Sounarc L1 Party

A Sounarc L1 elsőre pont annak tűnik, amitől ösztönből óvatos vagyok: egy kompakt, színesen villogó partijószágnak, ami papíron mindent tud, aztán a valóságban jó, ha elvisz egy kerti sütögetést – de pár nap használat után be kellett látnom, hogy ez a kis doboz sokkal kevésbé ripacskodik, mint amennyire a külseje sejteti. :

Első benyomás – nem prémium úriember, hanem az a haver, aki egy szatyorból is képes bulit csinálni

A Sounarc L1 nem az a hangszóró, amit a polcra teszel dísznek, és nem is az a fajta, amire ránézve rögtön audiofil áhítatba esel. Inkább úgy néz ki, mint egy olyan eszköz, amelyik tisztában van vele, hogy mi a dolga: legyen hordozható, legyen hangos, legyen benne valami látvány, és ne kelljen öt perc után konnektort keresni. A gyártó és a kereskedői oldalak 60 wattos csúcsteljesítményről, 8000 mAh-s akkumulátorról, TWS sztereó párosításról, RGB fényjátékról, mikrofonbemenetről, AUX/USB/TF lejátszásról és körülbelül 10 méteres Bluetooth-hatótávról beszélnek, miközben a hivatalos termékoldal a hordozhatóságot, a mobiltelefontartó dokkot és a beépített fogantyút is hangsúlyozza. Ez a csomag ma már ismerős, de az L1-nél az volt az első jó jel, hogy nem próbál többnek látszani annál, ami. Nem egy nappalit uraló óriás, nem egy „szomszédok gyűlölni fognak” szörnyeteg, hanem egy közepes méretű, vállalhatóan hurcolható hangládaféle, ami kisebb összejövetelekre, szobai zenélésre, kerti üldögélésre vagy egy laza karaoke-estre van belőve. És ez szerintem fontos. Túl sok hordozható hangszóró próbálja elhitetni, hogy ő egyszerre nappalira, medencés partira, lakodalomra és házibuli-apokalipszisre is jó lesz, aztán a végén semmiben nem igazán erős. A Sounarc L1 karaktere már az elején világosabb: kompakt, vállalható, életképes. Nem egy nagy mondat, de őszinte. A fogantyú miatt tényleg könnyű ide-oda vinni, a kezelése nem követel külön mérnöki diplomát, és az egész formája azt sugallja, hogy ezt nem szégyellik letámasztani a nappali sarkába vagy felkapni egy teraszos este kedvéért. Nálam ez az a pont, ahol egy ilyen termék vagy megnyeri az első csatát, vagy elbukja. Az L1 pedig meglepően gyorsan megnyerte. :

A Sounarc L1 nem akar prémium szobadísz lenni, és pont ettől lesz hitelesebb: ő egy hordozható bulieszköz, amelyik nem szégyelli, hogy használni akarják.

Hangzás – a kérdés nem az, hogy hangos-e, hanem hogy mennyire marad vállalható, amikor odalépsz neki

