BMAX B6 Plus

A gigantikus fémtornyok korszaka végleg leáldozott

A kilencvenes évek közepén, a sűrű, pizzaszagú LAN-partik és a zsibbasztóan nehéz CRT-monitoroktól sugárzó kisszobák idején a számítógépes teljesítményt még nettó kilogrammokban és a ventilátorok süvítésében mértük. A vaskos, sárguló bézs színű acélházak olyan indokolatlan tekintélyt parancsoltak maguknak az asztal alatt, mintha egyenesen egy katonai szerverközpontból szöktettük volna meg őket. A haverokkal abban a szent és megingathatatlan hitben éltünk, hogy minél hangosabban visít egy processzorhűtő a tápegység mellett, annál biztosabb és stabilabb lesz a magas képkockasebesség a klasszikus lövöldözős játékokban.

Az iparág viszont azóta többszörösen kifordult önmagából, a technológiai zsugorodás pedig elért egy olyan egészen szürreális szintet, ami a régi berögzült reflexeinkkel szinte felfoghatatlan. Itt hever az íróasztalomon egy zöldes-fekete műanyagkocka, a BMAX B6 Plus, ami alig nyom többet háromszáz grammnál, mégis egy laza és elegáns mozdulattal váltja le a korábbi irodai igáslovak kilencven százalékát. Kézbe véve az ember először egy jól sikerült hardveres tréfára gyanakszik, hiszen az egész szerkezet sokkal inkább hasonlít egy túlhizlalt okostelefonos powerbankre, mint egy teljes értékű, asztali operációs rendszert futtató munkaállomásra.

A csomagolás legalján megbúvó fém VESA rögzítőkonzol pedig az igazi aduász: két könnyed csavarhúzás, ráhúzod a gépet a kijelződ hátuljára, és a számítógéped a másodperc törtrésze alatt meg is szűnt létezni a látható fizikai térben.

Egy ilyen makulátlanul tiszta, porfogó kábelrengetegtől teljesen mentes íróasztal láttán azonnal megérted, hogy az asztali gépek evolúciója végérvényesen egy új és rendkívül kényelmes irányt vett. A dizájn kifejezetten visszafogott, okosan kerüli a manapság oly divatos, ám sokszor kifejezetten bazári és izzadságszagú RGB-fényözönt, helyette egy elegáns katonai zöld beütéssel operál. A beüzemelés annyira pofonegyszerű, hogy szinte már sérti a régi vágású, büszke PC-építők önérzetét: nincs idegőrlő driver-vadászat, nincs felesleges kékhalál, a gyári, tiszta Windows 11 pillanatok alatt feláll. Csak rákötöd a kijelzőre, áram alá helyezed, és máris egy teljes értékű, sallangmentes operációs rendszer várja az utasításaidat, mindezt gyakorlatilag teljesen hangtalanul, zavaró bloatware-ek nélkül.

Két mag, négy szál és az a bizonyos tizenkét gigabájt

Hardveres fronton a sokat látott, önjelölt fórumhuszárok hajlamosak a specifikációs táblázatok puszta adatai alapján azonnal, kíméletlenül pálcát törni egy minigép felett. Az Intel Core i3-1000NG4 processzor nevének láttán a legtöbben valószínűleg már forgatják a szemüket, elvégre egy tizedik generációs, architektúráját tekintve kétmagos, négyszálas chiptől papíron nem igazán várnánk csodákat a modern, tizenkét magos szörnyetegek árnyékában. Mielőtt azonban cinikusan temetni kezdenénk az eszközt, érdemes észben tartani, hogy ezt a tíz nanométeres eljárással készült, rendkívül alacsony, mindössze kilenc wattos fogyasztású lapkát annak idején az Apple méregdrága, legvékonyabb prémium laptopjaiban is előszeretettel használták.

