KTC H27S17

Az első fél órában pontosan azt éreztem vele, amit egy jó középkategóriás hardvernél szeretek: nem akar lehengerelni marketinggel, nem próbálja elhitetni, hogy OLED-gyilkos, helyette szépen, fegyelmezetten megmutatja, hogy mennyire sokra lehet menni egy jól összerakott 27 hüvelykes, QHD-s, 180 Hz-es ívelt kijelzővel.

Első benyomás – amikor a papírforma helyett az számít, hogy mit érzek a képernyő előtt

A KTC H27S17 az a monitor, amelyről fotók alapján könnyű azt mondani, hogy „igen, még egy gamer kijelző, pipa, mehet tovább”, de élőben egészen más benyomást keltett bennem. A 27 hüvelykes méret 2560x1440-es felbontással már eleve a józan ész kategóriája, mert pont ott ül a skálán, ahol a kép kellően részletes, de még nem kényszerít rá, hogy minden játék alatt a videokártyáddal egyezkedj, mint valami makacs hivatalnokkal. Az 1500R görbület sem az a cirkuszi mutatvány, amitől hanyatt esel az első percben, inkább pár óra után kezdesz ráérezni, hogy miért működik: közelebb húzza a látványt, összeáll a perifériád széle, és főleg játék közben ad egy finom, de határozott térérzetet. Nem azt mondom, hogy egyből új világ nyílik meg előtted, mert az ilyen mondatokkal tele van a hardverpiac, és a legtöbbjük pont annyit ér, mint a dobozra nyomott „ultra experience” matrica. Inkább azt mondom, hogy amikor váltogattam egy hagyományos sík panel és ez között, a H27S17-nél kevésbé éreztem széttartónak a képet, főleg FPS-ben és autós játékokban. Az is gyorsan átjött, hogy ez a monitor nem a dizájnnal akarja megnyerni a meccset. Praktikus, visszafogott, stabil, a talp korrektül tart, de nem fogsz tőle szerelmes levelet írni a formatervezőknek. Ez nálam nem hiba, inkább annak a jele, hogy a pénzt nem műanyag szárnyakba és piros csíkokba öntötték, hanem a panelbe meg a specifikációba. A régi PC-s idők jutottak eszembe, amikor még nem az volt a kérdés, hogy mennyi LED villog a hátulján, hanem hogy bekapcsolod, és két perc múlva azt mondod-e: igen, ezen lehet játszani, és nem fog idegesíteni. A H27S17-nél ezt mondtam.

Képminőség – a VA/HVA erényekkel és a valóság józan korlátaival

A képvilágát nézve a H27S17 szerintem ott erős igazán, ahol egy ilyen paneltechnológiájú monitor erősnek szokott látszani: a kontrasztban, a sötétebb jelenetek hangulatában és abban, hogy a 4000:1 körüli kontrasztarány tényleg érezhetően teltebb feketéket ad, mint amit egy átlagos IPS-től kapsz ebben az ársávban. Játékokban ez nem laboradat, hanem élmény. Egy sötétebb pálya, egy horrorjáték, egy esti városi jelenet vagy egy árnyékos dungeon sokkal kevésbé mosódik szürkés takaró alá, inkább van súlya a képnek, van mélysége. A 120% sRGB fedettség miatt a színek sem halottak, sőt, elsőre még kissé élénkebbnek is hatott minden a kelleténél, de ez az a kategória, ahol pár perc beállítás után el lehet jutni egy kellemes, gazdag, mégsem műanyag látványig. Ugyanakkor itt nem érdemes átesni a ló túloldalára: a HDR10 támogatás jól mutat a specifikációs sorban, de ez a gyakorlatban inkább jelenti azt, hogy a monitor kezeli a HDR-jelet, nem pedig azt, hogy olyan dinamikaütést kapsz, amitől tátva marad a szád. A tipikus 300 nit körüli fényerő és a kategória jellege miatt ez inkább „HDR-kompatibilis plusz”, nem pedig igazi HDR-élmény. Vagyis filmet nézve és játékban van némi plusz karaktere a képnek, de nem ezen a ponton fogod elhinni, hogy új korszakba léptél. A másik fontos rész a VA/HVA panel örök kísérője, a mozgásmegjelenítés sötét tónusú átmeneteknél. A monitor összességében gyorsnak érződik, erről majd még írok, de aki látott már VA-panelt testközelből, az tudja, hogy bizonyos sötét jelenetekben, gyors kameramozgásnál vagy fekete-szürke átmeneteknél előjöhet egy enyhe kenődésérzet. Nem tragédia, nem rombolta le nálam az élményt, és abszolút nem az a lomha, régi iskola, amitől az ember menekülve IPS-t vesz, de érezni, hogy nem egy high-end Fast IPS vagy OLED ligában játszunk. Cserébe a fekete tényleg feketébb, és ez sok játéknál többet számít, mint azt a fórumos okoskodás hajlamos elismerni.

