Akluer RJ401

Újságírói és játékosi pályafutásom során láttam már néhány kifejezetten skizofrén módon kommunikált hardvert, kezdve a kilencvenes évek gagyi, bazári műanyag kontrollereitől egészen a mai, "gamereknek" szánt túlárazott, indokolatlan RGB-ben úszó kiegészítőkig. Az Akluer RJ401 futópad azonban már a legelső pillanatban egy olyan masszív logikai bukfenccel nyit, amitől a legedzettebb tesztelő is a fejéhez kap. A hivatalos specifikációs lista ugyanis teljes komolysággal közli, hogy ez egy "nem motorizált futópad", majd szó szerint a következő bekezdésben büszkén hirdeti az "erőteljes, stabil és rendkívül csendes motort". Mintha vennél egy kőkemény egyjátékos offline RPG-t, aminek a dobozára ráírták, hogy csak állandó internetkapcsolattal és kötelező mikrotranzakciókkal hajlandó elindulni. De ha ezen a brutálisan elrontott, valószínűleg egy tengerentúli raktárból vakon átemelt marketinges zagyvaságon túllépünk, egy kifejezetten érdekes és megosztó eszközt kapunk a pénzünkért. Engem leginkább az érdekelt, hogy egy nevetségesen könnyű, mindössze 13 kilogrammos deszka miként képes megbirkózni az ígért 150 kilós teherbírással, és tud-e egyáltalán értékelhető mozgásélményt nyújtani, miközben a monitor előtt próbálok szinteket lépni egy stratégiában. Ez a pad ugyanis nagyon nyilvánvalóan nem a klasszikus, masszív edzőtermi izzasztógépek ligájában játszik, hanem egy tipikus asztal alatti kiegészítő, egy olyan modern hardverdarab, amivel a fotelhez nőtt játékosok próbálják némileg kompenzálni az órákig tartó mozdulatlanságot.

Kicsomagolás és a fizika törvényeinek feszegetése

A dobozból való kiemelés során egyből megcsapott az a furcsa felismerés, hogy egy régi, klasszikus katódsugárcsöves CRT monitor annak idején jóval nehezebb volt, mint ez a komplett sétapad. A 13 kilós súly miatt a mozgatása és a beüzemelése szó szerint gyerekjáték, csupán betolod a helyére, bedugod a konnektorba, és már indulhat is a menet. Amikor azonban először ráállsz a 92x39 centiméteres futófelületre, azonnal arcon csap a valóság: ez a hely bizony agresszívan szűkös. Olyan az egész élmény, mint amikor egy új, nagyon szigorú és büntető irányítási sémát kell megszoknod egy nehéz platformerben. Ha itt megpróbálsz egy hagyományos, nyújtott léptekkel operáló komolyabb tempót levágni, garantáltan a monitorodban vagy az asztalod sarkában fogod végezni a landolást. A felület hossza és szélessége egy nagyon specifikus, kimért, fegyelmezett sétatempót követel meg a felhasználótól. Kezdetben folyamatosan le akarsz lépni a széléről, vagy úgy érzed, hogy a sarkad mindjárt lecsúszik a szalag legvégéről, de amint elkapod a ritmust, varázslatos módon bekattan a dolog. A fix 5 százalékos dőlésszög pedig szerintem egyenesen zseniális húzás a gyártó részéről. Mivel a felület rövid, a folyamatos, enyhe emelkedő gondoskodik arról, hogy a tested ténylegesen dolgozzon, ne csak passzívan csoszogj a szalagon. A 6 rétegű csúszásgátló felület tapintása és tapadása kifejezetten minőségi érzetet kelt, és bár az a bizonyos 150 kilós terhelhetőség egy ilyen könnyű váz esetében hihetetlenül optimista vállalásnak tűnik, alattam – bár közel sem vagyok 150 kiló – csak halkan nyöszörgött egyet induláskor, majd beállt a teljesen stabil működésre. A kettős vezérlés nagyon praktikus, a távirányítót ugyan egyből elnyelte a kábelrengeteg az asztalomon, de a beépített többfunkciós LED érintőképernyő azonnali életmentőnek bizonyult a beállításoknál.

