LOKMAT APPLLP 3

A kilencvenes évek kémfilmjeinek nedves álma

Emlékszem azokra az időkre, amikor egy új technológiai kütyü puszta létezése is képes volt lázba hozni az embert. Amikor a kétezres évek elején a zsebszámítógépek és az első, téglaméretű okostelefonok megjelentek, az egész koncepció arról szólt, hogy megpróbáltunk minél több funkciót belepasszírozni egy olyan hordozható eszközbe, amit magunkkal vihettünk bárhová. A LOKMAT APPLLP 3 egyenesen ebből az aranykorból, az őrült és kompromisszummentes mérnöki kísérletezések korszakából lépett elő, csak éppen a tervezők feltekerték a potmétert tizenegyre, és mindezt rászigszalagozták a csuklónkra. Ez a hardver nem egy hagyományos értelemben vett, diszkrét okosóra, aminek a fő funkciója csupán annyi, hogy finoman rezegjen, ha beesik egy céges e-mail. Nem, ez a gép egy komplett, teljes értékű mobiltelefon, amit egy meglepően masszív, ezüst színben pompázó tokozásba rejtettek el. Amikor először kivettem a dobozból és a kezemben tartottam a masszív rozsdamentes acél lünettával és a metálfényű kerettel határolt eszközt, azonnal az az érzésem támadt, mintha egy elegáns kronométer és egy cyberpunk implantátum eltitkolt szerelemgyerekét látnám. A robusztus felépítés, a kellemes, hűvös fém indusztriális érintése és az alumíniumötvözetből készült gombok határozott, mechanikus kattanása mind azt üzenik az agynak, hogy ez egy komoly célszerszám, még akkor is, ha a koncepció sokszor keményen súrolja az abszurditás határát. Kifejezetten üdítő érzés egy olyan kütyüt nyomkodni a mai, végletekig letisztult, laboratóriumi sterilitású okoseszközök tengerében, ami mer radikálisan más, karcosabb lenni, és ami egy pillanatig sem kér elnézést azért, hogy egy teljes, bár picit már korosodó Android 8.1-es operációs rendszert tol az arcodba egy alig másfél hüvelykes felületen.

Képpontok tánca és egy forgatható periszkóp

Ha már a kezelőfelületnél tartunk, a LOKMAT egyértelműen a kijelzőjével próbálja megnyerni magának a gyanakvó felhasználót, és teszi ezt egészen lenyűgöző hatékonysággal. A beépített 1,6 hüvelykes AMOLED panel a maga 480×480 pixeles felbontásával egyszerűen letaglózó vizuális élményt nyújt élőben. A feketék valóban mélyek és éjsötétek, a kontrasztok hibátlanok, a színek pedig annyira élénken robbannak le a miniatűr képernyőről, hogy a teszt első napján szinte percekig csak a különböző animált óraszámlapokat cserélgettem, pusztán az esztétikai élmény kedvéért. A napfény alatti olvashatóság teljesen rendben van, a fényerő simán felveszi a harcot a kora délutáni napsugarakkal, az érintésérzékenység pedig meglepően pontos ahhoz képest, hogy milyen limitált felületen kell zsonglőrködnünk. Az persze egy teljesen más jellegű kihívás, amikor az Android rendszer apró ikonjait vagy a virtuális QWERTY billentyűzetet próbálod eltalálni útközben, ami komoly finommotoros ujjgyakorlatot igényel, de a puszta tény, hogy a dolog egyáltalán működik, önmagában is hatalmas fegyvertény. És ha az eddigiek nem lettek volna elég extrémek, itt jön a legvadabb mérnöki csavar: a tok felső pereméből egy fizikai, kihúzható és kilencven fokban forgatható 2 megapixeles kamera varázsolható elő. Komolyan mondom, amikor ezt a mechanikát először kipattintottam a helyéről a villamoson, egy pillanatra tényleg úgy éreztem magam, mint egy titkosügynök, aki épp adatokat gyűjt. Nyilvánvaló, hogy ezzel a parányi szenzorral nem fogsz díjnyertes tájképeket lőni; a képminőség érezhetően zajos, a dinamikatartomány pedig szűkös, de egy gyors videohívásra, arcazonosításos feloldásra, vagy egy hirtelen elkapott pillanatkép ellövésére több mint elegendő. Az egész kameramechanika annyira nyers és túltolt, hogy képtelenség nem szeretni ezt a feleslegesnek tűnő, de eszméletlenül szórakoztató gigantikus poént.

