BMAX B9 Plus

A méret már nem a nyers erő fokmérője

A hardveres evolúció egyik legfurcsább paradoxona, hogy régen a nyers erőt egyenesen arányosnak hittük a doboz fizikai kiterjedésével. A kilencvenes és kétezres évek fordulóján egy tisztességes gamer vagy munkagép leginkább egy kisebb hűtőszekrényre hasonlított, amiben a processzorhűtő hangereje könnyedén felvette a versenyt egy ipari porszívóéval, a dizájn pedig kimerült a szürke és bézs műanyagok végtelen egyhangúságában. Ehhez képest ma kipattintom a futár dobozából a BMAX B9 Plus Mini PC-t, és komolyan elgondolkodom, hogy véletlenül nem csak egy túldizájnolt külső vinyót küldtek-e tesztre. Ez a mindössze 400 grammos, csillagkék színben játszó, CD-lemezeket idéző fényes tetővel szerelt apró doboz pont annyi helyet foglal el az asztalon, mint egy vastagabb könyv alátétje. A minimalizmus mindig is vonzó volt a számomra, de játékosként és sokat látott hardvertesztelőként azért bennem van a zsigeri gyanakvás: ami ennyire indokolatlanul kicsi, az általában kőkemény kompromisszumokra kényszeríti az embert – vagy a teljesítmény, vagy a hűtés, vagy a bővíthetőség oltárán. A bekapcsológomb megnyomása után viszont nagyon hamar kiderült, hogy a BMAX mérnökei ezúttal nem spórolták ki az anyagot ebből a törpe erőműből, és egy olyan asztali alternatívát tettek le elénk, ami lazán, erőlködés nélkül küldi végleges nyugdíjba a legtöbb hagyományos irodai és otthoni mindenes konfigurációt.

Meglepő memória és acélos teljesítmény

Az igazi technológiai meglepetés egyértelműen a gépház alatt lapuló hardveres konfigurációban rejlik, ami egy egészen szokatlan, de annál hatékonyabb ötvözete az aktuális komponenseknek. A rendszer lelke egy tizenkettedik generációs Intel Core i5-1250P processzor, ami tizenkét fizikai maggal és tizenhat szállal operál, a csúcsfrekvenciája pedig papíron lazán eléri a 4,4 GHz-et. Ez már önmagában is tekintélyt parancsoló tűzerő egy ekkora kasztniban, de amitől a B9 Plus igazán szárnyakat kap a mindennapokban, az a rendkívül rendhagyó, 24 GB-os LPDDR5 memória. Nem tizenhat, ami manapság már többször bizonyul fájdalmasan kevésnek a modern böngészők és képszerkesztők feneketlen étvágya mellett, és nem is harminckettő, hanem egy masszív, 4400 MHz-en pörgő arany középút. A tesztidőszak alatti komolyabb terhelésnél – tucatnyi nyitott Chrome fül, aktívan futó DaVinci Resolve a háttérben, és közben egy kis könnyed retro gaming a másik monitoron – a rendszer meg sem rezzent, a memóriakezelés pedig hibátlan maradt. A Windows 11 felülete, amit az 512 GB-os, meglepően fürge NVMe SSD szolgál ki, végig tökéletesen folyamatos, minden azonnal nyílik és reagál. Persze sosem szabad áltatnunk magunkat: ez a gép az integrált Intel Iris Xe grafikával nem arra született, hogy a legújabb AAA kategóriás címeket maximális textúrákkal, bekapcsolt ray tracinggel futtassa leizzadás nélkül. Ha viszont az egyre népszerűbb kompetitív e-sport címek, a remek indie játékok, vagy épp a mindennapos professzionális tartalomgyártás és videóvágás a cél, a BMAX kisdoboza zokszó nélkül teszi a dolgát, méghozzá olyan elképesztő stabilitással, amit sok testesebb konfiguráció is simán megirigyelhetne.

A legfurcsább érzés a teszt alatt nem is a gép konkrét sebessége volt, hanem a felszabadító tudat, hogy az asztalomon visszakaptam egy komplett négyzetmétert. Nincs többé átláthatatlan kábeldzsungel, nincs a lábam alatt porosodó, folyton útban lévő fémdoboz, csak egy elegáns egység a sarokban, ami csendben kiszolgál mindent, amire a napi digitális létezéshez szükségem van.

