BloodRayne Betrayal: Fresh Bites

Ez a játék nem kérdez, nem magyaráz, nem simogat: beenged, majd ha elrontod, kiröhög és visszadob a startvonalra.

Régi iskola, éles fogakkal

Ez a 2011-es BloodRayne Betrayal felújított változata, és ezt nem is próbálja titkolni. Oldschool oldalnézetes akció-platformer, ahol a játék nem alkalmazkodik hozzád, hanem te idomulsz hozzá. Ha nem sikerül, az a te bajod. Checkpoint? Van. Közel? Néha. Igazságos? Nem feltétlen.

A sztori hozza a kötelező gótikus vampír-trash hangulatot: gonosz alakok, túlkomolyan vett sötétség, Rayne pedig fél ember, fél vámpír, teljes attitűd. Ha nem ismered a BloodRayne univerzumot, nem maradsz le semmiről. Ha igen, örülsz a hangoknak és az ismerős tónusnak, de a játékélmény ettől függetlenül működik.

Amikor minden összeáll: harc, flow, vérpermet

Rayne mozgáskészlete brutális. Nem „sok”, hanem túl sok, de jó értelemben. Dash, dupla ugrás, falról elrugaszkodás, levegőben kombózás, lövés, kaszabolás, kivégzés, nyakszívás – az egész úgy áll össze, mint egy véres balett. Ha elkapod a ritmust, gyakorlatilag a levegőben maradsz, ellenségről ellenségre pattogva, miközben a pontszámláló őrült tempóban pörög.

Ez az a fajta harcrendszer, ami nem magyaráz túl sokat, de ha érzed, érzed. Mint egy jó beat ’em up a kilencvenes évekből, csak modernebb tempóval és több vérrel. Amikor működik, akkor a BloodRayne Betrayal: Fresh Bites elementáris erejű, magabiztos és kimondottan élvezetes.

És akkor jön a platformozás

Na itt kezd el recsegni az egész szerkezet.

Rayne harcra lett kitalálva, nem precíz ugrálásra. Ehhez képest a játék előszeretettel kér tőled milliméterpontos platformozást. Olyan peremeken kell landolni, amik egy hajszállal magasabbak Rayne normál ugrásánál. Harc közben ez izgalmas döntés, mozgás közben viszont frusztráló akadály.

A mozgó platformok néha térdkalács-méretűek, Rayne animációja pedig széles, teátrális – így gyakran úgy „állsz” rajtuk, hogy valójában lebegsz. A környezet sokszor nem kommunikál egyértelműen: mi padló, mi szakadék, mi fal és mi halálos sav. Egy rossz olvasás, egy rossz lépés, és máris visszarepülsz egy checkpointhez, ami természetesen a harcok előtt van, nem a platformszekció előtt.

Ilyenkor nem a kihívás fáj, hanem az igazságtalanság.

Szépség és brutalitás kéz a kézben

Audiovizuálisan viszont nehéz belekötni. A játék úgy néz ki, mint egy mozgó, véres képregény: erős kontrasztok, sziluettes figurák, hömpölygő vér, mindez remek animációval. A zene is ül: hol visszafogott zongora, hol metálos riffek, mindig jól alátámasztva Rayne karakterét. Ez a világ tudja, mit akar mutatni, és következetesen végig is viszi.

A Fresh Bites egyik jó döntése a nehézségi szintek átdolgozása. A „standard” mód enged egy kis levegőt, a „classic” viszont továbbra is kegyetlen. Jó kompromisszum, még ha a platformozás alapvető gondjait nem is oldja meg.

Zárás

A BloodRayne Betrayal: Fresh Bites nem barátságos játék. Nem akar mindenáron tetszeni, és nem hajlandó mindenkinek engedni. Amikor harcolni hagy, fantasztikus. Amikor platformozni kényszerít, kíméletlen és sokszor igazságtalan. Mégis, az erős harcrendszer, a stílusos megvalósítás és Rayne elementáris jelenléte miatt a mérleg végül pozitívba billen.

Ez nem az a játék, amit nyugodt estére ajánlok. Ez az, amit akkor indítok el, amikor bizonyítani akarok – magamnak.