A 60 watt ebben a kategóriában jól hangzó szám, de nyilván nem mindegy, hogy a valóságban mit jelent. A gyártó a saját oldalán kiegyensúlyozott hangzást és „loud audio” karaktert emel ki, a YouTube-os bemutatók és kisebb tesztek pedig többnyire azt írják le, hogy az L1 simán megtölt egy nagyobb szobát vagy kisebb szabadtéri összejövetelt, miközben nem esik teljesen szét a hangkép, ha megemeled a hangerőt. Ez nagyjából egybecsengett azzal, amit használat közben éreztem. Az L1 hangja nem audiofil finomkodásból építkezik, hanem abból, hogy legyen energiája. Van benne kellő test, van benne vállalható basszusérzet, és ami külön fontos, a magasak sem válnak azonnal üvegesen fárasztóvá, amikor már nem háttérzenének használod. Persze a fizika itt is könyörtelen. Ez nem az a hangszóró, ami mélyben úgy rúg gyomorszájon, mint egy nagyobb, komolyabb partijószág, és nem is olyan, ami hangszeres zenénél vagy komplexebb anyagoknál minden apró réteget külön tálal. Inkább azt mondanám, hogy az L1 hangja szórakoztatóan direkt. Pop, elektronikus zene, könnyedebb hiphop, lazább streamelt playlist, rádiósabb megszólalás – ezek állnak neki jól. Gitárcentrikus, nyersebb rocknál vagy sűrűbb, rétegzettebb anyagoknál már hallani, hogy a rendszer fő célja a tömeg és a lendület, nem a laborprecizitás. De pont itt van a lényeg: nem akar becsapni. Nem játszik audiofilnek, nem próbál drágábbnak hangzani a valóságosnál. Ehelyett hoz egy határozott, testes, átlag felett használható parti-karaktert, ami kis és közepes terekben tényleg működik. A magyar tesztoldalak is azt emelik ki, hogy az L1 kisebb-nagyobb társaságban, otthon vagy kültéren is meggyőző hangerőt és meglepően élhető megszólalást ad, és ezzel én sem vitatkoznék. Az igazi erénye az, hogy nem kell állandóan mentegetni. Nem az van, hogy „jó-jó, de ennyi pénzért elmegy”, hanem inkább az, hogy „na, ez a cucc tényleg tud szólni”. Ez két teljesen más mondat. :

Basszus, dinamika, EQ – az olcsóbb bulihangszórók örök rákfenéje itt legalább részben kezelve van

A hordozható partijellegű hangszóróknál a gyártók jellemzően ugyanabba a csapdába rohannak bele: felpumpálják a mélyeket addig, amíg első öt percben mindenki vigyorog, aztán fél óra múlva már minden szám ugyanúgy puffog, a középtartomány eltűnik, a vokál pedig úgy próbál áttörni a masszán, mint egy NPC a rosszul optimalizált ködeffekt mögül. A Sounarc L1-nél szerencsére érezni, hogy legalább megpróbálták elkerülni ezt. A marketinganyagok testreszabható EQ-ról és különböző hangulatokhoz szabott módokról beszélnek, a függetlenebb bemutatók pedig szintén kiemelik, hogy a hangja inkább szórakoztató, mint agresszívan túltolt. Ez a gyakorlatban úgy csapódott le, hogy az L1 basszusa jelen van, kellőképp megdolgozza az elektronikus és mainstream anyagokat, de nem akar mindent maga alá gyűrni. Van egyfajta „kicsit kiemelt, de még kontrollált” karaktere, ami pont jól áll a kategóriának. Ez azért jó, mert így nem csak buliháttérnek működik, hanem hétköznapi zenehallgatásra is. Tudtam vele nyugodtabb dolgokat is hallgatni anélkül, hogy folyton az EQ után nyúltam volna. Persze a dinamika itt is kompromisszumos. Ha nagyon feljebb tolod, a hangkép nem omlik össze látványosan, de a finomságok elkezdenek visszahúzódni. Ez egy ilyen méretű és ligájú eszköznél nem meglepetés. A fontosabb kérdés inkább az, hogy a hangerő emelésével mennyire válik bántóvá. És itt az L1 nekem kellemes csalódás volt, mert nem fordult át abba a fájdalmas, harsány, már-már idegesítő karakterbe, amit sok olcsóbb társánál tapasztaltam. A gyártó saját állítása szerint 40 Hz–20 kHz frekvenciatartományt fed le, ami nyilván tipikusan olyan adat, amit helyén kell kezelni, de arra elég, hogy jelezze: nem teljesen lebutított megszólalást céloztak. A valóságban inkább azt mondanám, hogy az L1 hangja nem mélyre megy, hanem ügyesen csal. És ezt abszolút dicséretként mondom. Tudja, hogyan adjon több basszusérzetet annál, mint amit a mérete alapján várnál, miközben nem ejti el teljesen a többi sávot sem. Ez tipikusan az a trükk, amit a jó ár-érték arányú hordozható hangszórók tudnak, a rosszak meg nem. :

A Sounarc L1 nem audiofil tárgy, hanem élményorientált hangszóró, és a legnagyobb dicséret, amit mondhatok róla, hogy ezt a szerepet nem bénázza el.

