Blazing Star

A harc szíve: Taktika és precizitás

A játékban minden a fegyverek és azok kombinációi körül forog. Akárcsak a nagy előd, a R-Type, itt is egyedi lőfegyverekkel kell szembenéznünk a végtelen űrben. Az alapmechanika a szokásos: egy gombbal egy egyszerű lövést adunk le, a gyors nyomkodás más típusú lövéseket eredményez, míg ha nyomva tartjuk a gombot, feltöltjük fő fegyverünket. Az egész játéknak az a varázsa, hogy folyamatosan döntened kell: mikor használd a töltött lövéseket és mikor a gyorsabb, de gyengébb változatokat. A bossoknál egy fókuszált lövés jön be igazán, míg a kisebb ellenségek hordáját szétkapni csak a szétosztott, nagy területet lefedő lövésekkel lehet.

Mindegyik hajó más-más támadással és sebességgel rendelkezik, így mindig új lehetőségek várnak, hogy megtaláld a stílusodhoz leginkább passzoló járművet. A Hellhound egy hatalmas tűzgolyóval támad, míg a Windina egy nagy hatótávolságú, robbanó hatású lövéssel rendelkezik. A választás igazi stratégiai döntés, amit érdemes minden egyes pályán alaposan átgondolni. Az, hogy a játék nemcsak lehetővé teszi, hanem ösztönzi is a kísérletezést a hajókkal, az egyik legnagyobb erőssége.

A grafika: Még mindig pörög

A Blazing Star grafikája az a fajta látványvilág, ami már akkor is bámulatos volt, amikor először megjelent. A pre-renderált sprite-oknak köszönhetően a játéknak olyan varázsa van, ami a mai napig lenyűgöző. Különösen a hátterek, melyek a legjobb pillanatokban anime-szerű CGI háttérképekként simulnak a harcok mögé, pazar élményt adnak. Bár a grafika nem az a szempillantásra tökéletes dolog (néhány jelenet már kissé elavultnak tűnhet), az egész design még mindig remekül működik, és egy pillanatig sem mondanám, hogy rosszul öregedett volna.

Viszont ahogy lenni szokott a régi, gépeken futó grafikával, nem mindent sikerült tökéletesen eltalálni. A háttérgrafikák közül van néhány, ami eléggé „alul van festve”, de alapvetően nem rontják el az élményt. Azonban a lassulások, amikor a képernyő tele van lövedékekkel és robbanásokkal, szinte már üdvözlendőek – lehetőséget adnak egy gyors levegővételre, és tényleg segítenek abban, hogy ne fulladjunk bele a kaotikussá váló képernyőbe.

A játékmenet: Egyedülálló kihívás

A Blazing Star valódi örömöt ad azoknak, akik szeretik a kihívásokat. Bár a játék első két pályája szinte túlságosan könnyű, a későbbi szakaszok egyre nehezebbé válnak, és egyszerűen képtelenség elkerülni a halált, ha nem figyelsz 100%-osan a pályára. Azonban van egy trükk: a folytatásos rendszer lehetőséget ad arra, hogy a játék újra kezdését minimálisra csökkentsük. Persze, könnyen lehet, hogy ilyenkor elkezdünk inkább folyamatosan bedobni egy-egy extra kreditet, hogy gyorsan végigjussunk, de ha a valódi élményt akarjuk, akkor bizony limitálni kell magunkat. Az a bizonyos "kezdj el tanulni a pályákat és figyelj a mintákra" módszer egyébként megéri, ha már egyszer becsúszott a nehezebb szakasz.

Mi nem működik?

A legnagyobb probléma a játékban a nem egységes grafikai minőség. Habár a játéknak megvan a saját egyedisége, néhol kissé elmarad a szinttől, amit a kezdeti külső elvárásokkal szemben talán más játékok már simán produkálnának. És akkor ott van még a zene... A zenei aláfestés néha túl monoton, és egyes fázisoknál inkább csak idegesítővé válik, mintsem segítséget ad a hangulat fokozásában. Ha igazán sokat játszunk vele, könnyen elképzelhető, hogy inkább lekapcsoljuk a hangot, hogy ne hallgassuk meg azt az „Engrish” típusú szöveget, amit a játék helyenként felböfögtet: „Stay Cool! Someone wakes the noise up!” (Valahol azért vicces, de akkor is…)