő vagy a különböző, műfajokra hangolt presetek egy része ugyan továbbra is a „jó, hogy van, de nem ezért veszem meg” polcon marad, viszont látszik, hogy itt legalább nem dísznek kerültek be. A PIP és PBP támogatás pedig külön öröm, mert ez az a funkció, amit sokan addig lesajnálnak, amíg egyszer tényleg nem kell egyszerre gépet és konzolt, vagy munkát és valami háttérben futó tartalmat nézni. Ergonómiában kifejezetten korrekt a csomag: 120 mm magasságállítás, döntés, forgatás, pivot és szabványos 100x100-as VESA. Ez nem apróság, hanem a mindennapi élmény része. A régi PC-s korszakból maradt bennem egy nagyon mély ellenszenv az olyan monitorokkal szemben, amelyek papíron nagyszerűek, a gyakorlatban viszont úgy raknak az asztalodra egy fix nyakmerevítőt, mintha a testtartásod személyes sértés lenne számukra. Itt nem ezt kapod. A csatlakozók szintén a józan ész oldalán állnak: két HDMI 2.0 és két DP 1.4 bőven használható kiosztás, a hangkimenet pedig hasznos maradék. Egyetlen ponton érdemes észnél lenni: a 240 Hz-es élményből természetesen akkor profitálsz igazán, ha a forrásoldal is bírja szusszal, vagyis ez a monitor nem varázspálca, hanem jó vászon egy erős gépnek. Ha valaki 60–100 fps környékén mozog állandóan, ott a panel értéke nem vész el, mert a mozgáskezelés, a VRR és a jó képminőség továbbra is számít, de a termék lényegét akkor érzed meg igazán, amikor a hardvered is el tudja engedni magát. :

Mire jó igazán, hol törik meg az élmény, és miért éreztem azt a teszt végére, hogy ez a monitor sokkal veszélyesebb vétel, mint elsőre látszik

A P2710S legnagyobb erénye szerintem nem az, hogy valamiben világbajnok, hanem hogy nagyon kevés helyen érzed rajta a spórolás szagát. Ez a kategória hagyományosan arról szól, hogy a gyártó egy vagy két nagy számra ráépít egy félig kész terméket. Itt viszont a 240 Hz mellé odakerült a QHD, a Fast IPS, a használható színtér, a normális állvány, a PIP/PBP, a vállalható kontraszt, a hardveres szemkímélő irány, és az egész csomagban van egy olyan ritka egyensúly, amitől nem egyetlen célközönségnek próbál megfelelni. Kompetitív játékra jó, mert gyors. Egyjátékos címekhez jó, mert 1440p-n már van képi tartása. Munkára jó, mert 27 hüvelyken a QHD tényleg kényelmes. Tartalomfogyasztásra jó, mert a színek élnek, a kontraszt tisztességes, a mozgás sima. És még az ergonómia sem lett feláldozva valami félresikerült „gamer identitás” oltárán. Ami nem tökéletes, azt is érdemes nevén nevezni. A HDR400 itt továbbra is inkább belépő HDR, mint valódi dinamikai áttörés. A panel bármennyire gyors, nem fogja azt a feketeszintet vagy azt a per-pixel kontrollt tudni, amit ma már egy OLED vagy komolyabb Mini LED felől nézve elvárnánk. A menüfunkciók egy része hasznos, egy része viszont továbbra is inkább játékbolti vitrindísz, mint napi rutin. És persze a 240 Hz előnyét nem mindenki fogja ugyanúgy kiélvezni: aki főleg történetközpontú, 60–90 fps közötti címekkel játszik, annak nem ez lesz a legdrámaibb ugrás az életében. De pontosan ez benne a ravasz. Mert ez a monitor nem egy szűk rétegnek épített szerszám, hanem egy olyan kijelző, ami elég gyors a versenyszellemhez, elég szép a hétköznapokra, és elég praktikus ahhoz, hogy ne akarj vele alkudozni. A friss, független videós vélemények is jellemzően ezen a ponton találkoznak: a P2710S vonzereje nem valami csodafunkcióban van, hanem abban, hogy a 27 hüvelykes 1440p/240 Hz kombót feltűnően kedvező árszinten, meglepően jó képminőséggel és vállalható kompromisszumokkal adja. Én meg pontosan ezt éreztem a teszt végére. Nem azt, hogy találtam egy hibátlan monitort, mert olyan nincs. Hanem azt, hogy találtam egy modellt, amelyik sokkal kevesebb hülyeséget csinál, mint amennyit ebben a mezőnyben megszoktunk, és ez már önmagában ünneplésre méltó. :

Régen az ilyen kijelzőkre azt mondtuk volna a haveri körben, hogy „na, ez már nem kifogás-monitor” – vagyis innentől tényleg rajtad múlik, mit hozol ki belőle.

Galéria