A gyakorlatban, a mindennapi irodai pörgés során a rendszer olyan feszes és meglepően reszponzív, hogy az ember folyamatosan keresi a trükköt, hol vérzik el majd a digitális varázslat. Az 1,1 GHz-es alapórajel miatt üresjáratban a gép szinte levegővel működik, de amint rászabadítasz egy combosabb táblázatot vagy egy memóriazabáló webes alkalmazást, a beépített technológia kérdés nélkül felrántja az órajelet egészen 3,2 GHz-ig.

• A gördülékeny élmény igazi kulcsa viszont a gyártó meglepő, de annál zseniálisabb memóriamenedzsmentjében rejlik, hiszen nem a tipikus nyolc gigabájtos minimumot hozták, ami a Windows 11 alatt ma már sokszor a puszta túléléshez is kevés.
• Egy hajszálpontosan kiszámolt, kifejezetten ritka 12 GB-os LPDDR4 memóriacsomagot forrasztottak a lapra, ami pontosan az a kényelmes aranyközépút, amivel a böngésző tucatnyi nyitott füle sem kényszeríti térdre a gépet.
• A villámgyors betöltéseket az 512 GB-os NVMe SSD garantálja, a gép alját lepattintva pedig egy teljesen szabad, dedikált M.2 foglalat vigyorog ránk a jövőbeli otthoni tárhelybővítéshez.

A zárt, rendkívül szűk térben keletkező hő kezelését egy intelligens ventilátoros hűtés biztosítja, amely a dupla réz hőcsöveken keresztül fújja ki a meleget a burkolatból. A rendszer BIOS-ból vagy szoftveresen állítható Kiegyensúlyozott módjában a masina gyakorlatilag néma, fel sem tűnik a jelenléte. Ha viszont izmosabb feladatoknál Teljesítmény módra kapcsolod, megjön ugyan a magasabb frekvenciás susogó hang, de ez szerencsére még mindig fényévekre van az egykori asztali PC-k rettegett, falakat rengető hajszárító-effektusától.

Dokkolókat megszégyenítő csatlakozóarzenál

A modern újságírói és tartalomgyártói produktivitás oltárán a többmonitoros munkavégzés már régóta nem holmi menedzseri luxushóbort, hanem a hatékony fókusz legalsó küszöbe. Ha egyszer rákapsz arra, hogy a bal kijelzőn a végtelen kutatási anyagok, középen a fő szerkesztőablak, jobboldalt pedig a folyamatosan pittyegő Slack és a Spotify fut párhuzamosan, onnantól a szimpla monitoros lét egy elképesztően nyomasztó, klausztrofób élménnyé szűkül. Egy ekkora, alig tenyérnyi eszköztől a legtöbben már azt is komoly mérnöki bravúrként értékelnék, ha egyetlen 4K-s kijelzőt tisztességgel, akadás és képtörés nélkül meghajtana a nap végéig.

A BMAX B6 Plus azonban portkínálat és vizuális terhelhetőség tekintetében úgy viselkedik, mint egy méregdrága, külön megvásárolható profi asztali dokkolóállomás. A hátoldalán terpeszkedő két darab teljes értékű HDMI 2.0 port és az előlapon figyelő, mindentudó Type-C csatlakozó segítségével ez a kis zöld doboz zokszó nélkül képes kiszolgálni egyszerre három darab 4K felbontású monitort is, méghozzá stabil, szemkímélő 60 Hz-es frissítés mellett.

A kiterjesztett, végtelen munkaasztal felépítése még sosem volt ennyire nevetségesen egyszerű és helytakarékos: drága átalakító adapterek és aktív hubok nélkül is azonnal, natívan működik minden a dobozból kivéve.

A hálózati kommunikáció és a perifériák csatlakoztatása frontján a gyártó némiképp visszavett a legkorszerűbb technológiai trendekből, hiszen a gép a jól bevált, de lassan bizony korosodó Wi-Fi 5 és Bluetooth 4.2 szabványokat hozza el nekünk. Egy sűrűbb rádiós környezetben vagy egy gigabites jövőbiztos okosotthonban a legújabb hatos szabvány megléte bizonyára sokkal jobban csengene a specifikációk között. A nyers valóságban azonban, egy átlagos otthoni router mögött ebből a kompromisszumból a felhasználók túlnyomó többsége az égvilágon semmit sem fog érzékelni a mindennapokban.

