Sperax P2Max

A fotelből a hegycsúcsra, otthonról

Emlékszem azokra a végtelen éjszakákba nyúló WoW-raidekre és Diablo II maratonokra, amikor a leghosszabb fizikai utat a hűtőig és a mosdóig tettük meg. Akkoriban egyáltalán nem érdekelt minket a gerincünk állapota, és a mozgás maximum az egérpadon történő rángatózást jelentette. Most viszont, amikor már a home office és a végtelen kanapé-tespedés a mindennapok része, eljött az idő, hogy szembenézzünk a rideg valósággal: leépülünk. Erre a problémára kínál egy egészen futurisztikus, de letisztult választ a Sperax P2Max sétáló vibrációs pad. Amikor a futár leizzadva lerakta az ajtóm elé a 17 kilós dobozt, őszintén megmondva egy drabális, szobabicikli-méretű szörnyetegre számítottam. Ehhez képest a csomagolásból egy nevetségesen lapos, mindössze 9,4 centiméter vastag, futurisztikus monolit csúszott ki, ami úgy néz ki, mintha a Tron világából szalajtották volna. Nem akarja uralni a szobát, nem követel magának külön edzőtermi sarkot; a dolga végeztével egyszerűen csak becsúszik a kanapé vagy a gamer asztal alá, és várja a következő bevetést. Az első beüzemelésnél azonnal megcsapott az a tipikus, friss műanyag és gumi illat, amit utoljára talán akkor éreztem, amikor a haverommal kicsomagoltuk az első vastag PlayStation 2-t. Olyan ez a cucc az edzőgépek között, mint egy ultra-vékony gamer laptop: meglepően sok erőt sűrítettek egy nagyon szűk, kompromisszumos térbe, ami alapjaiban változtatja meg a mozgáshoz és a szobai létezéshez fűződő viszonyunkat.

Nyomaték és tempó a padló szintjén

A burkolat alatt egy kifejezetten izmos, 2,5 lóerős szervomotor dolgozik, ami az első bekapcsolásnál egyáltalán nem hozta a szokásos panellakás-reszkető zúgást. A gyártó által ígért 60 decibel alatti zajszint szerencsére nem csak olcsó marketing duma; a gép alapjáraton úgy duruzsol, mint egy jól optimalizált asztali PC hűtése egy nyári délutánon. A távirányítót a kezembe véve azonnal felpörgettem a szalagot. Az első lépések a 0,3 km/h-s minimum tempónál még kicsit bizonytalanok voltak – olyan érzés volt, mintha újra meg kéne tanulnom járni –, de ahogy fokozatosan toltam feljebb a sebességet a maximumot jelentő 6 km/h-ig, a rendszer hihetetlenül simán követte az utasításokat. Az aprócska LED kijelző a kereten folyamatosan, tisztán olvashatóan adagolja a legfontosabb statisztikákat: idő, távolság, sebesség és az elégetett kalóriák, ami bőven elegendő infó ahhoz, hogy lásd, mennyit haladtál a semmibe. A szalag felülete megfelelően széles ahhoz, hogy ne érezd magad kötéltáncosnak, miközben próbálsz válaszolni egy céges emailre vagy épp egy unalmas Discord meetingen veszel részt, bár tény, hogy a kapaszkodó hiánya eleinte komoly koncentrációt igényel. A gép maximális terhelhetősége egészen brutális, a 160 kilogrammos teherbírás miatt még a masszívabb testalkatú játékosok alatt sem fog recsegni-ropogni a váz, stabilan és némán teszi a dolgát. Nem futógép, ezt nagyon gyorsan le kell szögezni; aki ezen akar felkészülni az ironmanre, az csúnyán mellényúlt, ez a masina a folyamatos, stabil, asztal alatti sétálásra és a könnyű, kényelmes kocogásra lett kitalálva.

