Arcade Archives Moon Patrol

Van, aki szerint a régi játékok ma már nem bírják meg a versenyt a grafikai és mechanikai csodákkal. Aztán itt van a Moon Patrol, ami nemhogy nem öregedett meg, hanem valami rejtélyes módon még mindig meg tud lepni – mindezt úgy, hogy közben nem csinál semmi különöset. Tényleg. Egy autós játék, amiben minden gombnyomásra oda-vissza pörögnek a kerekek, és te közben egy szürreális holdi tájat zúzol át.

Talán nem is annyira azért, amit csinál, hanem azért, hogy hogyan csinálja. Olyan érzés, mintha egy kényelmes, retro kis vágányon haladnál, de egy pillanatra sem lankad a figyelmed. A dolog egyszerű: te ott vagy, a holdon, és mintha valami kiégett katonát játszanál, aki a két fémcsőn pattogva próbálja túlélni az univerzum legjobban felpörgetett vidéki ugróversenyét.

Játékmenet és irányítás

Itt tényleg nem sok mindent várhatsz. A jármű, amit irányítasz, automatikusan halad előre, és csak két dologgal kell foglalkoznod: gyorsítani és lassítani. Elég ennyi, hogy minden ugrásnál eltaláld a tökéletes sebességet, és elkerüld az akadályokat, vagy épp túlélj egy landminet. Az alapjaiban véve primitív irányítás, de éppen ez adja meg a varázsát. És amikor egyszer-kétszer sikerül ügyesen átkelni egy-egy buktatón, úgy érzed, mintha a legnagyobb sci-fi hőst játszanád.

A lövések a másik érdekesség, mert két irányba is tudsz lőni, de nem állíthatod be a szöget – tehát vagy beletalálsz, vagy nem. De épp ebben rejlik a szépsége: nem te vagy a világ legnagyobb hőse, hanem a játék, ami mindig arra kényszerít, hogy okosabban játsz, miközben ahelyett, hogy mindent felrobbantanál, inkább a terepet kell jól használnod. A kövek, kráterek és bombák előtt való ügyes pörögés mind-mind igazi flow élményt ad.

Nehézségi szint és tempó

Elmondom őszintén, az első szinten semmi különös, de azért próbálj meg nem teljesen elfeledkezni a földalatti aknákról, miközben fel-alá lövöldözöl. Ahogy haladsz előre, jönnek az új kihívások: bombázók, akiktől új kráterek születnek, vagy egy-egy ellenség, aki mögéd kerül és rástartol a szántóföldedre.

Itt kezdődik az igazi kihívás, ami nem csupán a reflexeken múlik, hanem azon, hogy megtanulj reagálni a különböző támadásokra, és jól időzített döntéseket hozz. Ahogy a második szint nehezebbé válik, a játékmenet teljesen más irányt vesz: ügyesség, gyors döntések és odafigyelés minden egyes ugrásnál. A legjobb az egészben, hogy ez nem frusztráló, hanem csak egyszerűen… élvezetes. Érezni lehet, ahogy fokozatosan rákapsz a ritmusra.

Vizualitás és hangulat

Persze, nem a grafika az, ami először szúr szemet, de a Moon Patrol hozza azt a 80-as évekbeli 'színes pixeles jóságot', amit sokan máig szeretnek. A háttérben hegyek és épületek, a parallax-effektusok, és az a valami különleges varázslat, amit a pixeles világ teremtett. A hangok is rendben vannak – a szökdécselés hangja szinte minden ugrásnál szórakoztatóan pukkantja el a hangszórót, és a főzene egy igazi retro kedvenc, amit simán elbírnál egy dínós videojáték bármelyik szintjén.

Többször végigjátszható móka

A fő mód, ahol a legjobban megismerhetjük a Moon Patrol varázsát, a klasszikus egyéletes módban zajlik. Itt nincs menekvés: nem számít, hány életet kapsz, ha elrontod, reset. De mint minden retró játékban, nem is a túlélésről szól igazán a dolog, hanem a pontok hajszolásáról. A játék legszórakoztatóbb része nem az, hogy végigérsz rajta, hanem hogy mindezt megpróbálod jobb pontszámmal teljesíteni.

A különböző módok, mint a Hi Score és a Caravan, lehetőséget adnak arra, hogy próbálj ki különböző kihívásokat. Az, hogy saját magadnak tűzöl ki célt, olyan élményt ad, amihez a mai világban már elég ritkán találkozni. A legjobb pillanatok azok, amikor sikerül egy-egy kemikusan nehéz szakaszt átlépni, és elérni a következő szintet, hogy aztán az időt egy új szögből kezd el mérni.