A vezeték nélküli kapcsolatok betonstabilak maradnak a folyamatos nyüstölés és a magas felbontású tartalomfogyasztás során is. Aki pedig a nyers, késleltetés nélküli pingre és a maximális sávszélességet igénylő torrentezésre esküszik, annak ott virít a dedikált RJ45-ös LAN port a gép hátlapon. A három darab gyors USB 3.0 aljzat eközben bőven elegendő a hagyományos mechanikus billentyűzet, a precíz egér és a gyors külső meghajtók kompromisszummentes csatlakoztatására.

Pixelvadászat és a nosztalgia varázsa

Minden magamfajta, a kilencvenes évek legendás konzolmagazinjaiban és az id Software játékaiban szocializálódott játékosban azonnal ott motoszkál a kötelező, megkerülhetetlen kérdés: mégis mit tud kipréselni magából a vas, ha egy fárasztó és monoton munkanap után levezetésképpen a játékok felé kanyarodunk? Érdemes ezen a ponton egy jókora, mély levegőt venni, és nagyon gyorsan elengedni a legújabb, méregdrága AAA kategóriás látványorgiákat.

Az Intel Iris Plus integrált grafikus chip beépített végrehajtó egységei kifejezetten a napi multimédiás feladatokra, az ablakok gördülékeny mozgatására és a 4K videók röccenésmentes, hardveres dekódolására lettek kitalálva. Egyszerűen nem arra tervezték, hogy a legújabb nyílt világú csodák neonfényes, sugárkövetéses textúráit izzadás nélkül mozgassa. Ha komoly 3D-s renderelésre vagy a legfrissebb kompetitív, gépgyilkos lövöldékre vágysz, a dedikált videokártya hiánya kíméletlenül és azonnal az utadba fog állni.

• Ugyanakkor egy teljesen más, fantasztikus és elképesztően szórakoztató dimenzió nyílik meg, ha hajlandó vagy a technológiai nosztalgia és a kisebb költségvetésű remekművek felé fordulni.
• A minigép kifejezetten imádja a jól optimalizált, feszes tempójú független indie címeket; egy brutális menet a Dead Cells útvesztőiben vagy egy nyugodt, őszi délután a Stardew Valley pixeles világában tökéletesen, röccenésmentesen fut.
• A vezeték nélküli Xbox kontroller csatlakoztatása pofonegyszerű, az irányítás pedig azonnal és végig reszponzív marad a Bluetooth kapcsolatnak hála.

A legzseniálisabb húzás és a legnagyobb széles mosoly azonban bent a nappaliban, a nagyképernyős tévé előtt vár rád. Szánj rá alig fél órát az életedből, dobj fel egy gyors pendrive-ra egy modern Batocera Linux emulátorrendszert, és a gép pillanatok alatt egy hangtalan, tökéletes és elnyűhetetlen retro konzollá változik át. A PlayStation 1, a Nintendo 64 vagy épp a GameCube korszakának legendás, sokszor nehezen beszerezhető címeit olyan folyékonyan, esetenként felbontásban jócskán felskálázva pörgeti le neked, hogy az ember egyetlen szempillantás alatt visszazuhan a felhőtlen, gondtalan gyerekkorába. Van valami megmagyarázhatatlanul ironikus és egyben jóleső abban, hogy a régi, szekrényméretű nehézkes konzolok és a pittyegő asztali gépek helyett ma már egyetlen tenyérnyi, katonai zöld műanyagkocka varázsolja a képernyőre ezeket az örök érvényű klasszikusokat. A BMAX B6 Plus végső soron nem akar többnek látszani önmagánál, és pont ez az egyenes őszinteség teszi annyira szerethetővé a hétköznapokban.

Galéria