Játék és mozgás: A ritmus megtalálása

A legfontosabb kérdés persze az én szemszögemből mindig az, hogy milyen maga a "gameplay", azaz hogyan szuperál az eszköz éles bevetésen, játék vagy éppen egy unalmas home office munkanap közben. Szögezzük le rögtön az elején: ha egy pörgős, kompetitív belső nézetes lövöldében próbálsz fejeseket osztani, miközben ezen sétálsz, az egyenes út a gyors kudarchoz és egy esetleges bokatöréshez. A fókuszod darabokra esik, a célkereszt ugrálni fog a képernyőn. Azonban amint beraksz egy nyugodtabb tempójú, körökre osztott stratégiát, egy grand strategy címet, vagy egyszerűen csak a napi e-mail adagodat próbálod legyűrni, a koncepció hirtelen életre kel és hatalmasat üt. A motor – ami tehát az ellentmondásos szövegezés ellenére mégiscsak létezik és pörög – tényleg meglepően és dicséretesen csendes. Ez egy olyan mély, egyenletes zúgás, amit egy átlagos zárt fejhallgató vagy a játék alap zenei hangereje azonnal és maradéktalanul elnyom. Biztosan nem fogod vele az őrületbe kergetni a szomszéd szobában pihenőket. Az ütéscsillapító rendszer is keményen rácáfolt az előítéleteimre: a 10 szilikon pogácsa és a 2 extra párnázó betét valóban tisztességesen tompítja a lépéseket, így a térdeim nem érezték úgy egy másfél órás menet után, mintha kalapáccsal verték volna őket, ami az olcsóbb belépőszintű padoknál egy elég gyakori és roppant fájdalmas probléma szokott lenni. A három elérhető sebességfokozat nem váltja meg a világot, de egy asztal alatti sétagépnél egyszerűen nincs is szükség többre, hisz itt a kizárólagos cél a vérkeringés fenntartása, nem pedig az olimpiára való felkészülés. Borzasztóan furcsa és egyben végtelenül kielégítő érzés, amikor egy hosszabb, bázisépítős túlélőjáték session után lenézel a padlón lévő kijelzőre, és konstatálod, hogy a digitális karaktered mellett te magad is legyalogoltál a való világban négy-öt kilométert. Ugyanakkor az eszközt használva sosem engedheted el magad teljesen; a gép apró méretei miatt az agyadnak folyamatosan futtatnia kell egy háttérfolyamatot, hogy szépen középen maradj. Ha túlzottan elbambulsz a képernyőn történtek miatt, a gép kegyetlenül emlékeztetni fog a szigorú fizikai határaira, és egy rossz lépéssel azonnal a szőnyegen találhatod magad.

Végszó: Kinek éri meg belevágni?

Végső soron egy rendkívül felemás, kompromisszumokkal teli, de mégis kifejezetten szerethető hardverrel van dolgunk, ami a szürreális és ellentmondásos marketingje ellenére nagyon is megtalálhatja a maga stabil helyét a modern gamer setupokban. Kicsit olyan az élmény vele, mint a kétezres évek elejének furcsa, harmadik fél által gyártott sárga kazettás vagy korai konzolos kiegészítőivel: vannak egyértelmű, letagadhatatlan hibái, kompromisszumokat követel meg a felhasználótól, de ha egyszer sikerül ráérezned az ízére és megtalálod benne a flow-t, rengeteget hozzáadhat a mindennapi rutinodhoz. A rendkívül kompakt méret és az alig 13 kilós súly miatt azoknak is ideális választás lehet, akik kisebb panelban vagy szűkebb albérleti szobában próbálják megoldani a napi testmozgást, hiszen használat után simán, egy mozdulattal becsúsztatható az ágy vagy az íróasztal alá. Az 5 százalékos emelkedő a gép igazi, rejtett titkos fegyvere, ami egy unalmas helyben topogást képes percek alatt egy tisztességes, pulzusemelő sétává változtatni. Ha képes vagy elfogadni és tisztelni a játékszabályait – vagyis azt, hogy a futófelület brutálisan keskeny, a lépéseidnek folyamatosan kimértnek kell lenniük, és a futást mint fizikai opciót teljesen és végérvényesen elfelejtheted –, akkor ez az eszköz pontosan azt nyújtja, amire kitalálták. Segít abban, hogy a többórás raid vagy a végtelen hajnali grindolás alatt ne épülj le teljesen fizikailag a székben. Nyilvánvalóan soha nem fogja kiváltani a friss levegőn végzett valódi sportot, de azokon a tipikus, szürke őszi napokon, amikor a legkevésbé sincs kedved kimozdulni a szobából, de mégis bűntudatod van a folyamatos és passzív gépezés miatt, az Akluer RJ401 egy kifejezetten hálás és megbízható társ lehet az asztalod alatt. Csak ne felejtsd el kalibrálni a saját mozgáskoordinációdat, mielőtt vakon felpattansz rá.