Dőlésszögek és vibrációs varázslatok

De a Sperax P2Max nem állt meg a puszta asztali sétapad koncepciójánál, a mérnökök telepakolták olyan funkciókkal, amiktől az egész cucc egy egészen egyedi szintre lép a kategóriájában. Itt van például a 10 fokozatú, automatikus dőlésszög-állítás, ami papíron talán csak egy extra sornak tűnik a specifikációs táblázatban, a valóságban viszont kőkeményen megdolgoztatja a vádlikat. Amikor a távirányítóval ráküldtem a maximális lejtőt, és próbáltam tartani a közepes sétatempót egy hosszabb YouTube videó alatt, pár perc múlva komolyan éreztem azt a bizonyos ismerős, tompa izomégést, ami egy tisztességes túrázásnál szokott jelentkezni. Olyan ez, mint egy nehézségi csúszka a játékokban: ha csak lazítani akarsz, maradsz a sík terepen, de ha egy kis kihívásra vágysz, két gombnyomás, és azonnal hegynek fel menetelsz. A másik, teljesen eszement, de meglepően hatékony funkció az integrált vibrációs terápia, amitől először egyenesen irtóztam. Hogy miért kéne rázatnia magát az embernek edzés után, rejtély volt számomra, egészen addig, amíg egy combosabb, egyórás séta után rá nem indítottam a regenerációs programot a telefonos applikáción keresztül. A gép a talpamon keresztül olyan finom, mégis mélyen ható frekvenciával kezdte lazítani a bemerevedett szöveteket, hogy a szkepticizmusom pillanatok alatt elszállt. Az okostelefonos alkalmazás egyébként teszi a dolgát, kényelmesen nyomon követheted a statisztikákat, bár a legtöbbször úgyis csak a jó öreg, megbízható fizikai távirányító után fogsz nyúlni a sebesség finomhangolásához.

Ez a fekete, lapos doboz nem ígér instant kockahasat, és nem akarja kiváltani a kemény súlyzós edzéseket, de egy dolgot hibátlanul megugrik: visszaadja a mozgás szabadságát anélkül, hogy fel kellene állnod a kedvenc játékod elől, vagy el kéne hagynod a monitor megszokott fényét.

Egy új korszak hajnala a szőnyegen

Ahogy egyre több napot töltöttem együtt ezzel a furcsa hibrid eszközzel, rájöttem, hogy az igazi ereje nem a puszta technikai specifikációiban rejlik, hanem abban a láthatatlan kényelemben, amit észrevétlenül csempész be a hétköznapokba. Régen, a Dance Dance Revolution szőnyegek idején, még külön, izzadságszagú programpont volt a szobai mozgás, amihez át kellett rendezni a fél lakást. A Sperax P2Max viszont szinte beleolvad a környezetbe. Ott lapul az asztal alatt, némán várva, hogy megkívánd a mozgást. A négy az egyben koncepció – gyaloglás, kocogás, vibrációs masszázs és a ferdepados edzés – olyan sokrétű csomagot ad a kezedbe, ami egy 14 kilós, könnyen tárolható platformba sűrítve egyszerűen parádés mérnöki teljesítmény. Természetesen a kialakítás hozza magával a maga kompromisszumait is: a kapaszkodó hiánya tényleg megszokást igényel, elsőre simán le lehet róla lépni oldalra, a tápkábel lehetne egy leheletnyivel hosszabb, és az okosfunkciók néha picit túlbonyolítják azt, amit egy egyszerű fizikai gomb megnyomásával is el lehet intézni a távirányítón. De ezek tényleg csak apró szilánkok a gépezetben. Amikor kint szakad a hó vagy a jégeső, te pedig bent, a fűtött szobában, kedvenc podcastedet hallgatva sétálsz napi tíz kilométert úgy, hogy közben a saját íróasztalodra vagy támaszkodva, rájössz, hogy a jövő megérkezett, és egészen kényelmesre sikerült.