Ez a monitor nem azért tetszett, mert hibátlan, hanem azért, mert nagyon pontosan tudja, miben kell jónak lennie ebben az ár- és tudásszintben: éles 1440p kép, erős kontraszt, kellően élénk színek és olyan jelenlét a képernyőn, amitől a játék nem steril képpé, hanem térként kezd működni.

Játék közben – a 180 Hz tényleg számít, de nem mindegy, hogyan kötöd rá

A H27S17 legfontosabb ígérete persze nem a görbület vagy a kontraszt, hanem az, hogy 1440p mellett képes 180 Hz-re, és ezt játék közben nagyon is érezni. A mozgás gördülékenyebb, a kameraúszás tisztább, az egérreakció könnyedebb, és amikor visszaléptem 60 vagy akár 120 Hz környékére, azonnal előjött az a tompább, nehezebb érzet, amit egy idő után már nem szívesen enged el az ember. Az viszont fontos, hogy itt nincs ingyenebéd: a teljes 180 Hz-et DisplayPorton kapod meg, míg HDMI 2.0-n 1440p mellett 144 Hz a plafon. Ez nem a világvége, de tipikusan az a részlet, amin sokan átugranak, aztán csodálkoznak, hogy valami nem stimmel a menüben. Én DP-vel használtam, és így tényleg azt hozta, amit vártam ettől a kategóriától. A FreeSync Premium és a G-Sync kompatibilitás is a hasznos, nem látványos extrák közé tartozik: nem olyan dolog, amiről külön ódát zeng az ember, de ha jól működik, akkor egyszerűen kevesebb a szakadás, simább a futás, és kész. Nálam pontosan ez történt. A monitor játékos funkciói, mint az FPS/RTS/RAC presetek, az időzítő vagy a célkereszt-rásegítés, ott vannak, működnek, és nyilván van, akinek számítanak, de őszintén szólva nekem ezek mindig inkább a „rendben, kipróbáltuk, mehetünk tovább” kategóriát jelentik. A lényeg a tényleges használatban az, hogy kompetitív címekben elég gyorsnak és reszponzívnak éreztem, sztoriközpontú játékoknál pedig a QHD részletesség és a VA kontraszt együtt adott egy kifejezetten kellemes, sűrű képet. A válaszidőnél a gyártó az 1 ms MPRT értéket emeli ki, ami természetesen nem ugyanaz, mint egy natív GtG érték, ezt jó észben tartani, nehogy a specifikáció olvasása után valaki valami e-sport szent grált várjon. A valóság inkább az, hogy jól használhatóan gyors, kellően sima, és a kategóriájához mérten ügyesen viselkedik, de nem csinálja ki fizikailag a drágább, gyorsabb panelek konkurenciáját. És ez így rendben is van. A jó hardvert onnan ismerem fel, hogy nem kell mentegetni. Ennél sem kellett: tudtam, mit várjak, és nagyjából azt kaptam, sőt a kontrasztosabb, hangulatosabb játékokban még egy hajszállal többet is.