Akkumulátor, hordozhatóság, használhatóság – a jó party hangszóró nem csak szól, hanem együtt él veled

A papíron megadott 8000 mAh-s akkumulátor és az akár 12 órás lejátszási idő elsőre jól cseng, de ilyenkor mindig jön a kötelező zárójeles apróbetűs rész: ez hangerőtől, fényhasználattól és a tartalomtól is függ. A hivatalos specifikációk 12 órát említenek 50 százalékos hangerő mellett, és ezt a kereskedői oldalak, valamint a magyar ismertetők is átveszik. A valóság ennél természetesen árnyaltabb, de nem kellemetlenül. Közepes hangerőn, visszafogottabb fényhasználattal valóban reálisnak tűnik egy hosszabb délután-estét átívelő használat, és ez pontosan az a tartomány, amire egy ilyen hangszórót a legtöbben használni fogják. Nyilván ha teljes fényparádé mellett folyamatosan tolod neki a hangerőt, hamarabb kér enni, de ez nem meglepő, hanem egyszerű fizika. Ami sokkal fontosabb, hogy az L1-nél a hordozhatóság nem csak annyit jelent, hogy „elméletben nem túl nagy”. A fogantyú tényleg értelmes, a kialakítás nem nyűg, és az egész eszköz elég kompakt ahhoz, hogy ne kelljen külön életviteli döntést hoznod minden alkalommal, amikor át akarod vinni egyik szobából a másikba vagy kivinnéd a teraszra. A mobiltelefon-dokk elsőre apró gimmicknek tűnt, aztán pár nap után feltűnt, hogy mennyire kézenfekvő, hogy nem kell külön a telefont is lehelyezni valahova. Ezek apróságok, de pont az ilyen apróságokon csúszik el sok termék. A töltési időre 2 órát írnak, ami papíron meglepően jó adat, és ha ezt a gyakorlatban is megközelíti, az komoly előny a kategóriában. Ez a gyors visszatöltés azért fontos, mert az ilyen party hangszórók egyik klasszikus baja, hogy amikor tényleg spontán kellene, pont akkor vannak félig kihalva. Az L1 koncepciója viszont láthatóan arra épül, hogy gyorsan mozgósítható legyen. Nem kell köré logisztikát szervezni. Megfogod, elviszed, bekapcsolod, megy. És pont ez az a súrlódásmentesség, amitől egy hordozható hangszóró szerethető lesz, nem csak specifikációhalom. :

Karaoke, csatlakozások, mindenes jelleg – az L1 legnagyobb trükkje, hogy nem csak egy Bluetooth doboz akar lenni

