Ma már könnyű legyinteni az „indie JRPG, de fura” kategóriára. Annyi játék próbál egyszerre zavarba ejtő, metaforikus és ironikus lenni, hogy maga az irányzat is kissé kifáradt. Pedig volt idő, amikor ez még **újdonság** volt. Amikor egy RPG nem hősökről, világmegmentésről és kristályokról szólt, hanem nyugtalanító hangulatról, értelmezésre váró képekről és olyan humorral kevert zavarról, amitől az ember egyszerre nevetett és feszengve nézett maga elé.

OFF
VÉGSŐ_ÍTÉLET
Nagyszerű
Ma már könnyű legyinteni az „indie JRPG, de fura” kategóriára. Annyi játék próbál egyszerre zavarba ejtő, metaforikus és ironikus lenni, hogy maga az irányzat is kissé kifáradt. Pedig volt idő, amikor ez még újdonság volt. Amikor egy RPG nem hősökről, világmegmentésről és kristályokról szólt, hanem nyugtalanító hangulatról, értelmezésre váró képekről és olyan humorral kevert zavarról, amitől az ember egyszerre nevetett és feszengve nézett maga elé.
Az egyik legfontosabb ilyen játék az OFF volt: egy egyszerű RPG Maker projekt, ami a 2000-es évek végén Tumblrön robbant, és közvetve olyan címeket inspirált, mint az Undertale, az OMORI vagy a Yume Nikki. Most, Mortis Ghost és a Fangamer jóvoltából, az OFF egy finoman ráncfelvarrt verzióban tért vissza Switchre és PC-re. Jó hír: meglepően jól áll neki az idő.
Mit tud ez a remaster – és mit nem?
Gyorsan tegyük tisztába, mit kapunk. A felbontás és a vizuális elemek élesebbek, van egy teljesen új soundtrack, bekerült hat opcionális boss, egy új zóna, és a harcrendszert is újraegyensúlyozták. Nem egy nagyívű remake, inkább egy óvatos polírozás – de ami új, az többnyire hozzáad az élményhez.
Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy az eredeti OFF ma is ingyen elérhető, és élményben meglepően közel van ehhez a verzióhoz. Ez a kiadás inkább egy kényelmes, konzolos belépő és egyfajta „kanonizált” változat, nem pedig a végső OFF-élmény. Több extra jól jött volna, de az alacsony ár miatt ez nehéz lenne komolyan felróni.
A Tésztázó és a tisztítás logikája
A történet főszereplője a titokzatos The Batter, aki egy furcsa, álomszerű világot jár be azzal a céllal, hogy „megtisztítsa” azt a benne élő szellemi lényektől. Hogy ez mit jelent pontosan – erkölcsileg, metaforikusan vagy konkrétan – azt a játék szándékosan nem magyarázza túl.
Ha klasszikus JRPG narratívára számítasz, rossz helyen keresel. Az OFF inkább zavarba ejt, néha vicces, néha kifejezetten nyomasztó, és közben végig hagyja, hogy a saját értelmezésem dolgozzon. Több befejezés is van, és egyik sem az a fajta, amit lezárás után jólesően hátradőlve emészt meg az ember. Ez a történet nem elkísér, hanem ott marad a fejedben.
Játékmenet: egyszerű, de feszes
A Battert és a változó összetételű csapatát dungeönökön vezetem keresztül, furcsa ellenfelekkel harcolok, zsákmányt gyűjtök, és meglepően absztrakt logikai feladványokat oldok meg. Az egész játék nagyjából öt óra alatt végigjátszható, ami kulcsfontosságú: ha hosszabb lenne, a mechanikák egyszerűsége hamar kifáradna. Így viszont a tempó feszes, és a játék sosem válik unalmassá.
A harcrendszer egy könnyed ATB-modellre épül. Ismerős, funkcionális, és kellően dinamikus ahhoz, hogy ne csak gombnyomkodásnak érezzem. Okos döntésekkel akár „ellophatom” az ellenfelek köreit, ami mindig jó érzés. A remasterben a harc sebessége állítható – nagy piros pont –, viszont furcsa módon hiányzik az automata harc, ami az eredetiben még benne volt. Ez érthetetlen döntés.
Feladványok: Myst-ízű agytorna
Az OFF egyik legerősebb része a puzzle-dizájn. Ezek messze túlmutatnak az „nyomd meg a kapcsolót” szinten. Megfigyelésre, memóriára, logikára építenek, és gyakran tényleg azt érzem, hogy a világot kell olvasnom, nem csak a menüket.
Mortis Ghost nem titkolta, hogy a Myst nagy hatással volt rá, és ez abszolút érződik. Némelyik feladvány már-már bosszantóan obskúrus, de amikor végre összeáll a megoldás, az a fajta elégedettség jön, amit kevés RPG tud nyújtani.
Látvány és zene: ízlés dolga, de karakteres
Vizuálisan az OFF továbbra is minimalista. A sprite-ok egyszerűek, a világ gyakran monokróm, de az ellenfelek dizájnja kifejezetten erős: groteszk, eltorzult, néha már lovecrafti hatású. A játék imád fotórealisztikus elemeket bedobni a rajzolt környezetbe, amitől az egész világ még nyugtalanítóbb lesz.
A zene viszont megosztó pont. Az eredeti soundtrack jogi okok miatt nem térhetett vissza, így egy teljesen új OST készült – Alias Conrad Coldwood áldásával –, több zeneszerzővel, köztük Toby Foxszal. Az új zene változatosabb, eklektikusabb, és valahol illik az OFF kaotikus energiájához. Ugyanakkor hiányzik belőle az eredeti suttogó, lo-fi különcsége, ami annak idején annyira összeforrt a játékkal. Nem rossz, csak más.
Zárás
Az OFF remastere nem akarja újraértelmezni a játékot – és talán nem is kell neki. Ez egy tisztelettel összerakott, visszafogott frissítés egy olyan címhez, ami máig meghatározó mérföldkő a furcsa indie RPG-k történetében. A sztori ma is emlékezetes, a harc működik, a feladványok pedig még mindig képesek megizzasztani az agyat.
Aki szereti az elvontabb, értelmezésre építő játékokat, annak ez kötelező kör. Nem tökéletes, nem minden új elem telitalálat, de az OFF még mindig tudja azt, amit kevesen: kizökkenteni, megmosolyogtatni, majd kicsit kellemetlenül csendben hagyni.





