Mindennapi használat, ergonómia, kompromisszumok – ahol kiderül, hogy ez nem mindenes csoda, hanem célszerszám

Pár nap után mindig átváltok arra az üzemmódra, amit a specifikációs táblázatok nem tudnak modellezni: dolgozom rajta, filmet nézek rajta, random böngészek, és megnézem, hogy a monitor el tud-e tűnni a háttérben. Ez fontosabb, mint sokan hiszik, mert a rossz kijelzőt nem csak játék közben utálod, hanem hétfő délelőtt is, amikor excelt nézel, cikket írsz vagy csak görgeted az internetet. A H27S17 ilyen szempontból alapvetően kellemes társ volt. A 1440p 27 hüvelyken elég éles ahhoz, hogy a szöveg tiszta legyen, ne lásd pixelesnek a felületet, és ne kelljen azon gondolkodni, hogy túl nagy vagy túl sűrű minden. A flicker-free és alacsony kékfény opciók hozzák a ma elvárható kényelmi csomagot, és hosszabb használatnál nem volt az az érzésem, hogy a szemem külön pert indít ellenem. Ugyanakkor itt jönnek be a reális kompromisszumok is. A talp stabil, de ergonómiában eléggé visszafogott: dönteni lehet, magasságállítás, pivot vagy forgatás nincs. Ez tipikusan az a rész, ahol látszik az árkategória. Ha valaki egyszer beleszokott egy teljesen állítható állvány kényelmébe, az ezt észre fogja venni. Szerencsére a VESA 100x100 adott, vagyis ha van normális karod, a probléma fél mozdulattal megszűnik. A csatlakozókiosztás józan: két HDMI 2.0, két DP 1.4, jack kimenet, plusz egy USB 2.0 port, ami itt nem hub, nem KVM, csak frissítésre szolgál. Ezt érdemes kimondani, mert a „van USB” és a „hasznos USB-s extra” nem ugyanaz a mondat. A fényerő nappali, nagyon világos szobában már nem az a kategória, amitől a napot is leszabályozod. Normál beltéri használatra elég, sőt, este bőven kényelmes, de ha valaki kifejezetten erős HDR-látványt vagy napfényben is brutális tartalékot keres, akkor rossz ajtón kopogtat. A H27S17 egy kiegyensúlyozott gamer monitor, nem pedig világítótorony. És itt valahol ez a termék lényege is: nem mindenre akar a legjobb lenni, hanem egy elég szűken meghúzott feladatra akar nagyon jó ár-értékű megoldás lenni. Ezt pedig szerintem sikerül is neki összehoznia.

Kinek való valójában – és miért pont ezért működik ennyire jól

A KTC H27S17 szerintem annak a játékosnak való, aki már kinőtte a belépőszintet, de nem akar vagy nem tud elszállni árban a felső kategória felé, és közben pontosan érzi, hogy a 27 hüvelykes 1440p-s mezőny ma talán a legéletképesebb kompromisszum a PC-s játékban. Ha valaki kompetitív címeket tol, akkor a 180 Hz miatt lesz jó társ, ha egyjátékos, hangulatosabb játékokat szeret, akkor a VA/HVA panel kontrasztja és az ív adja meg azt a plusz atmoszférát, amit egy olcsóbb, fakóbb panel hajlamos elveszíteni. Ha pedig mindkettőt csinálja, márpedig a legtöbben ezt csináljuk, akkor még inkább kijön, miért szerethető ez a monitor. Nem hibátlan. A HDR itt inkább papíron erős, mint gyomorban. Az állvány funkcionálisan korrekt, de nem bőkezű. A VA-jellegű sötét tónusú mozgásmegjelenítés nyomai megvannak, ha direkt keresed. De tudod, mi nincs? Az a kellemetlen érzés, hogy valamit nagyon túlígértek, aztán a valóság meg csendben oldalog a sarokban. A H27S17 ennél őszintébb darab. A képe élvezetes, a felbontás eltalált, a frissítés rendben van, az adaptív szinkron működik, a kontraszt a kategóriában erős, az árpozíciója pedig kifejezetten versenyképesnek tűnik ahhoz képest, amit tud. Nekem az maradt meg róla, hogy ez az a monitor, amit nem a specifikációs háborúban szeretsz meg, hanem a harmadik játékest után, amikor egyszer csak feltűnik, hogy nem bosszant, nem fáraszt, nem akadályoz, hanem teszi a dolgát. Aki régi motoros PC-sként látott már pár „best buy”-nak kikiáltott, valójában középszerű kijelzőt, az tudja, mekkora dolog ez. Ez nem legendagyáros hardver, hanem egy jól célzott, józan, ügyes monitor. Néha pontosan erre van szükség, nem többre.