A Sounarc L1 egyik legszimpatikusabb vonása számomra az volt, hogy nem redukálja le magát arra, hogy „én vagyok a Bluetooth hangszóró, aztán csókolom”. A gyártó oldalán és a termékismertetőkben ott van az AUX, az USB, a TF-kártya, a dedikált mikrofonbemenet, a visszhangszabályozás és a TWS párosítás lehetősége, vagyis papíron ez egy kifejezetten sokoldalú, laza közösségi használatra optimalizált eszköz. És ez a gyakorlatban is átjön. A mikrofonbemenet önmagában lehetne csak pipa a dobozon, de a legtöbb bemutató és rövidebb review épp azt emeli ki, hogy az L1 karaoke-hoz is vállalható, különösen családi, baráti, nem túl komolyan vett éneklős estékhez. Ez szerintem a helyes megközelítés. Nem kell úgy tenni, mintha hirtelen félprofi PA-rendszert kaptunk volna, de arra bőven jó, hogy egy lazább este ne csak lejátszóként legyen ott a sarokban, hanem része legyen a programnak. Az AUX és az USB/TF támogatás pedig megint csak egy olyan oldschool, de nagyon értelmes gesztus, amit ma már túl sok gyártó kidobna az ablakon, mondván úgyis mindenki streamel. Csakhogy nem minden helyzet streamelős. Van, amikor egyszerűen jó, hogy bedugod, beteszed, és megy. A TWS párosítás külön érdekes pont. A hivatalos kommunikáció szerint két L1 összeköthető a hangosabb, térben is nagyobb megszólalásért, és ez az a funkció, amit simán el tudok képzelni úgy, hogy tényleg hozzáad az élményhez. Egyetlen L1 önmagában a kisebb-közepes tereket szépen kitölti, kettő viszont már valóban közelebb vihet egy komolyabb házibulis setuphoz. Ez megint az a rész, ahol a termék okosan méretezi magát: nem azt mondja, hogy egyedül ő mindent leural, hanem felkínálja a skálázhatóságot. Ezt sokkal jobban szeretem, mint a túlígért önhittséget. A Bluetooth oldalon ugyan csak SBC kodekről és az alap A2DP/AVRCP profilokról beszélhetünk, tehát ez sem a hifi-geek univerzum kedvence lesz, de egy partijellegű hangszórónál ez teljesen rendben van. Itt a stabilitás, az egyszerűség és a kompatibilitás fontosabb, mint az, hogy a codec-lista mennyire villant jól a fórumaláírásban. :

Az L1 ott válik igazán szerethetővé, hogy nem akarja megmondani, hogyan használd – inkább odapakol egy rakás lehetőséget, aztán hagyja, hogy te csinálj belőle hangulatot.

RGB és partiérzet – a fények itt nem kötelező bohóckodásnak érződnek, hanem a csomag természetes részének

Az RGB világításos hangszóróknál mindig az a veszély, hogy az egész átfordul bazári csillogásba. Harsány, olcsó hatású, öt perc után kikapcsolod, mert nem hangulatot ad, hanem fáraszt. A Sounarc L1-nél meglepően kevés ellenérzésem volt ezzel kapcsolatban. A gyártó és a kereskedői oldalak egyaránt ütemre szinkronizált, hangulatjavító fényjátékról beszélnek, és ez a valóságban sem csak valami félgőzzel villódzó díszlet. Az RGB itt pontosan azt csinálja, amit kell: egy kis plusz életet ad az eszköznek. Nem ez fogja megmenteni a bulit, és nem ettől lesz jobb a hang, de hozzátesz ahhoz a fajta közvetlen, lazább partiérzethez, amit az L1 amúgy is célba vesz. Nálam különösen este működött jól, amikor a zene amúgy sem teljes fókusz, hanem egy közös háttér. Ilyenkor a fények nem elterelik a figyelmet, hanem összerakják az atmoszférát. Ez azért fontos, mert egy ilyen hangszóró nem steril szobai monitor akar lenni. Neki lehet karaktere, lehet egy kis játékossága. És az L1-nél ez a játékosság nem kínos. Inkább olyan, mint amikor egy régi konzolmenü animációja nem a funkcióról szól, hanem arról, hogy jó belépni abba a kis világba. Az RGB itt valami ilyesmit csinál. Nem nélkülözhetetlen, de hozzáad ahhoz az érzéshez, hogy ez az eszköz nem pusztán lejátszik, hanem hangulatot is szervez. Persze aki eleve idegenkedik az ilyen fényes partijátékoktól, az valószínűleg kikapcsolja, és kész. De szerintem sokkal jobb, hogy van, mint ha csak egy néma, fekete tömb lenne. Az L1 úgyis a könnyed, közösségi használatra készült, oda pedig ez a kis vizuális plusz teljesen passzol. :