Hideg fejjel, három kijelzőn keresztül

Kritikus pont minden apró PC életében a hőkezelés és a hűtés, hiszen a fizika törvényeit nem lehet csak úgy, büntetlenül áthágni: a nagy teljesítmény brutális hőt generál, a bezártság pedig egyáltalán nem kedvez a légáramlásnak. A gyártó nagyon hangzatosan Űrkapszula (Space Capsule) hűtőrendszernek keresztelte el a saját megoldását, ami papíron leginkább a marketingesek túltolt agyszüleményének hangzik, de a gyakorlatban hamar kiderül, hogy nagyon is van benne ráció. A dupla réz hőcsövekkel és a méretes, intelligens turbó ventilátorral szerelt hűtés egészen zseniálisan menedzseli a forróságot. Alapjáraton vagy esti sorozatnézés közben a gép hangja gyakorlatilag teljesen beleolvad a szoba csendes alapzajába, és még akkor sem kezd el kétségbeesetten visítani, mint egy halálán lévő hajszárító, ha komolyabban ráterheljük a processzort egy masszívabb rendereléssel. A hőmérsékletet szépen, folyamatosan kordában tartja, a hírhedt teljesítményvesztés (thermal throttling) a teszthetek alatt egyszer sem jelentkezett zavaró, az élményt tönkretevő mértékben. Amit pedig a csatlakozók terén műveltek a mérnökök, az konkrétan példaértékű egy ekkora zsúfolt alaplapon. Összesen négy USB port (két villámgyors 3.2-es és két 2.0-s) várja az egeret, billentyűzetet és az egyéb perifériákat, amihez hozzájön egy robusztus WiFi 6 és Bluetooth 5.2 modul, valamint egy hagyományos gigabites RJ45-ös LAN csatlakozó is az akadásmentes hálózati játékhoz. A pálmát azonban egyértelműen a videokimenetek viszik el: a HDMI 2.1 mellett kapunk egy DisplayPortot és egy teljes értékű Type-C csatlakozót is, így a rendszer konkrétan meghajt akár három 4K felbontású 60Hz-es monitort is egyszerre. Csak gondolj bele az egész felállásba: egy szinte láthatatlan pici doboz a monitor mögött, amire három profi kijelző van rákötve, miközben a dinamikus HDR támogatás mellett zsonglőrködsz a feladatokkal. Itt veszíti el végleg a jelentőségét az asztali számítógépek hagyományos, rögzült definíciója.

Szoftveres szabadság és azonnali bevethetőség

A kőkemény hardver mellett a szoftveres ökoszisztéma sem marad el a jogos várakozásoktól, ami megint csak azt a kényelmet erősíti, hogy ezt a kis masinát konkrétan a dobozból kivéve, felesleges körök nélkül, azonnal igába lehet fogni. A BMAX B9 Plus gyárilag egy letisztult, sallangmentes Windows 11 operációs rendszerrel érkezik, ami szerencsére mentes minden idegesítő, háttérben futó bloatware-től és az azonnal lejárt, zaklató antivírus próbaverzióktól. Ez az az őszinte, azonnali "plug-and-play" használhatóság, amit minden drága hardvert gyártó cégtől elvárnánk, de valamiért csak kevesen képesek elegánsan megugrani. Ha viszont valaki hozzám hasonlóan szeret mélyebbre ásni és kísérletezni, vagy kifejezetten fejlesztéshez, esetleg szerverszintű feladatokhoz keres egy stabil, alacsony fogyasztású alapot, a gép gond nélkül, teljesen hivatalosan is támogatja a Linuxot, azon belül is az Ubuntut. Az alaplapi BIOS ráadásul tartalmaz egy kifejezetten okos, egygombos helyreállító rendszert, így egy rosszul sikerült, összeomló Windows frissítés után sem kell órákig a pendrive-okkal, lemezképekkel és a telepítőkkel bűvészkedni. Bár ez a dizájn fizikailag egyáltalán nem kínál olyan szintű, végtelen PCIe bővíthetőséget, mint egy hatalmas, üveglapos ATX torony, azért a burkolat alatt hagyott hely bőven elegendő a célközönségnek: az M.2 NVMe SSD bármikor kényelmesen nagyobb kapacitásúra cserélhető, ha a jövőben szűkösnek bizonyulna a gyári 512 GB-os tárhely. Összességében nézve ez a gép egy tökéletes "sleeper build" – egy olyan visszafogott, teljesen ártatlannak tűnő kiegészítő a sarokban, ami a legváratlanabb pillanatban csap oda kőkeményen, és feketén-fehéren bebizonyítja, hogy a modern nyers erőhöz már régen nem kellenek asztalszaggató, porlepte fémdobozok.

Galéria