Bulletstorm: Duke Of Switch Edition

Nem elméletben, nem marketingbullshitként, hanem ténylegesen, kézzel-lábbal, puskával, csizmával és környezeti veszélyekkel alátámasztva. Falra szögelheted, áram alá teheted, lángra lobbantod, majd lassított felvételben szitává lövöd, miközben a játék még meg is dicsér érte. Ez az a FPS, ami konkrétan rád szól, ha csak célozni és lőni mersz.

Nyolc évvel az eredeti megjelenése után a Bulletstorm mit sem veszített a pofátlan bájából. Igen, infantilis. Igen, alpári. De közben annyira ötletes, lendületes és örömteli lövölde, hogy minden kínos poént elnézek neki, főleg úgy, hogy Switchen az egyik legjobban sikerült technikai port formájában tér vissza.

Grayson Hunt és a nagy hangú túlélés

A történet… nos, legyen elég annyi, hogy ürügy. Grayson Hunt, a Dead Echo nevű zsoldoscsapat vezére egy balul elsült akció után a Stygia nevű bolygón ragad, ahol dühös helyiek és az örökösen vigyorgó General Sarrano emberei között kell rendet vágnia. Hét felvonáson át haladunk előre, miközben a dialógusok a kocsmai vécéajtó szintjét súrolják, de őszintén: soha nem ezért szerettem ezt a játékot.

A Bulletstorm igazi ereje a játékmenetben rejlik, és ott brutálisan erős.

Skillshot – amikor a stílus számít

A játék lelke az úgynevezett Skillshot rendszer. Nem az számít, hogy megölted-e az ellenfelet, hanem hogyan. Minél kreatívabb, gyorsabb és látványosabb vagy, annál több XP-t kapsz. Ez nem csak pontvadászat: a megszerzett tapasztalatot fejlesztésekre, alternatív tüzelési módokra költöd, így a rendszer folyamatosan visszacsatol.

A kezdeti energialasszóval magad felé rántod az ellenfelet, majd jönnek a fegyverek: Flailgun, Boneduster, Penetrator, Screamer, Bouncer – már a nevük is árulkodó. Ehhez jönnek a környezeti elemek: tüskék, ventilátorok, szakadékok, elektromos csapdák. A játék gyakorlatilag könyörög, hogy rúgj bele valakit valamibe.

A Skillshot-kódex szépen listázza mind a 131 kivégzési formát, és bevallom: sokszor nem azért mentem tovább, mert haladt a sztori, hanem mert még nem volt meg az az egy rohadt bejegyzés.

Pályadizájn és eszkaláció

A pályák elképesztően kreatívak. Soha nem ül le a tempó, mindig történik valami: menekülés egy óriási forgó kerék elől, harc egy miniatűr városban, vagy egy lézerrel lövöldöző robotdinoszaurusz irányítása. Igen, ezt most komolyan írtam le.

A Bulletstorm ott is túltesz a legtöbb lövöldén, hogy a fegyver- és ölésvariációk mellé még ilyen szintű set-piece-eket is bedob, mintha attól félne, hogy unatkoznék. Spoiler: nem unatkozom.

Switch-port – meglepően erős

Ez a verzió a 2017-es remaster, Duke Nukem-móddal együtt, ami annyit tesz, hogy Duke kinézetével és szövegével játszhatod végig a kampányt. Ez abszolút opcionális, de egyszer mindenképp megér egy próbát, ha bírod a még több baromságot.

Technikailag a port kifejezetten impresszív. Docked módban 1080p, stabil 30 fps-sel – pontosan úgy, ahogy anno 360-on is ment, csak szebben. Kézben dinamikus felbontás dolgozik, de alig észrevehető, a teljesítmény végig meglepően stabil. Komolyan: ritka az ilyen sima FPS Switchen.

Ami hiányzik – és fáj

Két komolyabb hiányosság van. Az egyik a multiplayer, konkrétan az Anarchy mód teljes hiánya. Nem volt élet-halál kérdés, de hosszú távon adott egy pluszt, és furcsa, hogy teljesen kimaradt.

A másik – és ez Switchen különösen fájó – a giroszkópos célzás hiánya. Aim assist van, működik is, de a gyro annyira hozzá tud adni a konzolos FPS-élményhez, hogy nehéz megérteni, miért nem került bele. Remélem, egyszer még javítják.

Zárás

A Bulletstorm: Duke of Switch Edition még mindig az egyik legötletesebb és legszórakoztatóbb belső nézetes lövölde, amit valaha játszottam. A harc ritmusa, a Skillshot rendszer jutalmazó logikája és a folyamatos eszkaláció olyan flow-t ad, amit kevés FPS tud. Igen, hiányzik a multi, igen, jó lenne a gyro, de ezek ellenére is simán ott van a Switch legjobb lövöldéi között, a DOOM és a Wolfenstein II mellett – sőt, sokszor még előttük is.

Ha anno kimaradt, most pótold. Ha már játszottad, jó eséllyel újra beleszeretsz.