Hosszabb együttélés – a Sounarc L1 igazi erénye nem egyetlen nagy wow-pillanat, hanem az, hogy újra és újra előveszed

Egy hangszóró első félórában könnyen lenyűgöz. Felhangosítod, villog, dübörög valamit, aztán vagy marad vele a lelkesedés, vagy két nap múlva ott porosodik, mint megannyi „na, ez jól nézett ki webáruházban” szerzemény. A Sounarc L1-nél az volt a jó jel, hogy nem kopott ki belőle gyorsan az újdonság. Nem azért, mert minden alkalommal ledobta volna az államat, hanem mert mindig volt értelme elővenni. Filmhez, háttérzenéhez, kertbe, lazább vendégséghez, telefonról gyors streameléshez, néha csak azért, mert egyszerűbb volt ezt bekapcsolni, mint külön rendszerrel vacakolni. Ez az a fajta használati érték, amit nehéz egyetlen specifikációba belesűríteni, pedig valójában ezen múlik minden. A netes videók és kisebb tesztek egy része az ár-érték arányt emeli ki legerősebben, és ezzel nem nagyon lehet vitatkozni. A Sounarc L1 nyilván nem fogja megalázni a komolyabb, drágább partijellegű hangszórókat, és nem fogja kiváltani a nagyobb nappalis rendszereket sem. De nem is ez a dolga. Hanem az, hogy hordozható legyen, kellően hangos legyen, szóljon vállalhatóan, legyen benne egy kis extra hangulat, és ne kelljen folyton kompromisszumként tekinteni rá. Ezt pedig abszolút tudja. Nálam legalábbis úgy állt össze a kép, hogy az L1 nem „jó ennyiért”, hanem simán jó erre a szerepre. És ez sokkal erősebb állítás. A különbség olyan, mint a régi időkben egy közepes licencjáték és egy valóban szerethető AA-cím között: az egyik csak mentegethető, a másiknak tényleg van helye a polcon. A Sounarc L1 szerintem az utóbbi kategória. Nem hibátlan, nem mindenes, nem akar felnőtt koncerttermet játszani, de amit vállal, azt többnyire becsülettel hozza. És a végén ez az, ami számít. :

Zárás – kis térre, laza bulikhoz, otthoni zenéléshez meglepően kerek csomag

A Sounarc L1 nem a világ legfontosabb hangszórója, és nem is akar úgy tenni, mintha az lenne. Nem audiofil relikvia, nem high-end státuszszimbólum, hanem egy tisztességesen összerakott, hordozható parti-hangszóró, amelyik pontosan ott működik jól, ahol a legtöbben tényleg használni fogják: kisebb társaságban, otthon, teraszon, kertben, kiruccanáson, alkalmi karaoke közben, vagy csak akkor, amikor egy telefonhangszórónál végre valami emberibbet szeretnél hallani. Nekem az tetszett benne a legjobban, hogy nincs benne fölösleges nagyzolás. A hangja elég testes ahhoz, hogy élvezetes legyen, az akkuja elég komoly ahhoz, hogy ne kelljen félóránként aggódni, a funkciói elég sokrétűek ahhoz, hogy ne szorulj rá egyetlen felhasználási módra, és az egésznek van egy könnyen megszerethető, kissé pimasz, de nem idegesítő karaktere. Ez a fajta őszinte, élményközpontú termék sokkal közelebb áll hozzám, mint azok a kütyük, amelyek már a dobozon világbékét és fesztiválszintű hangzást ígérnek. A Sounarc L1 ehelyett egyszerűen csak megérkezik, szól, villog, bírja, és valahogy egy idő után természetes része lesz a szobának vagy az estének. Ennél többet egy ilyen kategóriájú hangszórótól tényleg nem nagyon lehet kérni. :