Hardveres izmozás a csuklón

De ez az óra egy pillanatig sem csak a külsőségekkel operál, a fémes motorháztető alatt meglepően komoly számítástechnikai hardverek lapulnak és várnak a bevetésre. A beépített négymagos SC8541E lapkakészlet a 3 GB RAM és a 32 GB belső tárhely társaságában egy olyan masszív alapot biztosít, ami egy csuklóra szíjazott eszköztől egészen elképesztő. Amikor a beállítások után rávetettem magam a Google Play áruházra és letöltöttem az első tesztalkalmazásokat, őszintén meglepve tapasztaltam, hogy a felület egészen fürgén, idegesítő akadások nélkül teszi a dolgát. Persze, egy komolyabb hardverigényű mobiljáték elindításánál már keményen érezni a fizikai korlátokat, és ilyenkor a vastag hátlap is hajlamos érezhetően átmelegedni a terhelés alatt, de a hétköznapi applikációk futtatása, a Spotify streamelése vagy a böngésző pörgetése teljesen folyékony marad. A készülék igazi, mindent elsöprő ütőkártyája azonban a keret oldalán megbújó, független Nano SIM kártyafoglalat és a beépített antennák elképesztő armadája. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: GPS, GLONASS helymeghatározás, integrált WiFi, Bluetooth 4.2 és egy komplett 4G LTE hálózati támogatás. Ez a cucc szó szerint felváltja a zsebedben lapuló okostelefont, ha épp ahhoz támad kedved. Kipróbáltam a gyakorlatban is: otthon hagytam a telefonomat egy hosszabb, Margit-szigeti futás alkalmával, és csak a LOKMAT-ra hagyatkoztam. A hívásminőség a beépített mikrofonon és a hangszórón keresztül meglepően tiszta és érthető maradt a szélzaj ellenére is, a beépített pulzusmérő és lépésszámláló pedig csendben tette a dolgát a háttérben. Ezek a szenzorok nyilván nem nyújtanak orvosi pontosságú EKG-szintű elemzéseket, de ahhoz bőven tökéletesek, hogy egy masszív, egybefüggő képet kapj az aktivitásodról, miközben fizikailag teljesen független maradsz a nagy, tepsiméretű telefonodtól.

Amikor a reggeli rohanásban a csuklómból kihúzott miniatűr kamerával próbáltam lefényképezni egy hirdetést, miközben a fülembe a beépített óra hangszórójából szólt a zene, pontosan tudtam, hogy ez a gép túltolta a józan ész határait – és valahol pont emiatt zseniális a maga nemében.

Fizika, kémia és az akkumulátor keservei

Azonban a technológiai mágiának mindig megvan a maga fájdalmas ára, és ez a koncepció kőkeményen nekicsapódik a fizika és a kémia megmásíthatatlan törvényeinek: a nyers üzemidőről kell beszélnünk. A tokozáson belül egy meglehetősen méretes, 950 mAh-s polimer lítium akkumulátor kapott helyet, ami papíron és a kategóriájában hatalmas értéknek számít, de soha ne felejtsük el, hogy itt egy állandóan éhes, fényes AMOLED kijelzőt, aktív 4G hálózatkeresést és egy teljes értékű asztali operációs rendszert kell folyamatosan életben tartani. A dobozon és a marketinganyagokban szereplő 3-5 napos készenléti idő remekül mutat nyomtatásban, de a kíméletlen, valós életbeli tesztjeim alatt ez az érték egyértelműen az egyetlen, talán másfél napos aktív használatra redukálódott. Ha bekapcsolod a GPS-követést, elindítod a mobilnetes adatforgalmat és aktívan nyomkodod a képernyőt, az akkumulátor százalékai olyan drámai gyorsasággal kezdenek zuhanni, hogy szinte hallod, ahogy a processzor szívja le az utolsó csepp energiát is. Ez bizony egy olyan eszköz, amit minden áldott este tiszteletteljesen rá kell pattintanod a mágneses Pogo Pin töltőkábelre, ha el akarod kerülni a másnapi digitális elsötétülést. De őszintén megmondva? Ez a kompromisszum egyáltalán nem váratlan, sőt, teljesen érthető. Ez az okosóra egy igazi, nyers technológiai játszótér, egy őszinte hardcore kütyü, ami egyáltalán nem akar a tökéletes, láthatatlan mindennapi ékszer lenni. Az ezüst keretes robusztus dizájn, az elforgatható kis periszkóp-kamera, az önálló 4G-s működés és az a végtelenül laza tudat, hogy egy komplett okostelefont hordasz a csuklódon rögzítve, olyan páratlan élményt nyújt, amire nagyon kevés konkurens képes a piacon.

Galéria